November 11-én délelőtt (magyar idő szerint 14.00-kor) a Szentatya a Lujáni Miasszonyunk-bazilika előtti téren mutatott be szentmisét, melyen körülbelül kétmillió hívő vett részt.
Homíliájában Leó pápa hálát adott Argentína természeti szépségeiért és népének szeretetéért, majd az eucharisztikus ünneplés négy mozzanatát állította a hívek elé: a kiengesztelődést, az Isten igéje általi megvilágosodást, a közösséget és a küldetést.
A Szentatya hangsúlyozta, hogy
A Lujáni Szűzanya oltalmába ajánlotta az argentin népet, és arra buzdította, hogy továbbra is a kiengesztelődés, a közösség és a küldetés útját járja.
A szentmise végén Jorge Eduardo Scheinig, Mercedes-Luján érseke mondott köszönetet a pápának, aki pedig köszönetet mondott a látogatás megszervezéséért és a szívélyes fogadtatásért.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa homíliáját és a mise végi köszönetnyilvánítását teljes terjedelmében közreadjuk.
Kedves testvéreim!
Az imént hallott, Izajás próféta könyvéből vett olvasmány [Iz 35,1-6a.10] arra indít bennünket, hogy különféle tájakat képzeljünk magunk elé: a sivatagot, a pusztát és a hegyvidéket, melyek mind arra kaptak meghívást, hogy virágba boruljanak és örömujjongásban törjenek ki Isten dicsőségének láttán.
Gondoljunk ma erre a gyönyörű országra is, arra a változatos földrajzi tájra, amellyel a világegyetem Teremtője ékesítette Argentína földjét: a végtelen pampákra és a bővizű folyókra, a számtalan dombra és hegyláncra, a zöld fennsíkokra és a széles síkságokra, a mély tengerekre, a fenséges gleccserekre és a hatalmas sivatagokra. A „világ végének” egész földje, teljes ragyogásában és szépségében, az Úr dicsőségét zengi.
Izajás ezután azt mondja, hogy
Kedves testvéreim, ezek a képek egy új időről, a szabadulás ígéretéről beszélnek nekünk: ne féljetek, Isten velünk van! Örüljetek, és legyetek erősek az Úrtól kapott erővel!
Ezekben a napokban megtapasztalhattam Argentína gazdagságát, nemcsak földrajzi adottságaiban, hanem lakóiban is: minden egyes találkozásban, a tereken és az utcákon, a kreativitásban, a spontaneitásban és a mindenütt túláradó életben. A válaszos zsoltárként imádkozott Magnificatban Szűz Mária szíve is túlárad az Úrral megélt örömtől, és dicséri őt a benne végbevitt csodákért. Hálát adok Istennek, hogy találkozhattam ezzel a szeretett néppel, amely mindenki előtt megnyitja kapuit, megosztja kenyerét és zenéjét, ahol mindig jut hely az asztalnál az érkezőnek, önzetlenül szánnak időt beszélgetésre „egy-egy maté mellett”, és segítő kéz nyúlik a rászoruló felé.
Ma, Lujáni Édesanyánk házában, különösen is szeretett Ferenc pápánkra gondolok, aki mindig szívében hordozta a „barna bőrű Patrónát”. Életével arra tanított bennünket – és továbbra is erre mutat rá a Szűz Máriához oly közel választott temetkezési helyével –, hogy mindig szeressük és tiszteljük őt. Hiszen búcsúzáskor gyakran mondta: „Jézus áldjon meg, és a Szűzanya vigyázzon rád!”
Hálás szívvel azért a sok ajándékért, amellyel Isten megáldotta ezt az országot, most szeretnék egy olyan utat javasolni nektek, amelyet minden eucharisztikus ünneplés során mi magunk is végigjárunk. Négy lépésből áll: a kiengesztelődésből, az Isten igéje általi megvilágosodásból, a közösségből és a küldetésre való elküldésből. Mária a kereszt lábánál egyesül az eucharisztikus áldozattal, s elkísér bennünket ezen az úton (vö. Szent II. János Pál pápa: Ecclesia de Eucharistia enciklika, 56–58).
Lehet, hogy sok testvérünk, sőt talán mi magunk vagy családtagjaink is a kálváriánkat járjuk ezekben a napokban: betegség, szegénység, munkanélküliség, hátrányos megkülönböztetés, családi kapcsolatok megromlása vagy más nehézségek miatt szenvedünk. Az ilyen sötét időszakokban megértjük a kereszt lábánál álló Mária érzéseit, akinek anyai szívét fájdalom járta át. Ugyanakkor, ahogyan életének abban a szívszaggató időszakában Mária új küldetést kapott Fiától, hogy anyai szívébe fogadja az egész emberiséget, úgy mi is arra kaptunk meghívást, hogy befogadjuk Isten kegyelmét, és végigjárjuk a megbocsátás és a kiengesztelődés útját, hogy megújuljon bennünk a béke, a remény és a szeretet. Legyünk őszinték, ismerjük el vétkeinket, és kérjünk bocsánatot az Úrtól: „Bocsánat azért a koldusért, azért a könnycseppért, amelyet én csaltam elő; bocsánat azokért a szemekért, amelyekbe nem akartam belenézni, amikor az enyémbe néztek” (Zamba del perdón).
Emlékezzünk az emmauszi tanítványok tapasztalatára: szomorú arccal, csüggedten, a kemény valóságtól lesújtva haladtak az úton. Ekkor megjelent nekik a feltámadt Jézus, és elmagyarázta nekik az Írásokat. Azután együtt vacsoráztak, és felismerték jelenlétét: ő volt az, aki lángra gyújtotta szívüket (vö. Lk 24,13–35). Kedves testvéreim, sokszor mi is ugyanezt tapasztaljuk. Fáradtnak, csalódottnak, tanácstalannak érezzük magunkat. Iránytűre, útmutatásra van szükségünk: s ez meg is adatott nekünk a Szentírásban! Engedjük, hogy megvilágosítson bennünket: Isten igéje lámpás a lábunk előtt, és világosság utunkon (vö. Zsolt 119,105).
Harmadik lépésként, a kiengesztelődés és az ige általi megvilágosodás után a közösségre kapunk meghívást. Maga Krisztus hív meg bennünket asztalához, ahol mindannyian szívesen látottak vagyunk (vö. Mt 22,9–10). Mindenkinek van hely, különösen a leginkább rászorulóknak: a szegényeknek és éhezőknek, a migránsoknak, a betegeknek és a foglyoknak, akikkel az Úr azonosítja magát (vö. Mt 25,35–40). Hiszen „az eucharisztia, az egység szentsége, táplálja a Krisztus testéhez való tartozásunkat, és osztozásra nevel bennünket.
Az egyházban jelen lévő különböző látásmódok és a mindannyiunkat vezérlő szilárd meggyőződések gazdagságot jelentenek, ha abban a bizonyosságban gyökereznek, hogy az egység egyszerre kapott ajándék és vállalandó feladat” (Magnifica humanitas enciklika, 88).
A Krisztussal való közösség nem zár be bennünket saját ügyeink világába, nem késztet arra, hogy kihasználjuk mások nehéz helyzetét vagy hogy kibújjunk felelősségünk alól. A Krisztussal való közösség arra ösztönöz, hogy tevékenyen részt vegyünk egy közösség életében, önzetlenül megosszuk kapott ajándékainkat, s azt a keveset is, amink van, felajánljuk sokak javára.
Arra kapunk meghívást, hogy Krisztus módjára éljük meg a szeretetet; ezt a szeretetet a kereszt tövében álló Mária is tanítja nekünk, hiszen ott, a Golgotán ő is, Fia is „mindvégig” szeretett (vö. Jn 13,1). Nem nagy dolgokat kell véghezvinnünk, hanem hűségesen ki kell tartanunk az Úr mellett, ahogyan édesanyja tette, a kereszt óráiban éppúgy, mint az öröm, a dicsőség és a világosság idején. Arról van szó, hogy
Sok a nehézség, tudjuk jól, de az Úr a szeretet hősies tetteire indítja hívő népünket: ilyen az édesapa tette, aki mindennap korán kel, hogy kenyeret vigyen haza; az édesanyáé, aki a hosszú kórházi éjszakákon beteg gyermeke mellett marad; vagy a jó baráté, aki időt szán arra, akinek szüksége van rá.
Kedves testvéreim, az utolsó lépés a küldés, ahogyan azt a szentmise végén is megtapasztaljuk: elküldenek bennünket, küldetést kapunk. Menjetek, és hirdessétek! (vö. Mk 16,15), mert „nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20). Menjetek, evangelizáljatok, szavaitokkal és jó cselekedeteitekkel hirdessétek az evangélium örömét!
Argentína, kelj fel és járj! „Szeress, és tedd meg, amit akarsz: ha hallgatsz, szeretetből hallgass; ha kiáltasz, szeretetből kiálts; ha figyelmeztetsz, szeretetből figyelmeztess; ha megbocsátasz, szeretetből bocsáss meg. Legyen benned a szeretet gyökere; ebből a gyökérből csak jó fakadhat” (Szent Ágoston: Homília Szent János első leveléről, 7,8).
Lujáni Szűzanya! Pápaságom május 8-án, a te ünnepeden kezdődött. Ahogyan az argentinok milliói, akik házadba jönnek, hogy anyai oltalmadat kérjék, én is palástod alá szeretnék húzódni. Vezess engem, Anyám, az apostoli küldetésben, melyet az Úr rám bízott! Vezesd és kísérd az argentin népet is zarándokútján! Segítsd, hogy a szeretet hídjait és a szolidaritás hálózatait építse; ébreszd fel benne a vágyat, hogy továbbra is a kiengesztelődés, a közösség és a küldetés útjait járja, Fiad, Jézus Krisztus igéjétől megvilágosítva, és szilárdan őrá, a „szegletkőre” (ApCsel 4,11) alapozva életét!
Úgy legyen!
A Szentatya köszönetnyilvánítása a mise végén:
Kedves testvéreim! Hálát adok Istennek mindazért, amit ebben az országban, szeretett Ferenc pápánk szülőhazájában tett látogatásom során átélhettem. Köszönetet mondok mindazoknak, akik azon dolgoztak, hogy ez a látogatás megvalósulhasson: a világi és egyházi hatóságoknak, a szervezőknek, a munkatársaknak és az önkénteseknek, valamint annak a sok embernek, családnak és közösségnek, akik részt vettek a találkozókon, vagy a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül követték azokat. Köszönöm, Argentína, hogy tárt karokkal fogadtál!
A Lujáni Szűzanya képmása, mely ma itt van velünk, egy szekéren érkezett erre a földre, és nem akarta folytatni útját: örökre itt maradt veletek. Péter utódának ma más helyeken kell folytatnia küldetését, ahová az Úr küldi, de szeretné elmondani nektek, hogy mindnyájatokat a szívében hordozza.
Isten áldja meg ezt a Szeplőtelen Szűz Máriához tartozó földet, melynek zászlaja az ő égszínkék és fehér palástjának színeit őrzi! Az észak népei hegyeikkel és völgyeikkel, a dél népei lenyűgöző gleccsereikkel, a kelet népei folyóikkal és őserdeikkel, a nyugat népei fenséges hegyláncaikkal dicsőítsék az Urat a sok kapott ajándékért, és az ő nevében menjenek, és hirdessék az evangéliumot örömmel és hálával!
Köszönöm, hogy ilyen nagy szeretettel fogadtatok, otthon éreztem magam közöttetek. Maradjunk egységben Krisztusban, imádkozzunk egymásért, és bízzuk magunkat a Lujáni Szűzanya anyai oltalmára! A viszontlátásra, szeretett Argentínám!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
