Szeptember 28-án XIV. Leó a metzi Robert Schuman Kongresszusi Központba látogatott, ahol Jean-Marc Aveline bíboros, a Francia Püspöki Konferencia elnöke és Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke fogadta. A zenei bevezető után a Francia Köztársaság elnöke és a Francia Püspöki Konferencia elnöke köszöntötte a pápát, majd levetítettek egy videót Európáról, s meghallgatták az Európai Himnuszt.
A pápa ezt követően mondta el beszédét, melyben Robert Schuman örökségéből kiindulva Európa keresztény gyökereiről, alapértékeiről és a béke melletti elkötelezettségéről szólt. Hangsúlyozta a párbeszéd, a nemzetközi jog és a multilateralizmus fontosságát, és óva intett az újrafegyverkezés illúziójától. Arra biztatta a fiatalokat, hogy bátran vállalják a béke és a közösség építésének küldetését, és munkálkodjanak egy szilárd gyökerekből táplálkozó, egységes Európa jövőjén.
Az alábbiakban a XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.
Elnök úr,
Bíboros úr,
tisztelt Világi és Egyházi Vezetők,
Hölgyeim és Uraim!
Nagy öröm számomra, hogy itt lehetek, ebben a történelmi városban, ezen a kontinens szívében fekvő találkozási ponton, egy beszédes című találkozón: Európa gyökereinél a békéért és az egységért. Köszönöm az imént hozzám intézett kedves szavakat.
A választott címet kétségkívül Tiszteletreméltó Robert Schuman alakja ihlette, aki előtt ma különleges módon szeretnénk tisztelegni ebben a nevét viselő központban, mindenekelőtt pedig itt, Moselle-ben, abban a térségben, ahol hosszú ideig élt, ahol nyugszik, és amelyet hosszú éveken át képviselt a Nemzetgyűlésben. E térség 19. és 20. századi viszontagságaiból merített ihletet ahhoz, hogy híressé vált, 1950. május 9-i nyilatkozatával hozzájáruljon a mai és a holnapi Európa formálásához. Ez a szöveg egyszerre jelenti kiinduló- és végpontját az európai kontinens megbékéléséért és egységéért végzett, egész életét jellemző elkötelezett munkájának.
Ma gondolatban olyan útra szeretnénk indulni, amely Európa gyökereitől indul, elérkezik a jelenéig, és a jövő felé tekint. Azt kérdezzük, miként formálta Robert Schumant annak a földnek a történelme, amelynek fia volt, és ő miként járult hozzá meghatározó módon a modern Európa formálásához, olyannyira, hogy annak egyik „alapító atyjaként” tartják számon.
Mindig nehéz meghatározást adni Európáról, akár a jelenét, akár a múltját tekintjük. Európa ugyanis fokozatosan ébredt öntudatra a hellenisztikus civilizáció, a Római Birodalom, majd a kereszténység elterjedésének történelmi korszakaiban; az idők folyamán pedig újabb kultúrákat – többek között germán és szláv kultúrákat – fogadott magába, s egyre nagyobb területeket ölelt fel.
Az évszázadok folyamán új határokat és új meghatározásokat kapott, miközben növekedési időszakokon, mély válságokon és újjászületéseken ment keresztül. Hosszú és viharos történelmi útjának egyik állandó vonása, hogy Európa akkor fejlődött és haladt előre, amikor képes volt építeni múltjának értékes elemeire, és azokat a másikkal való találkozásnak köszönhetően új és kreatív formákban újra felkínálni.
Az európai civilizáció ugyanis évszázados találkozások gyümölcse is, még ha ezek nem is voltak mindig könnyűek. Gondoljunk csak az arab kultúra jelenlétére az Ibériai-félszigeten, vagy arra, ahogyan az „Öreg kontinens” kiterjesztette jelenlétét az „Újvilágra”, s ez – olykor fájdalmas módon – új szintéziseket hozott létre az amerikai kontinensen.
E hosszú történet megértéséhez azonban nem hagyhatjuk említés nélkül Európa egy másik atyját sem: Szent Benedeket, akit Szent VI. Pál pápa 1964-ben Európa védőszentjévé nyilvánított, és „a béke hírnökének, az egység megteremtőjének, a civilizáció tanítójának” [1] nevezett. A szegények, a betegek és az idősek segítése; a gyermekek oktatása és az egyetemek; a kórházak és az orvoslás; az építészet és a mérnöki tudományok; a tudományok fejlődése; a jog, valamint a városoknak, sőt maguknak az államoknak a megszervezése: Európában megannyi területre gyakorolt mélyreható hatást Szent Benedeknek és szerzeteseinek munkássága! E szerzetesi művelőmunka nélkül az általunk ismert európai civilizáció nem létezne.
Itt, Metzben, többek között Szent Chrodegang munkásságának köszönhetően a testvériségnek, a közösségnek és a javak megosztásának bencés szelleme hatotta át a várost. Innen terjedt el a gregorián ének a Karoling Birodalom területein, harmóniát és szépséget víve az egész kontinensre.
Tehát nem beszélhetünk Európáról anélkül, hogy ne említenénk meg a kereszténységet. Robert Schuman ennek teljesen tudatában volt, amikor kijelentette: „A kereszténység minden embernek természettől való egyenlőségét hirdette, azt, hogy
Elismertette a munka méltóságát, és azt, hogy annak gyakorlása minden embernek kötelessége. Hirdette a lelki értékek elsőbbségét, amelyek egyedül képesek az embert nemesebbé tenni. A szeretet és könyörületesség egyetemes törvénye szerint minden ember felebarátunk, és a keresztény világban a társadalmi kapcsolatoknak azóta is ez az alapja.” [2]
A mai Európa egy másik alapító atyja, Alcide De Gasperi ugyanezt mondja, amikor a „közös európai örökséget” [3] hangsúlyozza, vagyis „azt az egységes morált, amely az evangéliumi testvériségből merített szellemiségével, az ókori elődöktől örökölt jogok tiszteletével, az évszázadok alatt egyre finomodó szépségkultuszával, igazságszeretetével és az évezredes tapasztalat kiérlelte igazságvágyával méltó módon tiszteli az emberi személyiség jelentőségét és felelősségét” [4].
Az európai kultúrának a kereszténységgel szembeni adósságára való utalás nem valamiféle kizárólagos felekezeti szempont [5], hanem segít jobban megérteni, hogy a transzcendensre való nyitottság mindig is az emberi személy lényegi dimenziója és a civilizáció eleven forrása.
E tekintetben nagy jelentősége van az Európai Unió működéséről szóló szerződés 17. cikkének. „Nyílt, átlátható és rendszeres párbeszédre” ösztönöz az egyházakkal, mindig tiszteletben tartva és nem sértve az egyházak „jogállását a tagállamokban”. Az államok életét szabályozó világi jelleg (laicitás) nemcsak a polgári intézmények felekezeten kívüli jellegét jelenti, hanem a felek közötti valódi együttműködést is feltételezi, valamint azt, hogy az állami és uniós hatóságok tiszteletben tartják az egyházak autonómiáját, és előmozdítják szerveződési, véleménynyilvánítási és vallásgyakorlási szabadságukat.
Vissza kell térnünk azoknak az értékeknek a forrásához, amelyek a társadalmi együttélés alapját képezik: ezek „az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogai, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, valamint a jogállamiság egyetemes értékei” (Európai Unióról szóló szerződés, Preambulum).
A mai multikulturális környezetben ezen értékek egyetemességének megerősítése – mely elengedhetetlen Európa fennmaradásához – saját gyökereinek újrafelfedezésén, valamint a másikkal folytatott párbeszédre való nyitottságon keresztül is történik.
E célból különösen értékes Ferenc pápa felhívása arra, hogy becsüljük meg az európai valóság összetettségét hagyományainak és különböző érzékenységeinek teljes gazdagságában, és tartsuk szem előtt „az uralmi törekvésektől mentes, építő összhang kihívását” [6].
Ez a kettős folyamat, az újrafelfedezés és a párbeszéd, lehetővé teszi majd azt is, hogy újra megtaláljuk a helyes egyensúlyt az egyes jogok között, valamint a jogok és a kötelességek között, mert – ahogyan Ferenc pápa mindig emlékeztetett rá – „úgy tűnik, a jog fogalmához már nem társul a kötelesség ugyanolyan lényeges és azt kiegészítő fogalma, így végül annak figyelembevétele nélkül érvényesítik az egyén jogait, hogy minden ember egy társadalmi közeg része, amelyben jogai és kötelességei összefüggnek mások jogaival és kötelességeivel, valamint magának a társadalomnak a közjavával” [7].
A mai Európa ugyanis találkozásokkal teli hosszú történetének új szakaszához érkezett: sok férfi és nő érkezik a kontinensre, akik háborúk és üldöztetés elől menekülnek, vagy a szegénységet és a nyomort maguk mögött hagyva jobb életet keresnek.
Amint a közelmúltban, a spanyolországi Kanári-szigeteken tett látogatásom során mondtam: „Az emberi méltóság megköveteli a törvényes és biztonságos útvonalakat, a mentést és a segítségnyújtást, az embercsempészek elleni valódi együttműködést, az áldozatok hatékony védelmét, a befogadás és az integráció komoly folyamatait, valamint olyan kormányzati intézkedéseket igényel, amelyek lehetővé teszik, hogy minden ember méltóságban élhessen saját hazájában” (Találkozó a migránsokat befogadó szervezetek képviselőivel, 2026. június 11.).
Mindez azonban még nem elegendő: befogadni valakit azt jelenti, hogy saját családunk tagjaként integráljuk, lehetőséget kínálva neki arra, hogy kibontakoztassa tehetségét, képességeit és fogékonyságát, ugyanakkor arra is, hogy magáévá tegye az őt befogadó otthon szellemiségét.
Európa alapértékeinek egyetemessége biztosít bennünket arról, hogy ez a párbeszéd lehetséges, és szilárd alapot adhat társadalmainknak, lehetővé téve, hogy hatékonyabban munkálkodjunk a békéért és egy megbékélt világért.
Éppen ez a tisztánlátás ösztönzött olyan embereket, mint Schuman, arra, hogy túllépjenek a kulturális identitások közötti szembenálláson, és életre hívják az európai intézményeket a második világháború szörnyű tragédiája után, amely megmutatta, milyen nagy rosszat képes elkövetni az ember, amikor úgy véli, hogy semmi sem szab határt hatalma gyakorlásának.
Robert Schuman, aki maga is megtapasztalta a folyton változó határokat, hozzájárult egy olyan Európa alapjainak lerakásához, amely felismerte, hogy sürgősen le kell bontani az őt szétszakító falakat. Keresztény neveltetése megtanította az egyenlőség értékére, faji vagy társadalmi hovatartozástól függetlenül, valamint a munka méltóságára.
Az, hogy egymást váltották az állami fennhatóságok, mélyen tudatosította benne a nemzetközi jog fontosságát és az adott szó értékét. Olyan közegben nőtt fel, amelyben a gőg és a bosszú szelleme látszott felülkerekedni, Schuman mégis a békéért és a népek közötti testvériségért munkálkodott; s azok a népek, amelyek hosszú időn át harcoltak egymással, végül felismerték, hogy szükségük van egymásra.
Mit tanít tehát Robert Schuman a mai Európának és a mai világnak? Mindenekelőtt a béke iránti mély vágyat. Sajnos napjainkban ismét visszatért a háború, Európába is: újabb „értelmetlen öldöklés” [8], amely nap mint nap számtalan polgári áldozatot követel. És ma is, akárcsak 1950-ben, időszerűek a Schuman-nyilatkozat szavai: „Az, amivel egy jól szervezett és életteli Európa hozzá tud járulni a civilizációhoz, elengedhetetlenül szükséges a békés kapcsolatok fenntartásához.” [9] Türelmes párbeszédre kell törekednünk, bátran kell tárgyalnunk, és késznek kell lennünk arra, hogy a béke magasabb rendű javáért bizonyos álláspontjainkat feladjuk.
Természetesen a békére való törekvést Európában, akárcsak a világ más részein, nem szabad összetéveszteni a naiv irenizmussal. Épp ellenkezőleg, Schuman szavai ma időszerűbbek, mint valaha: „A világbékét csak úgy lehet megőrizni, ha az azt fenyegető veszélyekkel arányban álló kreatív erőfeszítéseket teszünk.” [10] Mindazonáltal óvakodnunk kell az újrafegyverkezés illúziójától. „Nem véletlen, hogy a katonai kiadások növelésére irányuló ismételt felhívásokat és az ezekből fakadó döntéseket sok kormány a másik fél veszélyességével indokolja” (Üzenet a béke 59. világnapjára, 2026. január 1.). A béke előmozdítása tevékeny munkálkodást kíván.
Ma fel kell tennünk magunknak a kérdést: valóban „kreatív erőfeszítéseket” teszünk-e a világbéke előmozdításáért, vagy csupán arra törekszünk, hogy „elállítsuk a háború vérzését”, és jobban felkészüljünk azokra a háborúkra, amelyekről feltételezzük, hogy még előttünk állnak.
Schuman Európája olyan kontinens, ahol a fegyveres szembenállás helyett a párbeszédet választják; ahol közösbe adják erőforrásaikat, hogy „bármiféle háború […] nemcsak elképzelhetetlen, hanem gyakorlatilag is kivitelezhetetlen legyen” [11].
Schuman Európája a nemzetközi jog tiszteletére épül, amelyet – a nemzeti jogrendszerekkel ellentétben – egyetlen állam sem kényszeríthet ki erővel, hanem azon az egyetemesen elismert elven nyugszik, hogy pacta sunt servanda. Ezt az elvet e térség sajátos jogrendje féltő gonddal őrzi; ez szabályozza az állam és a katolikus egyház közötti kapcsolatokat is a Szentszék és Franciaország között 1801-ben kötött, mindmáig hatályos konkordátum alapján.
A nemzetközi jog és a multilateralizmus hangsúlyozzák az államok tényleges egyenlőségét egymás közötti kapcsolataikban, és a legjobb ellenszert jelentik az uralomvággyal szemben, amely minden konfliktus forrása. Ma az emberek közötti és az államok közötti kapcsolatok egyre barbárabbá válnak. Az adott szó értékét semmibe veszik; ehelyett hazugsággal és megtévesztéssel kérkednek.
hiszen az elmúlt nyolcvan évben meggyőzően bizonyította, hogy az eltérő vélemények, követelések és érdekek úgy is érvényre juttathatók, hogy találkozunk egymással, ahelyett hogy összecsapnánk.
Schuman arra emlékeztet bennünket, hogy mindig realizmusról és bátorságról kell tanúságot tennünk: „Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem pusztán valamely közös szerkezet kialakításával integrálni. Konkrét megvalósításokra, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség.” [12] Sosem szabad kételkednünk abban, hogy képesek vagyunk előrehaladni, még akkor sem, ha a megtett lépések olykor kicsik és szinte észrevehetetlenek. A modern kor „mindent és azonnal” igénye idegen Európa történelmétől és kultúrájától, amelyek éppen az idő és a türelem értékére tanítanak.
Amikor megosztom veletek ezeket a gondolatokat, mindenekelőtt a fiatalokra gondolok, akiknek a mai és a holnapi Európát építeniük kell. Ahogyan már Schuman is megfogalmazta: „A megbékélt, egyesített és erős Európa gondolata váljék jelszavává azoknak az ifjú nemzedékeknek, amelyek egy gyűlölettől és félelemtől megszabadult emberiséget kívánnak szolgálni, egy olyan emberiséget, amely a túlságosan hosszúra nyúlt viszálykodás után újratanulja a keresztény testvériséget.” [13]
A fiataloknak azt mondom: legyen bátorságotok felelősen megélni a béke építésének küldetését szívetekben, kapcsolataitokban, családotokban, az iskolában és az egyetemen, városaitok, országaitok és egész Európa életében!
Ne engedjetek az erőszak és az elnyomás logikájának! Szeressétek az életet minden pillanatában, és ne féljetek a jövőtől!
Ne féljetek fáradhatatlanul munkálkodni közösségeitek javáért, akár politikai szerepvállalással is!
Legyetek közösségépítők!
Isten támogasson benneteket ezekben a döntésekben!
Isten áldja és oltalmazza egész Európát!
JEGYZETEK
[1] Szent VI. Pál pápa: Pacis nuntius apostoli levél (1964. október 24.), AAS 56 (1964) 965.
[2] Robert Schuman: Pour l’Europe, Nagel, Genf, 2010, 57–58. [Magyarul: Európáért, ford. Tót Éva, Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 1991, 53.]
[3] Vö. Alcide De Gasperi: La nostra patria Europa. Discorso alla Conferenza Parlamentare Europea, 1954. április 21., in: Alcide De Gasperi e la politica internazionale, Cinque Lune, Roma, 1990, vol. III. 437–440. [Magyarul: Alcide De Gasperi: Európa. Írások és beszédek, szerk. Maria Romana De Gasperi, ford. Mátyus Norbert, Pázmány Péter Katolikus Egyetem – Alcide De Gasperi Európai Tanulmányok Központ – European Journalist Association, Budapest, 2010, 204.]
[4] Uo.
[5] Vö. uo.
[6] Ferenc pápa: Beszéd az Európa Tanácshoz (2014. november 25.).
[7] Ferenc pápa: Beszéd az Európai Parlamenthez (2014. november 25.).
[8] XV. Benedek pápa: Levél a hadviselő népek vezetőihez (1917. augusztus 1.), AAS 9 (1917) 423.
[9] Schuman-nyilatkozat, Párizs, 1950. május 9.
[10] Uo.
[11] Uo.
[12] Uo.
[13] Robert Schuman: Pour l’Europe, Nagel, Genf, 2010, 46. [Magyarul: Európáért, ford. Tót Éva, Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Pécs, 1991, 43.]
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
