November 12-én este 17.55-kor (magyar idő szerint 23.55-kor) a Szentatya imavirrasztáson vett részt a fiatalokkal és az egyetemistákkal a limai Nemzeti Stadionban, melyben mintegy hatvanezer fiatal volt jelen, míg a környező területeken a hatóságok becslése szerint további háromszázezer ember gyűlt össze.
A pápa Carlos Gustavo Castillo Mattasogliónak, Lima bíboros érsekének köszöntő szavai, egy táncos és egy ifjúságpasztorációs koordinátor tanúságtétele, egy színielőadás, valamint egy szerzetesnő tanúságtétele után mondta el beszédét, melyben arra buzdította a fiatalokat, hogy merjenek Jézus nyomába szegődni, és bizalommal keressék saját hivatásukat.
Három kulcsszó – a szenvedély, a hivatás és a barátság – köré építve hangsúlyozta, hogy
Arra hívta a fiatalokat, hogy ápolják Jézussal való barátságukat, és segítsenek másoknak is megtapasztalni az ő szeretetét.
Az imavirrasztás a fény imájával, a béke melletti elköteleződéssel, a Miatyánkkal, áldással és záróénekkel ért véget.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közöljük.
Jó estét, Lima! Jó estét, Callao! Jó estét, Carabayllo! Itt vagytok Lurínból és Chosicából is! Jó estét mindenkinek!
Valaki azt mondta nekem, hogy Perunak szüksége van a remény jelére; nos, ma itt, a Nemzeti Stadionban ti vagytok a remény jele.
Milyen öröm találkozni veletek! Köszönöm ezt a szeretetteljes fogadtatást. Köszönöm Castillo bíboros úr szavait és a fiatalok hozzám intézett kérdéseit, valamint azt az őszinteséget, amellyel Joao, Emily és Luzbinda nővér megnyitotta előttünk a szívét. Amit elmondtak nekünk, alkalmat ad arra, hogy felidézzek nektek egy jelenetet Szent János evangéliumából.
Egy napon Keresztelő János két tanítványával volt, amikor meglátta az arra haladó Jézust. Rámutatott, és ezt mondta: „Nézzétek, az Isten Báránya!” (Jn 1,36). Ennek hallatára a két tanítvány Jézus után indult. Az Úr észrevette, hogy követik, rájuk nézett, és megkérdezte tőlük: „Mit kerestek?” (Jn 1,38). Milyen szép kérdés! Ezek Jézus első szavai ebben az evangéliumban.
Ne siessetek a válasszal! Vannak kérdések, amelyek hosszú időn át elkísérnek bennünket. Gondoljatok arra, ami a leginkább lelkesít benneteket, azokra, akiket szerettek, és azokra az álmokra, amelyekért készek lennétek küzdeni! Gondoljatok azokra az aggodalmakra is, amelyek néha az álmot is elveszik a szemetekből, és arra, amin szeretnétek változtatni! Jézust mindez érdekli, mert ti magatok is fontosak vagytok neki.
Van egy szó, amely segíthet megértenünk ezt a keresést: szenvedély (pasión). Akkor használjuk, amikor arról beszélünk, amit mélyen szeretünk, ami lelkesedést ébreszt bennünk, s arra indít, hogy önmagunkból a legjobbat adjuk. De a szenvedésre is emlékeztet bennünket, azokra a tapasztalatokra, amelyek mintha kioltanák bennünk a vágyat, hogy továbbmenjünk. Vannak fiatalok, akik magányosnak érzik magukat, még akkor is, ha mások veszik körül őket. Mások egy veszteség fájdalmát vagy a jövőjükkel kapcsolatos bizonytalanságot hordozzák magukban. Néha feltesszük magunknak a kérdést, miért enged meg Isten bizonyos dolgokat, vagy miért tűnik úgy, hogy hallgat, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá.
Emlékezzünk hát arra, hogyan mutatta be Keresztelő János Jézust: „Íme, az Isten Báránya!” A két tanítvány akkor még nem érthette, mit hirdet ez az elnevezés. Később az Úr passiójának fényében fedezték fel jelentését, aki életét adta a kereszten. Jézus is megtapasztalta a gyötrelmet és a szenvedés sötétségét. A kereszten így kiáltott fel: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34). Krisztus e szenvedés közepette is továbbszeretett. Nem a keresztet akarta, hanem üdvösségünket: a keresztet irántunk való szeretetből vállalta, hogy mindvégig hordozza. Így ez a halált hozó eszköz Jézus önátadása révén annak a szenvedélyes szeretetnek a megnyilvánulási helyévé vált, amely képes legyőzni a halált.
Kedves fiatalok!
Ő ismeri könnyeinket és azokat a kérdéseket, amelyekre még nem tudunk válaszolni. Keressétek azok társaságát is, akik szeretnek benneteket: vannak fájdalmak, amelyek enyhüléséhez időre és segítő kézre van szükség. A hit megtart bennünket ezen az úton, és arra emlékeztet, hogy
Bontakoztassátok ki tehetségeteket, fedezzétek fel kultúrátok gazdagságát, és merjetek nagylelkű terveket megvalósítani! Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy ez a „kielégítetlen nyugtalanság” arra ösztönözhet bennünket, hogy kezünkbe vegyük életünket, és felelősséget vállaljunk egy küldetésért (vö. Christus vivit szinódus utáni apostoli buzdítás, 138). Ne elégedjetek meg azzal, hogy mások elvárásai szerint éltek! Isten úgy teremtett meg benneteket, hogy képesek legyetek olyan jót megvalósítani, amelyet senki más nem tud pontosan ugyanúgy véghez vinni.
Térjünk most vissza a két tanítványhoz! Jézus kérdésére így válaszoltak: „Mester, hol laksz?” Ő pedig ezt mondta nekik: „Gyertek, nézzétek meg!” (Jn 1,38–39). Milyen egyszerű válasz! Ezek az emberek meg akarták ismerni Jézust, valamelyest osztozni akartak életében. Az Úr nem magyarázott el nekik előre mindent, ami rájuk várt. Kezdetnek elég volt elfogadni ezt a meghívást. Így kezdődik a hivatás is: ez a második szó, amelyet szeretnék megosztani veletek. Mindannyian feltesszük magunknak a kérdést, mit kezdjünk az életünkkel, és kinek érdemes önmagunkból a legjobbat adnunk. Vannak válaszok, amelyeket csak akkor fedezünk fel, ha merünk Jézussal együtt járni. Szent Pál arra emlékeztet, hogy Isten Krisztusban már a világ teremtése előtt kiválasztott bennünket (vö. Ef 1,4).
Néha feltesszük magunknak a kérdést, vajon Isten akaratának követése azt jelenti-e, hogy le kell mondanunk álmainkról. Ebből a félelemből még veszélyesebb gyanú támadhat: az a hiedelem, hogy Isten megfoszt bennünket valamitől, és hogy az élet teljes élvezetéhez a bűnt is meg kell tapasztalnunk (vö. Ter 3,5). Kedves barátaim! Szeretném, ha szívetekbe vésnétek XVI. Benedek pápa szavait: „a rossz mindig mérgez” (Homília, 2005. december 8.). Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni! Hogyan is tehetne boldoggá bennünket az, ami árt nekünk?
Ahogyan az első tanítványok esetében történt, sokszor minden egy egyszerű meghívással kezdődik: egy barát meghívásával, egy szolgálatban szerzett tapasztalattal vagy egy olyan emberrel való találkozással, akinek élete arra késztet bennünket, hogy megkérdezzük, mi számít igazán.
A ma délután hallott történetek is egy-egy meghívással kezdődtek. Az a fontos, hogy megtanuljuk felismerni az Úr hangját. Ezért, kedves fiatalok,
Egyeseket a papságra vagy a megszentelt életre hív, másokat a házasságra és családalapításra. Mindannyian arra kaptatok meghívást, hogy képességeiteket mások szolgálatába állítsátok.
Talán van köztetek olyan, aki úgy gondolja, túl sok hibát követett el, vagy már túl késő újrakezdenie. Neki azt szeretném mondani: nézz Jézusra! Ő ismeri a történetedet, és továbbra is arra hív, hogy vele járj. Nem kell már most pontosan tudnod, hogyan alakul majd az egész jövőd ahhoz, hogy válaszolj neki.
Az evangélium egy gyönyörű részlettel folytatódik: a tanítványok „aznap nála maradtak” (Jn 1,39). Szent János még az időpontra is emlékszik: délután négy óra körül járt az idő. Ez a találkozás olyan nyomot hagyott bennük, amelyet az évek múlása sem tudott eltörölni. Jézusnál maradtak! Így kezdődött egy kapcsolat, amely egyre mélyült, miközben együtt járták az utat. Ezzel elérkeztünk a harmadik szóhoz, amelyet szeretnék szívetekre bízni: barátság.
Idővel ezek a tanítványok felfedezték, milyen messzire megy az ő szeretete. Az utolsó vacsorán Jézus ezt mondta nekik: „Barátaimnak mondalak benneteket” (Jn 15,15). Ugyanazon az estén pedig olyan szavakat mondott, amelyek nagypéntek délutánján teljesedtek be: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).
Ő az a Barát, aki hív benneteket! Ápoljátok ezt a barátságot az imádságban, az eucharisztiában és igéjének hallgatásában. Minél inkább megtanuljuk szeretni Jézust, annál inkább képesek leszünk úgy szeretni, ahogyan ő. Krisztussal való barátságunkból másokkal való igazabb barátság is fakad: olyan barátság, amely őszintén keresi a másik javát, meg tud bocsátani, és különösen a nehézségek idején hűséges marad. Milyen szép olyan barátokra találni, akik segítenek növekednünk, és közelebb visznek Istenhez!
Az egyház ebből a Krisztussal való barátságból születik és él. Benne olyan testvérekre találunk, akik segítenek továbbhaladnunk. Mindannyiunknak szükségünk van valakire, aki meghallgat, bátorít, amikor elfogy az erőnk, vagy egyszerűen mellettünk marad. Ezért ne gondoljátok, hogy mindig erősnek kell mutatkoznotok, különösen ti, akik csoportokat vezettek vagy másokat kísértek. Engedjétek, hogy veletek is törődjenek! Emlékezzetek arra, hogy Jézus is azt akarta, hogy a Getszemáni-kertben, gyötrelmének órájában barátai mellette legyenek (vö. Mt 26,38). Ne féljetek megosztani velük fájdalmaitokat, és náluk keresni a szükséges támaszt!
Szeretnék még megemlíteni egy utolsó, szép részletet az evangéliumból. A találkozás után András elment testvéréhez, Simonhoz, és így szólt hozzá: „Megtaláltuk a Messiást” (Jn 1,41), majd elvezette őt Jézushoz. Tegyetek ti is ugyanígy! Különösen azokra gondoljatok, akik nehéz időszakon mennek keresztül. Egy baráti gesztus megváltoztathatja egy élet irányát. Ne féljetek beszélni Jézusról, és életetekkel megmutatni, mennyi jót tesz nektek a vele való barátság!
Ma szeretném megismételni nektek, hogy az Úr „nem vesz el semmit, és mindent megad” (XVI. Benedek pápa: Homília a péteri szolgálat megkezdésekor bemutatott szentmisén, 2005. április 24.). Bízzatok Krisztusban! Bízzatok benne mint igaz barátban, aki ismer és szeret benneteket, és soha nem hagy el titeket! Ez a bizalom napról napra erősíteni fogja barátságotokat.
Kérjük az Urat Szűz Mária és a perui szentek közbenjárására, hogy napról napra növelje bennünk ezt a bizalmat, segítsen szenvedélyesen megélni hivatásunkat, és mindig megmaradni az ő barátságában. Most pedig mondjunk el együtt egy egyszerű imádságot, amely segít, hogy napról napra jobban bízzunk Jézusban! Kérlek benneteket, ismételjétek utánam:
Jézusom, bízom benned.
Jézusom, bízom benned.
Jézusom, bízom benned.
Jöjj el, Uram Jézus!
Jöjj a szívembe!
Jöjj a családomba!
Jöjj a közösségembe!
Jöjj gyorsan az életembe!
Jöjj gyorsan, Uram!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
