XII. Vince-Pince fesztivál a lévai Reviczky Házban

XII. Vince-Pince fesztivál a lévai Reviczky Házban

A lévai és Léva környéki magyar borászok, valamint a borkedvelő közönség is töretlen lelkesedéssel várta a február 21-22-én, tizenkettedik alkalommal megrendezett Vince-Pince fesztivált. A verseny fővédnökségét Kovács Róbert, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöke ismét nagy örömmel vállalta magára. A pénteki, hivatalos nevezésen és borminta-leadáson húsz lévai és Léva környéki borász ötvenhat bormintáját vette át a szakmai stáb.

Másnap tíz órakor a szakmai zsűri Mészáros Zsuzsanna, Bajkai Gusztáv, Bajkai Gizella, Sztreda Károly, Illés János és dr. Palík László agrármérnök vezetésével megkezdte a borminták értékelését.

A szakmai zsűri elnöke az esti ünnepélyes eredményhirdetésen kifejezte elismerését a borászok munkájáért. Az időjárás miatt nehéz éve volt a borászoknak, de megbirkóztak vele, s az est folyamán a végeredményt, a finom nedüket végigkóstolhattuk, amelyek a palackokba kerültek. Dr. Palík László beszéde végén megköszönte a rendezők iránta való bizalmát, hiszen idén immár tizenegyedik alkalommal kérték fel a szakmai zsűri elnöki posztjára.

A XII. évadot e sorok írója, a Reviczky Társulás titkára nyitotta meg, majd felkérte Urbán Zoltánt, a Reviczky Társulás elnökét, hogy tartsa meg ünnepi beszédét. Az elnök úr köszöntötte a jelenlévőket, a borászokat, valamint a meghívott vendégeket. Beszédében kiemelte,  örömére szolgál, hogy újfent megtelt a ház, mely csak megerősít abban, hogy van értelme annak, amit csinálunk. Elismerte a borászok munkáját is, hiszen igyekezetük s tehetségük emeli a rendezvény értékét.

A megnyitó (Fotó: Müller Péter)

Jelenlétével megtisztelte az eseményt Ján Krtík, Léva város polgármestere, valamint Lőrincz Katalin, a Juhász Gyula Alapiskola igazgatónője is.

Ezután következett az est fénypontja, az eredményhirdetés, melyet e sorok írója vezényelt. Minden borászt külön a színpadra szólított, s így a borászok sorra vették át okleveleiket és díjaikat, melyek közül kiemelkedett a Czíria Géza által felajánlott háromnapos, osztrák Alpokban eltölthető üdülés, a Zimányi Árpád által felajánlott belépő két fő részére az Ozora fesztiválra, valamint egy élő bárányutalvány a Palík Pincészet és  Biocentrum jóvoltából. Továbbá egy ajándékkosár és három naptárcsomag a Hydrek cégtől, a West Bussinestől egy fenyőfa vásárlási utalvány, valamint egy ajándékkosár Ján Krtík, Léva város polgármesterétől.

Hírdetés

A borfesztivál százas skálán értékelt borminták legmagasabb eredményét a csatai Bajkai Gusztáv 2024-es Cabernet Sauvignon bora érte el 95,17 ponttal.

Szkladan László, Martoš Jozef, id. Kálnai Gábor és Nagy Ján részesült aranyéremben a fehérborok kategóriájában.

A vörösborok kategóriájában Martoš Jozef, Tóth Szabolcs és Hudec Árpád részesült aranyéremben.

A fogadóborokat az idén az Erdőbényei Illés Pince biztosította, a finom vacsorát pedig Grós Patrik, akinek ezúttal is nagyon köszönjük.

A nótázáshoz, táncoláshoz való kedvet Nagy Laci szintetizátoron és szaxofonon való játéka hozta meg.

A kóstolni és szórakozni vágyók idén olyan bormintákat kóstolhattak, melyek eddig nem nagyon voltak jellemzőek, de a borászok kíváncsisága és szakmai tudása ezt is lehetővé tette. Ilyenek voltak például a Milia, Nitra, Hron, Dunaj, Breslava, Risus.

A nagyobb tömegeket megmozgató, közösségépítő XII. Vince-Pince fesztivál ismét elérte a szervezők célját, hiszen teltházas közönség előtt ismerte el, tüntette ki a lévai régió eredményes magyar borászait, s azok szép borait. A kötetlen szórakozás pedig szakmabelieknek és laikusoknak egyaránt lehetőséget biztosított a tapasztalatcserére, egymás közelebbi megismerésére.

Ševeček Judit/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »