WHO: a járvány vége jöhet Európában

WHO: a járvány vége jöhet Európában

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója szerint az omikron variáns a járvány végét jelentheti Európában. Hans Kluge úgy gondolja, hogy a variáns új szakaszba helyezte a világjárványt.

A járvány nagy eséllyel a végjátéka felé halad Európában – mondta, majd hozzátette, hogy az omikron márciusra az európaiak 60 százalékát megfertőzheti. A vezető szerint amint alábbhagy a mostani hullám, jó ideig fennállhat a globális immunitás.

A WHO-nál arra számítanak, hogy a koronavírus-járvány nem tér vissza az év végéig, és akkor sem feltétlen úgy, mint azelőtt, írja a Guardian nyomán az Index.

Az agyonoltott Izraelben azonosították a legtöbb fertőzöttet lakosságarányosan

A múlt héten Izraelben azonosították az egész világon a legtöbb új koronavírus-fertőzöttet a lakosság arányában – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.

Izraelt megelőzte a kevesebb mint 50 000 lakosú Feröer-szigetek, de ha ezt a területet Dánia részének tekintjük, akkor a New York Times című lapban megjelent összesített súlyozás szerint Izrael az első, Dánia pedig a második helyen állt az elmúlt héten a legnagyobb lakosságarányos fertőzésszámmal.

Izrael és Dánia után Andorra, Franciaország, Szlovénia, Portugália, a Seychelle-szigetek, San Marino, Gibraltár, Grönland, Izland, a Maldív-szigetek és Belgium következett.

Hírdetés

Továbbra is folyamatosan nő a kórházi ápolást igénylő betegek száma Izraelben, és ezért Nachman As professzor, az egészségügyi minisztérium főigazgatója további koronavírus-osztályok megnyitására utasította a kórházakat.

A Weizmann Tudományos Intézet járvány-előrejelzési modelljének megalkotója, Eran Szegál professzor szerint Izrael jelenleg az ötödik, omikron járványhullám csúcsán áll, de már vannak jelek arra, hogy a megbetegedések napi száma ezen a héten csökkenni kezd.

"Több mint 2,5 millió fertőzöttről beszélünk, ami újabb jele annak, hogy valószínűleg elkezdődik a csökkenés. Továbbra is terjed a járvány, de már sokkal lassabb ütemben"- mondta a professzor a ynetnek.

"A harmadik hullámban 1200 súlyos beteget ápoltunk kórházakban, s ma már közel 800-an szorulnak kórházi ellátásra. Ez a szám a következő héten várhatóan emelkedik, de úgy hiszem, az egészségügyi rendszer képes lesz megbirkózni vele"- tette hozzá Szegál.

Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint a vasárnap 67 198 új vírushordozót találtak, a pozitivitási arány 29,63 százalék volt. Múlt csütörtökön közel 75 ezer fertőzöttet azonosítottak, és ahhoz képest már csökkent a vasárnap azonosítottak száma.

A mintegy 9,4 milliós népességű Izraelben jelenleg több mint félmillió, 527 233 aktív esetet tartanak nyilván. Rajtuk kívül további 187 867 embernek is házi karanténban kell tartózkodnia, mert fertőzöttekkel érintkeztek.

A kórházi ellátást igénylő 2181 beteg közül 783-an vannak súlyos állapotban, és 144-en szorulnak lélegeztetőgép segítségére.

Izraelben jelenleg mindössze három település közepesen fertőzött, vagyis "narancssárga", nyolc kevéssé fertőzött, "sárga" helyet tartanak nyilván, s csak egy falu számít "zöldnek", vagyis fertőzésmentesnek, miközben az ország összes többi városa és falva már "piros", vagyis jelentősen fertőzött.

A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 8447-en, januárban 196-an, az utóbbi hét napban 104-en haltak meg Izraelben.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »