Miután a genezzanói Mária-kegyhelyre látogatott, május 10-én este XIV. Leó pápa ellátogatott elődje sírjához a pápai bazilikába. Néhány percen át egyedül, csendben imádkozott és egy fehér rózsát tett a márványlapra, amelyre a Franciscus feliratot vésték.
Nem sokkal 16 óra után XIV. Leó pápa magánlátogatásra érkezett a Genazzanóban található Mária, a jó tanács Anyja kegyhelyre. Köszöntötte a téren összegyűlteket és az Albániából származó kegykép előtt imádkozott.
Hazafelé pedig, este 19.05-kor, a látogatási idő után a Santa Maria Maggiore-bazilikába ment, ahol a hívek éppen az esti rózsafüzér elimádkozásához készültek. A biztonságiak bezárták a bejáratot és a folyosókat, ez volt az első jel.
Még be sem fejzhette a mondatot, amikor a fekete autó megjelent a téren, az emberek tapsoltak és lelkesen a pápa nevét kiáltozták.
Az első ülésen ülő Szentatya az ablakból köszöntötte az embereket, majd az oldalsó kapun át lépett be a templomba, amely előtt korábban több mint százszor jelent meg a fehér Fiat 500 L Ferenc pápával, aki „édesanyját” jött üdvözölni a Santa Maria Maggiore-bazilikába.
A hívek a főhajó két oldalán az oszlopsoroknál elhelyezkedve várták a pápát, aki mosolyogva, nyugodtan, jobb kezét felemelve üdvözölt mindenkit. Az okostelefonok és kamerák hada minden lépést megörökített, néhányan megsimogatták, kezet fogtak a pápával, aki a Salus Populi Romani-kegykép felé indult. Néhány pillanatra megállt imádkozni Róma védőszentjének ikonja előtt, amelyet a történelem és a hagyomány szerint Szent Lukács festett, és egy csokor rózsát helyezett az oltárra.
Rámosolygott az egybegyűltekre, majd Leó pápa tekintete a sírbolt felé fordult, ahol a fények játéka megvilágítja a Jó Pásztor keresztjét, amelyet Ferenc pápa több mint 12 éven át viselt nyakában fehér reverendája felett. XIV. Leó letérdelt és elhelyezte a rózsát – az elmaradhatatlan fehér rózsát, Kis Szent Teréz emlékére –, majd térdelve, csendben néhány percig lehajtott fejjel, összekulcsolt kézzel imádkozott.
Két pápa – az egyik a földön térdelve, a másik az égből letekintve – találkozott ebben az egyszerű, teljesen fehér térben. Erős kép.
XIV. Leó ezután megállt Mária, a Béke királynője szobránál, majd röviden elidőzött a kordonok mögötti első soroknál.
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »