Május 30-án, szombaton este, a Máriának szentelt hónap végén, a Szentatya a Vatikáni Kertekben található lourdes-i barlangnál imádkozta el a rózsafüzért, melyhez a világ számos Mária-kegyhelye is csatlakozott, s ekképpen egy az egész világot bevonó közös imával kérték a Szűzanya közbenjárását a világ békéjéért. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
„Hadd hallom, mit hirdet az Úr, a mi Istenünk! Valóban, ő a békét hirdeti. Békét népének és minden szentjének, mindenkinek, aki szívből megtér hozzá” (Zsolt 85,9). A zsoltár szavai jól illenek ma esti rózsafüzér-imádságunkhoz, mert azt a reményt fejezik ki, amelynek szükségét érezzük, különösen a jelen kor nehézségei és erőszakos eseményei közepette.
Nyissuk meg hát szívünket Isten igéjének meghallására, hogy az imádságban megérthessük a történelem eseményeinek értelmét, és felismerjük Isten gondviselését, aki mindig vezeti és segíti. A Boldogságos Szűz Mária a hívő ember mintaképe, aki odafordítja szívének fülét, hogy meghallja, „mit mond az Isten”. Ő példát ad nekünk engedelmességével, amellyel elfogadja, hogy Isten Fia megtestesüljön az ő méhében.
A rózsafüzér titkainak Máriával való szemlélése elvezet bennünket annak felismerésére, hogy
Az Úr sosem hagy el bennünket! Ő akkor is, amikor megfeledkezünk róla, amikor letérünk az útról, keresésünkre indul, és mindig ugyanazzal a szeretettel közeledik hozzánk. Amint Izajás próféta emlékeztet: „Békesség, békesség a távol és közel levőknek! – mondja az Úr” (vö. Iz 57,19). Aki bízik Istenben, megérti ezt a békéről szóló üzenetet, és annak munkálójává válik, saját kezével dolgozva ezen a békén (vö. Mt 5,9).
A béke ugyanis nem laboratóriumban ellenőrizendő elmélet, nem naiv illúzió, és nem is érdekből felkarolt ügy. Ha őszinte szívvel keressük, akkor
Napjainkban, a feszültségek és konfliktusok idején is lehetségessé válik a béke, amikor meg akarjuk hallani azok kiáltását, akiket megfosztottak tőle: az ártatlan gyermekekét, a lesújtott anyákét és apákét, a bántalmazott foglyokét, a menekültekét és minden szenvedő emberét, bármely korosztályhoz tartozzon is. Mindannyiuk ajkán egyetlen szó van: béke!
Tudjuk jól:
Ez a béke, az ő békéje, Jézus Krisztusnak, Isten Fiának az arcát viseli, aki értünk adott életével kiengesztelte egymással az eget és a földet. Amint Pál apostol írja: „Ő a mi békességünk” (Ef 2,14): ő az, aki lerombolja az ellenségeskedés falait, aki alázatával legyőzi a gőgöt, és az egész teremtést megváltja a bűntől.
Amikor viszont eltávolodunk Istentől, eltávolodunk az embertől, felebarátunktól is, és közömbösek maradunk fájdalma iránt. Valahányszor visszatérünk az Úrhoz, az ő békéje a feladatunkká válik, kinek-kinek a saját hivatása és felelőssége szerint.
Imádságunk így küldetéssé és próféciává válik: városainkban többé nem szabad ártatlanok sírásának hallatszania; senkinek sem kell elhagynia otthonát a bombák fenyegetése miatt; a hatalomvágy és a szavak agressziója átadja helyét az igazságosság és az igazság utáni szomjnak. Ám ehhez mindenkinek meg kell tennie a maga részét, a kicsiny, de fontos dolgoktól kezdve,
Kedves testvéreim, az igazi béke a szerető szívben kezdődik; azok az ajkak tanúskodnak róla, amelyek a kiengesztelődés szavait mondják ki; és azok a szemek tükrözik, amelyek szelíden és bölcsességgel tekintenek a világra. Ez az igazi erő, az igazság és a szeretet ereje.
Isten béketeremtőket keres! Édesanyánk segítsen bennünket, hogy nap mint nap a magunk „íme, itt vagyok”-jával válaszoljunk az Úrnak, ne szavakkal, hanem tettekkel!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
