December 1-jén, hétfő délután a Szentatya autóval a bejrúti Vértanúk terére utazott, hogy ökumenikus és vallásközi találkozón vegyen részt. Megérkezésekor a sátor bejáratánál a szír-katolikus pátriárka, a maronita pátriárka, a szunnita főimám és a síita képviselő fogadta.
A találkozón először a szír katolikus egyház feje üdvözölte a pápát. Megnéztek videón egy tanúságtételt, majd nyolc vallási vezető felszólalása után mondta el beszédét a Szentatya.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közzétesszük.
Kedves testvéreim, mélyen meg vagyok hatódva és végtelenül hálás vagyok azért, hogy ma itt lehetek közöttetek ezen az áldott földön, melyet magasztaltak az Ószövetség prófétái, akik hatalmas cédrusaiban annak az igaz embernek jelképét látták, aki az ég őrködő tekintete alatt virágzó életet él. Olyan föld ez, ahol a Logosz visszhangja sosem némult el, hanem századok során át mindmáig megszólítja azokat, akik meg akarják nyitni szívüket az élő Isten előtt.
XVI. Benedek pápa az Ecclesia in Medio Oriente kezdetű, szinódus utáni apostoli buzdításában – melyet 2012-ben itt, Bejrútban írt alá – hangsúlyozta, hogy
E párbeszéd a Közel-Keleten a keresztényeket a zsidókhoz és muszlimokhoz kötő spirituális és történeti kapcsolatokra épül. Ez a párbeszéd – mely elsősorban nem politikai vagy társadalmi jellegű gyakorlati meggondolások követelménye – mindenekelőtt hitet követelő teológiai alapokra támaszkodik” (19).
Kedves barátaim, az, hogy ma itt vagytok, ezen a rendkívüli helyen, ahol minaretek és harangtornyok állnak egymás mellett – és mégis mindkettő az ég felé magasodik –, tanúságot tesz e föld maradandó hitéről és népének az egyetlen Isten iránti kitartó odaadásáról.
Sok éven át, és különösen az utóbbi időkben, a világ szeme a Közel-Keletre szegeződött, az ábrahámi vallások bölcsőjére, figyelve a béke drága ajándékáért folytatott fáradságos igyekezetet, a béke szüntelen keresését. Az emberiség olykor félelemmel és csüggedéssel tekint a Közel-Keletre, látva a régóta tartó és oly összetett konfliktusokat. Mégis, mindezen harcok közepette reményt és bátorítást találhatunk, ha arra összpontosítunk, ami összeköt bennünket: közös emberségünkre és hitünkre a szeretet és az irgalom Istenében. Egy olyan korban, amikor az együttélés távoli álomnak tűnhet, a libanoni nép – jóllehet különböző vallásokat foglal magában – tündöklő példát ad: nem a félelem, a bizalmatlanság és az előítélet mondja ki itt az utolsó szót, mert az egység, a kiengesztelődés és a béke mindig lehetséges. Íme tehát a küldetés, amely e szeretett föld történelmében változatlanul megmaradt:
Hatvan évvel ezelőtt, a Nostra aetate kezdetű nyilatkozat kihirdetésével a II. Vatikáni Zsinat új horizontot nyitott a katolikusok és más vallások követői közötti találkozás és kölcsönös tisztelet előtt, hangsúlyozva, hogy az igazi párbeszéd és az együttműködés gyökere a szeretet, mely egyetlen alapja a békének, az igazságosságnak és a kiengesztelődésnek. Ez a párbeszéd – mely az isteni szeretetből merít ihletet – minden jóakaratú emberre kiterjed, elutasítja az előítéletet, a hátrányos megkülönböztetést és az üldöztetést, mert minden ember egyenlő méltóságát vallja.
Noha Jézus nyilvános működése elsősorban Galileában és Júdeában zajlott, az evangéliumok olyan jeleneteket is megőriztek, amelyek arról tanúskodnak, hogy Jézus ellátogatott a Dekapolisz vidékére – valamint Tírusz és Szidón környékére –, ahol találkozott a szír-föníciai asszonnyal, akinek rendíthetetlen hite arra indította, hogy meggyógyítsa a lányát (vö. Mk 7,24–30). Ezért
Ez ugyanis „a vallásközi párbeszéd lényege: annak felfedezése, hogy Isten jelen van minden határon túl, és meghívottság arra, hogy tisztelettel és alázattal együtt keressük őt” (Általános kihallgatás, katekézis a Nostra aetate zsinati nyilatkozat hatvanadik évfordulója alkalmából, 2025. október 29.). Ha Libanon fenséges cédrusairól híres, az olajfa ugyanúgy örökségének egyik alappillére. Az olajfa nemcsak díszíti a helyet, ahol ma összegyűltünk, hanem a kereszténység, a judaizmus és az iszlám szent szövegei is dicsérik, mint a kiengesztelődés és béke időtlen jelképét. Hosszú élettartama és azon rendkívüli képessége, hogy a legmostohább környezetben is képes gyarapodni, az állóképességet és a reményt jelképezi, valamint azt a tartós elköteleződést, amely a békés együttélés ápolásához szükséges.
Erről a fáról olyan olaj származik, amely gyógyít – balzsam a testi-lelki sebekre –, és megmutatja Isten végtelen együttérzését mindazokkal, akik szenvednek. Az olaj fényt is ad, emlékeztetve bennünket arra a feladatunkra, hogy a hittel, a szeretettel és az alázattal megvilágosítsuk szívünket.
Jelenlétetek itt és a világban gazdagítja a földet évezredes örökségetekkel, ugyanakkor hivatást is jelent. Egyre inkább összekapcsolódó világunkban arra kaptatok meghívást, hogy a béke építői legyetek: ellensúlyozzátok az intoleranciát, legyőzzétek az erőszakot és száműzzétek a kirekesztést, hitetek tanúságtételével világítva meg az igazságosság és az egyetértés útját mindenki számára.
Kedves testvéreim, minden év március 25-én – amely nemzeti ünnep országotokban – összegyűltök, hogy lerójátok tiszteleteteket Mária, Libanon Miasszonya előtt, akit a harissai Mária-kegyhelyen tiszteltek, melyet
Kísérje mindnyájatokat Szűz Máriának, Jézus anyjának és a Béke Királynőjének szeretetteljes, anyai ölelése, hogy hazátokban, az egész Közel-Keleten és az egész világon a kiengesztelődés és a békés együttélés ajándéka úgy áradjon, „ahogy a patakok csörgedeznek a Libanon felől” (vö. Én 4,15), s hozzon reményt és egységet mindenki számára! Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
