Wittner a szocialistákhoz: Mégis hogy gondolják ezt?

Teljesen ledöbbentem, hogy 25 évvel a rendszerváltás után ilyen elhangozhat – mondta a baloldal hétvégi kongresszusán elhangzott „Kötelet!” felkiáltásra reagálva Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában.

Az 1956-os halálraítélt Wittner Mária úgy vélekedett, nem tudják felfogni, milyen zárkában ülni, hogy milyen, mikor naponta visznek akasztani. „25 év után elhangzik egy ilyen olyanok szájából, akik működtették ezt a szocialista halálgyárat, (…) mégis hogy gondolják ezt?” – tette fel a szónoki kérdést a képviselő. Hozzátette, nem változtak semmit, ezt bebizonyította a 2006-os 50 éves évfordulós megemlékezés vérbe fojtása. „Miért akarják kiirtatni a másként gondolkodókat? (…) Nem vagyunk egyforma felfogásúak és egyforma mentalitásúak, tehát nem vagyok köteles a jóról rosszat gondolni, vagy éppen a rosszról jót” – vélekedett Wittner.

Az ellenzéki összeborulásról elmondta, csak a választásokig tart ki, mert mikor a hatalom közelébe kerülnek, egymást fogják letaposni. Mesterházy Attilával, a Gyurcsány–Bajnai-lista vezetőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, tavaly október 23-án Gyurcsány Ferenc megszegte vele szemben a szavát. „Hogy gondolja, hogy nem fogja most ugyanúgy hátba döfni?” – kérdezte Wittner, hozzátéve: „gátlástalanul hátba döf ő mindenkit, csak hogy a hatalmat, és a hatalmon keresztül a pénzt megszerezze.”
Ez a „Kötelet!”-bekiabálás története

Mint ismert, portálunk a Hír TV felvétele alapján vasárnap számolt be arról, hogy kötelet javasoltak bekiabálók a felcsúti polgármesternek a szocialisták szombati nagygyűlésén. Az eseményen az MSZP elnöke Mészáros Lőrincről beszélt, egyebek között üzleti sikereit felemlegetve, gunyorosan megjegyezve, hogy ennek fényében „katedrát nekik a Közgázon”. Ekkor valakik azt kiabálták be a nézőtérről, hogy „Kötelet!”, amit több újságíró már akkor a helyszínen egyértelműen hallott. Mesterházy Attila azóta sem határolódott el a kijelentéstől, sőt átvette. Elhangzása után ugyanis úgy folytatta: „de mégis inkább azt hiszem, hogy nem lesz itt katedra, hanem talán az a másik, amit itt az imént bekiabáltak”.

Hírdetés

A szombati kongresszuson történtekre már a legfőbb érintett is reagált. Mészáros Lőrinc elmondta: „Mesterházy Attila átlépett egy minden jóérzésű ember számára átléphetetlennek tartott határt, felháborodást és rémületet idézett elő nemcsak a családomban, szűkebb és tágabb környezetemben, de az egész országban.”

Az MSZP hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a cáfolhatatlan tény az, hogy Mesterházy Attila a tömegből érkező bekiabálások közül a börtön szót hallotta, ezt a pártelnök azóta szóban és írásban is megerősítette.

Gyurcsány Ferenc ugyanakkor ebben a témában is különutas megoldást választott. Míg a balliberális politikusok kiálltak a börtönös verzió mellett, Gyurcsány, aki óvatosan ugyan, de elsasszézott a börtönkórus mellől, szó szerint azt mondta: „ott voltam, semmit nem hallottam”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »