Február 4-én, szerdán a VI. Pál teremben tartották az általános kihallgatást, melynek keretében a Szentatya folytatta a II. vatikáni zsinat dokumentumairól szóló katekézissorozatát. A Dei Verbum dogmatikus konstitúcióról szóló negyedik beszédének címe: A Szentírás: Isten igéje emberi szavakban.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!
A Dei Verbum zsinati konstitúció, amelyről ezekben a hetekben elmélkedünk, az Egyház élő hagyományában olvasott Szentírást olyan kiváltságos találkozási térként jellemzi, ahol Isten továbbra is szól minden kor emberéhez, hogy beszédét hallgatva megismerhessék és megszerethessék őt. A bibliai szövegek azonban nem mennyei, nem emberfeletti nyelven íródtak. Amint azt a mindennapi tapasztalat is mutatja, két különböző nyelvet beszélő ember nem érti meg egymást, nem tud párbeszédet folytatni, nem képes kapcsolatot teremteni.
Amint a zsinati dokumentum emlékeztet rá: „Isten emberi nyelveken kifejezett igéi hasonlóvá váltak az emberi beszédhez, amint egykor az örök Atya Igéje a gyönge emberi test fölvételével hasonlóvá vált az emberekhez” (DV 13). Ezért tehát a Szentírás nemcsak tartalmában, hanem nyelvezetében is Isten ember felé való irgalmas leereszkedését tárja fel, azt a vágyát, hogy közel legyen hozzá.
Az Egyház történelme során tanulmányozták az isteni Szerző és a szent szövegek emberi szerzői közötti kapcsolatot. Több évszázadon át sok teológus a Szentírás isteni sugalmazottságának megvédésére törekedett, és az emberi szerzőket mintegy a Szentlélek passzív eszközeinek tekintette. Az újabb időkben a teológiai reflexió újraértékelte a szent írók szerepét a szent szövegek megfogalmazásában, olyannyira, hogy a zsinati dokumentum Istenről mint a Szentírás elsődleges „szerzőjéről” beszél, ugyanakkor a szent írókat is a szent könyvek „valódi szerzőinek” nevezi (vö. DV 11). Amint egy múlt századi éleslátó exegéta megjegyezte: „az emberi tevékenységnek egy egyszerű másoló munkájára történő lefokozása nem az isteni működés megdicsőítése”.[1]
Amint Ferenc pápa emlékeztetett rá, „minden alkalommal, amikor igyekszünk visszatérni a forráshoz, és megpróbáljuk visszanyerni az evangélium eredeti frissességét, új utak, kreatív módszerek, más kifejezési formák, beszédesebb jelek és a mai világ számára megújult jelentésű szavak tárulnak fel”.[2]
(vö. DV 12).
Ennek megfelelően a Szentírás a hívők életének és szeretetének táplálására szolgál, amint arra Szent Ágoston is emlékeztet: „Ha valaki azt gondolja önmagáról, hogy megértette a Szentírást […], de e megértés által nem növekszik benne az Isten és a felebarát iránti kettős szeretet, akkor valójában nem értette meg azt.”[4] A Szentírás isteni eredete arra is emlékeztet, hogy az evangélium, melyről a megkeresztelteknek tanúságot kell tenniük, bár átfogja az élet és a valóság minden dimenzióját, meg is haladja őket: nem szűkíthető le merőben emberbaráti vagy társadalmi üzenetre, hanem annak a teljes és örök életnek az örömhíre, amelyet Isten Jézusban ajándékozott nekünk.
Buzdítok mindenkit, hogy imádságával támogassa ukrajnai testvéreinket, akiket súlyosan próbára tesznek a bombázások, melyek ismét az energetikai infrastruktúrákat is célba vették. Kifejezem hálámat a Lengyelország és más országok katolikus egyházmegyéiben indított szolidaritási kezdeményezésekért, melyek igyekeznek segíteni a lakosságot kitartani ebben a nagy hidegben.
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
