Wiesenthalék megint ugatnak: "Magyarországon felháborító kísérletet tettek a holokauszt elkövetőinek magasztalására"

Wiesenthalék megint ugatnak: "Magyarországon felháborító kísérletet tettek a holokauszt elkövetőinek magasztalására"

A szombati székesfehérvári megemlékezés miatt hallatta hangját a Simon Wiesenthal Központ hétfőn – írja az Ynetnews.com.

"A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és a Új Magyar Gárda a hétvégén tartott rendezvényt a magyar egységek kitörésének emlékére, közben a nyilasokat is éltetve. A megemlékezésen a felszólalók egy nácikat támogató második világháborús vezetőt – konkrétan Szálasi Ferencet – méltatták" – méltatlankodott Mark Weitzman, a Simon Wiesenthal központ gyűlölet-bűncselekményeket és terrorizmust vizsgáló kutatócsoportjának vezetője.

A Feol.hu helyi hírportál azt írta, a szombati megemlékezésre egy waffen-SS-es veteránt, Klaus Grotjahnt is várták, ő azonban egészségügyi problémái miatt nem tudott megjelenni.

A Budapest Beaconon megjelent tudósítás szerint a felvonuluás szervezői szentmisét is mondattak a kitöréskor elesett katonákért. Az ügyben a helyi plébános, Horváth Imre szűkszavúan, sőt "ellenségesen" reagált, a székesfehérvári megyéspüspököt pedig nem lehetett elérni.

A Wiesenthal központ szerint Magyarországon "újabb felháborító kísérletet tettek a holokauszt elkövetőinek magasztalására". A közleményben felidézték, hogy Székesfehérváron akartak szobrot állítani Hóman Bálint kultuszminiszternek, "a zsidótörvények előkészítőjének".

Hírdetés

Weitzman kiemelte, rendkívüli visszás, "politikai és történelmi képmutatás, hogy a helyi hivatalosságoknak nem sikerült elhatárolódniuk a szombati vonulástól", különösen annak fényében, hogy jelenleg Magyarország látja el a Nemzetközi Holokauszt-emlékszövetség elnökségét.

Az MSZP és a Magyar Liberális Párt közölte, feljelentést tesz a felvonulás miatt. A szocialisták tudni szeretnék, hogy kaphatott engedélyt a rendezvény, egyáltalán pontosan mire kaptak engedélyt a szervezők.

Hogy mennyire igaz a zsidó állítása, bizonyítékul álljon itt Székesfehérvár gyáva polgármesterének Facebook-bejegyzése, amit a megemlékezés előtt egy nappal tett közzé:

A tavalyi év végén azt kértem minden közéleti szereplőtől, hogy őrizzük meg városunk békéjét. Akkor a baloldalon voltak, akik importálták Budapestről a feszültséget és a konfliktust, most a szélsőjobb tervezi ugyanezt egy olyan történelmi eseményre hivatkozva, amelynek semmi köze Székesfehérvárhoz.

Természetesen nincs jogi lehetőségem senki gyülekezéshez fűződő jogát korlátozni, de minden barátomat és jóérzésű fehérvári embert arra kérek, maradjon távol a holnapi rendezvénytől. Ehhez ugyanis Fehérvárnak semmi, de semmi köze, a városnak pedig csak árt minden ilyen politika ihletésű provokáció! Ez méltatlan Székesfehérvárhoz.

(HVG – Feol nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »