A latin-amerikai és karibi püspökökhöz intézett, szeptember 19-én közzétett levelében XIV. Leó pápa Mogrovejói Szent Turibius szentté avatásának 300. évfordulója alkalmából a püspöki szolgálatról elmélkedik. Arra buzdítja a főpásztorokat, hogy személyesen keressék fel közösségeiket, ápolják belső életüket, tegyék lelkipásztori prioritássá a szentségimádást.
A székesegyház küszöbének átlépése egyben belépés egy új közösségbe, amelynek útját a püspöknek is végig kell járnia. A feszület és a szenteltvíz átvétele annak a szolgálatnak a jele, amelyben a főpásztornak belső életéről is gondoskodnia kell, és nem engedheti, hogy azt a félelem vagy a személyes érdekek kiszárítsák. A szentségimádás átalakító ereje, valamint az apostoli levélben kapott megbízatás pedig iránytűként szolgál a hívek gondolkodását betöltő számtalan hang között .
Ezekkel a képekkel elmélkedik XIV. Leó a püspöki szolgálatról pápai levelében, amelyet Latin-Amerika és a Karib-térség püspökeihez intézett védőszentjük, Mogrovejói Szent Turibius szentté avatásának harmadik centenáriuma alkalmából. A Szentatya a püspöknek a székesegyházába történő ünnepélyes bevonulása egyes mozzanatait kapcsolja össze a rábízott küldetéssel.
Szent Turibius, „az Andok püspöke”
Leó pápa saját perui lelkipásztori tapasztalatait is felidézi. Szent Turibius, „az Andok püspöke” Lima érseke volt. A Szentatya szerint a püspök székesegyházban történő befogadásának rítusa hasonló ahhoz, ahogyan lelkipásztori látogatásai során egyházmegyéje közösségei fogadják: mintha az Egyház újra és újra vissza akarná vezetni a főpásztort ahhoz, amit az első bevonulása jelentett.
Szívével az égben, lábával az úton
A székesegyház kapujában történik a püspök első találkozása a hívekkel, egy olyan közösséggel, amely már az ő érkezése előtt is járta saját útját. Ahhoz, hogy igazán megismerje, neki magának is végig kell járnia ezt az utat. Szent Turibius is erre törekedett: fontosnak tartotta, hogy az evangelizáció a helyi nyelveken is történjen, és szoros kapcsolatot épített ki saját földjével, annak népével.
„Egy egyházmegye bizonyos valóságait nehéz egy íróasztal mögül megérteni. Ezért ügyelnünk kell arra, hogy a lelkipásztori látogatások megőrizzék elevenségüket: „személyesen menjünk el közösségeinkhez, hallgassuk meg nyájunkat, és keressük fel azokat, akiknek ritkán van lehetőségük arra, hogy a püspökhöz forduljanak.” Az apostolutód szolgálata megkívánja – hangsúlyozza XIV. Leó –, hogy
Visszatérni a kereszt iskolájába
A székesegyház kapujában a püspök átveszi és megcsókolja a feszületet. Leó pápa szerint ez az önfeláldozás ígérete. Szent Turibius hosszú útjai és megpróbáltatásai során ezt az odaadást élte meg, amikor közel került az őslakos népekhez, fellépett a visszaélések ellen, és a szegények, valamint a szenvedők mellett maradt.
„Kedves testvérek! Gyakran vissza kell térnünk a kereszt iskolájába. A nyáj elhagyása jóval a látható menekülés előtt elkezdődhet, amikor a kényelem, a félelem vagy az önérdek elsőbbséget kap a hívek javával szemben.” A szenteltvíz a püspököt és híveit ugyanabban a keresztségben egyesíti. Aki mások megszentelésére kapott küldetést, annak magának is szüksége van a megszentelődésre.
– buzdít Leó pápa levelében.
A szentségimádás legyen lelkipásztori prioritás
A püspök a Legszentebb Oltáriszentség előtt csendben ismeri fel, hogy lelkipásztorok jönnek és mennek, új kihívások jelennek meg, tervek születnek és változnak, „Krisztus azonban mindig megmarad”. A Szentatya ezért arra kéri a püspököket, hogy a szentségimádást tegyék „lelkipásztori prioritássá”, biztosítva a híveknek olyan időt és teret, ahol megerősítést találhatnak életútjukhoz.
Az Úr oltára ugyanakkor az egység helye: „Krisztus maga köré gyűjti Egyházát, és egyetlen testté teszi”. Ahogyan Szent Turibius a hatalmas és sokszínű egyházi közösség egységéért dolgozott, úgy a mai püspököknek is őrizniük kell azt, hogy „egyházmegyéik sokfélesége Krisztusban találja meg egységét”.
Világos tanítás a sokféle hang között
A szertartás következő mozzanata az apostoli levél, a pápai bulla felolvasása, amellyel a pápa kinevezi az adott részegyház pásztorát. A püspök nem önmagától kapja küldetését, hanem az Egyháztól, és azt az Egyházzal szeretetközösségben gyakorolja, elkötelezve magát, hogy védelmezi kincseit. Szent Turibius a Trentói Zsinat tanításának befogadásával, tartományi tanácsok és egyházmegyei szinódusok megtartásával, valamint kateketikai munkájával teljesítette ezt a feladatot. „Egy olyan korban, amikor oly sok hang tart igényt arra, hogy tekintélyt gyakoroljon a hívek lelkiismerete felett,
– hangsúlyozza XIV. Leó.
A püspök atyasága
A papság és a hívek ezt követően tiszteletüket fejezik ki új püspökük előtt. Ez a gesztus felelősséggé válik, különösen a papokkal való kapcsolatban, akik sajátos módon egységben vannak püspökükkel. Leó pápa arra kéri a főpásztorokat, hogy különösen szolgálatuk első éveiben legyenek közel papjaikhoz, és senki ne érezze úgy, hogy csak akkor fordulhat püspökéhez, amikor valamilyen problémát kell megoldani. „A püspöki atyaság gyakran abban mutatkozik meg, amikor egy pap tudja, hogy bizalommal kopogtathat a püspöki rezidencia ajtaján” – írja a Szentatya.
Az imádság nélkülözhetetlen
Az evangélium felolvasása után maga a püspök szól népéhez. Előbb tehát befogad, szemlélődik és hallgat, és csak ezután beszél. A pápa szerint ennek a sorrendnek fontos tanítása van. „Semmilyen sürgős ügy vagy lelkipásztori feladat – bármilyen szükséges legyen is – ne vezessen oda, hogy elhanyagoljuk az imádságot, amely az igehirdetés szükséges előkészülete. Mindig szánjuk rá a szükséges időt, hogy meghallgassuk az igét, és gondosan átgondoljuk, miként tárjuk azt népünk elé.”
A felajánlásban pedig mindaz megjelenik, amit a püspöknek nap mint nap az Úr kezébe kell helyeznie: munkáját, terveit, döntéseit, a rá bízott embereket, aggodalmait és reményeit. „Lesznek pillanatok, amikor világosan látja az utat, máskor saját kicsinységével szembesül. Mindezt az oltárra helyezheti.
– írja XIV. Leó. – Mindezen rítusok ünneplésének aztán folytatódnia kell a szentmisén túl is a püspök életén keresztü,l „míg teljes létezése Krisztusban válik felajánlássá az Atyának”.
Latin-amerikai szentek és boldogok példája
Leó pápa végül Latin-Amerika szent és boldog püspökeinek példáját állítja a főpásztorok elé, köztük Claret Szent Antal Máriát, Szent Ezekiel Morenót, Szent Rafael Guízart és Szent Óscar Romerót. Arra buzdít, hogy az Egyház egyre mélyebben ismerje meg életüket, hiszen tanúságtételük megmutatja, miként ölthet különböző formákat ugyanaz a küldetés az egyes korokban és körülmények között.
Levele végén a Szentatya a Guadalupei Szűzanya, a spanyol ajkú népek védőszentje oltalmába ajánlja vágyát, kérve segítségét, hogy a püspökök „megújult hűséggel éljék meg a rájuk bízott küldetést”.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


