Wimbledon: Djokovic szerint őrült döntés született

Wimbledon: Djokovic szerint őrült döntés született

A férfiak világranglistáját vezető Novak Djokovic őrült döntésnek nevezte, hogy a wimbledoni teniszbajnokság szervezői Oroszország ukrajnai háborúja miatt nem engedik indulni az orosz és fehérorosz játékosokat.

A házigazdák szerdán jelentették be a lépést, amely mások mellett olyan teniszezőket érint, mint az ATP rangsorában második orosz Danyiil Medvegyev vagy a nőknél negyedik fehérorosz Arina Szabalenka. A június 27. és július 10. között sorra kerülő füves pályás Grand Slam-torna szervezői az elsők a sportágban, akik kitiltották a két ország egyéni játékosait.

A háború kitörése után

ugyan az orosz és fehérorosz válogatottakat kizárták a nemzetközi versenysorozatokból, de a játékosok eddig egyénileg részt vehettek a tornákon, igaz, országuk zászlaját nem használhatták.

Djokovic, aki a háború sújtotta Szerbiában nőtt fel, azt mondta: a sportolók nem tehetnek a katonai konfliktusról.

Mindig is el fogom ítélni a háborút, soha nem fogom támogatni, magam is a háború gyermeke vagyok

– fogalmazott a hazai tornáján, Belgrádban versenyző világelső.

Tudom, hogy ez milyen érzelmi megrázkódtatással jár, milyen traumákat szül. Szerbiában mindannyian tudjuk, mi történt 1999-ben. A Balkánon több háborúnk is volt a közelmúltban. Ezzel együtt nem támogatom a wimbledoni döntést, szerintem őrült. Nem eredményez semmi jót, ha a politika beavatkozik a sportba.

Az All England Lawn Tennis Club (AELTC) szerdai bejelentését a női, illetve férfi versenyeket szervező WTA és ATP is bírálta.

Hírdetés

Az AELTC közölte:

ha júniusig változnak a körülmények, átgondolja és szükség esetén módosítja a határozatot. Az ukránok legjobbja, a nők között jelenleg 25. Elina Szvitolina annak a véleményének adott hangot, hogy azok az érintett játékosok, akik elítélik az orosz inváziót, indulhassanak Wimbledonban.

A teniszező némileg enyhített korábbi véleményén, szerdán ugyanis még a teljes tiltásért emelt szót. Nem akarjuk, hogy mindenkit kitiltsanak.

– mondta csütörtökön a BBC-nek.

Ha nem ítélik el az orosz kormányt, akkor a helyes lépés a kitiltás. Azt szeretnénk, ha állást foglalnának, hogy velünk és a világ többi részével vannak-e vagy az orosz kormánnyal. Számomra ez a legfontosabb.

Szvitolina, akinek barátai és rokonai még Ukrajnában vannak, úgy véli:

az orosz és fehérorosz teniszezőknek az eddigieknél többet kell tenniük.

Medvegyev februárban békére szólított fel a Twitteren, míg honfitársa, Andrej Rubljov Dubajban az egyik meccse után azt írta a televíziós kamerára, hogy „Ne legyen háború”.

Egy kezemen meg tudom számolni azokat az orosz és fehérorosz játékosokat, akik megkérdezték tőlem, hogy vagyok, hogy van a családom, mindenki biztonságban van-e.

– folytatta Szvitolina.

Ezért is szomorít el a kialakult helyzet. Szerintem néhányan többet tehetnének, mint amit eddig tettek.

Az ukrán teniszező március végén bejelentette, hogy fizikális és mentális stressz miatt szünetet tart a pályafutásában. Mint mondta, hosszabb ideje hátsérüléssel bajlódik, pszichológiai szempontból pedig megviseli, hogy a hazájában háború tört ki.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »