Felségednek boldogító uralkodása alatt hozzáfogok az elhanyagolt munkához, hogy az országnak eddigelé szétszórt törvényeit s szokásait egybefoglaljam és összekapcsoljam.
1514. október 18-án, most ötszáz éve mutatta be Werbőczy István ítélőmester a Tripartitum szokásjoggyűjteményét az országgyűlésen.
*
Tripartitum
Hármaskönyv (1514)
NEMES MAGYARORSZÁG SZOKÁSJOGÁNAK HÁRMASKÖNYVE
MELYET WERBŐCZY ISTVÁN
A KIRÁLYI FELSÉG SZEMÉLYES JELENLÉTÉNEK HELYTARTÓJA, A LEGNAGYOBB GONDDAL KÉSZÍTETT
ULÁSZLÓ ÚRNAK
a fenséges fejedelemnek és úrnak,
Isten kegyelméből Magyarország és Csehország királyának stb.,
a legkegyelmesebb úrnak
WERBŐCZY ISTVÁN,
Fenséged országbirájának itélőmestere, a maga szolgálatait legalázatosabban ajánlja
Ámbár e nemes Magyarországnak hazai és nemzeti jogait bizonyos sorban, határozott szabályokban és rendben összeállítani és írásba foglalt munkában megmagyarázni fáradságos és igen nehéz, sőt csaknem emberi erőt meghaladó dolgoknak látszik; mivel eddigelé nálunk e nemben tudniillik semmit sem találunk, a mi akár eredeténél fogva hosszasan tartott, akár végzés által megállapodott, akár állandó szokás és veleélés útján megerősödött volna; hanem majd minden fejedelemnek és királynak kénye-kedve szerint, nem csak egyes időszakokban, hanem igen kevés év lefolyása alatt is, új rendeletek és új parancsok keletkeztek, a melyek, mivel egymástól többnyire különböznek és egymással mintegy homlokegyenest ellenkeznek, egykönnyen egybe nem olvadhatnak, úgyszólván egy testté össze nem forrhatnak. Ide járul, hogy az ember képességét és tehetségét fölülmúló dolgoknak látszik mindazt emlékezetben tartani, a mi akár a törvénykezési ügyekben fölmerül, akár a birói eljárásra nézve alkalmazást nyer.
Igy állván a dolog, de mindamellett engedelmeskedni óhajtván Felséged parancsának, mely előtt bármire nézve meg nem hajolni mindig véteknek tartottam, nem irtóztam olyan terhet venni magamra, melyet vállaim korántsem bírnak el; a ki jóllehet saját gyengeségemet ismerem, – mert olyannyira nem tulajdonítok magamnak valamivel nagyobb szorgalmat vagy tanultságot, hogy magamat még a velem egyenlők s ugyanazon hivatásban buzgolkodók között is az utolsók sorába állítom oda, – mégis Felségednek legszerencsésebb vezérlete és boldogító uralkodása alatt hozzáfogok az e tartományban mai napig hallatlan és nagy szégyenünkre, de még nagyobb veszteségünkre, annyi század lefolyása alatt elhanyagolt munkához, tudniillik, hogy az országnak eddigelé szétszórt, csonka, zavart és nem egészen összeillő statutumait és végzeményeit, törvényeit s szokásait egybefoglaljam és összekapcsoljam és írásba téve felségednek közhasználatul való kihirdetés végett legmélyebb hódolatom hajlandóságával fölajánljam.
Nincs is semmi, a mit akár Felséged nekem, saját nagyobb dicsőségére parancsolhatott, akár énmagam buzgóbb akarattal elvállalhattam volna. Mert a királyi fényhez méltóbban, alattvalói nyugalmára és békességére mi alkalmasabbat nyújthatott volna, mint azt, hogy az ellenségtől való félelmet messzeűző háborúk és fegyvercsörgetések után a békéről gondoskodik? a mely állandó és szilárd nem lehet, hacsak a jog kormányzatán nem nyugszik; bizonyos pedig az, hogy sokkal többet ártanak a belső viszályok, mint a külső háborúk és hogy több és hatalmasabb országot döntött romba hazai méreg, semmint ellenséges fegyver.
Érdemesnek tartottam pedig, Felséged kívánságához képest, az országnak összes szokásait, valamint törvényeit és végzeményeit tiszta, világos és mindenki számára könnyen érthető nyelven előadni és fejezetekre, czímekre meg czikkekre osztani, hogy országunk törvényeinek első zsengéit ezentúl ne azokból a régi mesékből, melyekkel eddigelé más és más törvények kiadása által csaknem minden időt haszontalanul elvesztegettünk, hanem a tudás előcsarnokából és szentélyéből és magából a polgári tudománynak forrásából vegyék és hogy azok mindeniknek elméjében mélyebben megmaradjanak és szilárdabb gyökeret verjenek.
Mely dolog (véleményem szerint) a késő utókorra nézve, annál kevesebb lesz, minél inkább látszik az, hogy őseink és eleink az efféle tanulmányoktól idegenkedtek; mert úgy látszik, hogy nemzetünk a keletkező ország legelső eredete óta, csakis hadi dologra adván magát, a többi tudományokkal nem törődött.
A scytha népektől szakadt vagy származott magyarok ugyanis, elhagyván őshazájukat, a Dunán innen és túl elterülő felső Pannoniában telepedtek le és Attila vezérük alatt országuk határait messze mindenfelé kiterjesztvén, győzedelmes fegyvereikkel Német-, Olasz- és Spanyolországok határaiba nyomultak be.
Végre Szent István királynak, mint valamely mennyből leereszkedett világító fénynek intézkedésére, miután ez babonás és pogány hitüket kiküszöbölte, a katholikus hitvallást fogadták be.
És ezután (irígység nélkül legyen mondva) nem volt oly nép vagy nemzet, a mely a keresztyén köztársaság megvédése és tovább terjesztése mellett erősebben és állhatatosabban állott volna őrt, mint a magyar; a mely (hogy a régiebbeket ne is említsem) mintegy száznegyven éven át a rettenetes törökökkel szemben, hol támadva, hol védekezve, a mohamedán undokság egész vadsága ellen legnagyobb dicsőségére küzködvén, különféle kétes háborúkban soká és gyakran a legvérengzőbb csatákat vívta és a többi keresztyénséget (nehogy mintegy széttört gátakon túl terjedjen az ellenség dühe) vére hullásával, élte odaadásával és sebeivel biztosította és mentette, akkora vitézséggel és oly természeti erőkifejtéssel, hogy élete jobbadán fegyver alatt tölt el.
Minthogy magukat semmiféle kereskedésre vagy közönséges mesterségre nem adták, egyedül a hadi szolgálatra alapították a nemességet, a minek következtében arra, hogy a törvényeket akár nagyobb gonddal megállapitsák, akár érettebb megvizsgálás után közzé tegyék, sem nyugtok, sem elég alkalmas idejük fönn nem maradt.
De Felséged különös gondoskodása és előrelátása által immár közelállónak látom azt, hogy e dicsőségre nézve sem fogunk a többi nemzeteknél alábbvalóknak látszani.
Ugyanis te, legjobb és legkeresztyénebb király, valamint a királyi szék magasságánál fogva minden más fölött állsz, úgy hihetetlen és csaknem mennyei erényben bővelkedel, mely a vallás tiszteletben tartása és az igaz isten imádása által a legdicsőbbé válik. Ugyanazért nem csak semmi cselekvésed, hanem még gondolataid sem nélkülözik a mennyei ihletet. És valóban nagyon helyesen. Mert akkor vagyunk igazak, ha az ájtatosságot, melylyel az istent vallásosan imádjuk, mindig meg- és szemünk előtt tartjuk; mert az vélem, hogy az emberi igazság, hacsak az istenitől (mely az ájtatosság) nem származik, a legnagyobb igazságtalanság.
Én ugyanis Cyprián dicsőült vértanúnak mondásában gyönyörködöm. "A király igazsága (úgymond) a népek békéje, a haza védelme, a köznép erőssége; a nemzet oltalma, a lankadók ápolója, az emberek öröme, a levegő mérséklése, a tenger csendessége, a föld termékenysége, a szegények vígasztalója, a fiak öröksége és önmaguknak a jövendő boldogság reménye."
Magára az igazságra pedig nem annyira természet, mint ismeret útján jutunk, még pedig azon ismeret útján, melyet nekünk a törvény- és jogtudomány szolgáltat, a melyet Euripides az esti és hajnali csillagoknál csodálatosabbnak mond. Ez az egy erény, úgymond, ura és királya minden erénynek, alapja az állandó megbecsülésnek és jó hírnévnek.
Ugyanezért Agesilaus, midőn tőle azt kérdezték, hogy melyik jobb, a vitézség-e avagy az igazság? "ha mindnyájan igazságosak volnának, (úgymond) a vitézségre semmi szükségünk sem lenne". Mert minden emberi dolgoknak az a természete, hogy sokáig egyik sem állandó, hanem mindig hullámzik és ingadoz. Hogy csakugyan milyen hiú, milyen állhatatlan és csalékony a szerencse, azt az assyrok, médek, persák, macedónok és rómaiak birodalma tanusítja. Egyedül az igazság az, mely önmagához következetes marad, mely nem változik, hanem mindig ugyanaz és hihetetlen szilárdságot hord magában.
Miért is Felségednek minden alattvalója közös nevében igen nagy és örökös köszönettel adózom és tartozom, hogy nemes országának épületét a törvények és rendeletek akkora erejével kívánta állandóvá tenni, hogy azt sem a sors mostohasága, sem az emberek igazságtalansága megrenditeni soha sem fogja.
Mert ki nem tudja, hogy a törvényeket az emberek üdvének és nyugodt, boldog életének kedvéért gondolták ki? a melyek nélkül sem család, sem város, sem nemzet, sem az összes emberi nem, sem az egész természet sem maga a világ sem állhat fönn.
Vajjon ki volt legyen ezeknek első feltalálója, azt nem igen tudjuk. A héberek Mózest, az athéneiek Cecropsot és Solont, az argosiak Phoroneust, a crétaiak Minost és Rhadamantust, a lacedaemoniak Lycurgust, az egyptomiak Trismegistust, a persák pedig Zoroastert tartják valóban annak. De végre bárki volt legyen az, az emberi nemet olyan ajándékkal látta el, melynél nagyobbat és üdvösebbet alig szabad az istentől kivánni. Mert a törvények az egész emberi élet vezérei és kormányzói; egészen az igazságon, okosságon, végre a legmélyebb bölcseségen alapulnak, melyeket egészen az emberi nem igazgatására, kormányzására és megvédésére eszeltek ki; egészen azért találtak fel, hogy az életet jól és boldogan töltsük el.
Ezért törvények nélkül semmi birodalom, semmi köztársaság sem állhat fönn, mert a birodalmakat fegyverrel szerzik, de törvényekkel tartják meg. A törvények alkotják ugyanis az állam bástyáit és alapját. Ezeken nyugszik a jóknak üdvössége, ezeken a béke föltételei. Hogy állunk, hogy járunk, hogy alszunk, hogy végre biztosságban élünk, mindezt a jog és törvények oltalmának kell tulajdonítanunk.
Ha ezeket eltörölnék, a derék férfiaknak az államban vagy nem lenne maradásuk, vagy szüntelen a legrútabb bántalmaknak volnának kitéve, mert Szent Ágoston tanúsága szerint: ha félre vetjük az igazságot, mik egyebek az országok, mint nagy haramia-tanyák? A törvények azok, melyek bennünket a veszélyektől és gyalázattól megoltalmaznak, melyek az orgyilkosokat tőlünk távol tartják és az erőszakoskodókat meg a lesben állás veszélyeit tova és messze űzik, melyek végre a legnagyobb nyugalomban és csendességben megőriznek bennünket.
Ennélfogva ez idő szerint a kimondhatatlan magasztalásra méltóbb vagy az örökös dicsőség elérésére hathatósabb, de Felséged legvirágzóbb országainak az egyesség felbonthatatlan kapcsával való állandósítására is alkalmasabb dolog semmi sem történhetett, mint az, hogy ez ország törvényei és határozatai, melyeket ezelőtt a legsürűbb homály és sötétség borított, Felséged vezérlete és hatalma alatt az írás fényével megvilágítva Felségednek oly nagy méltóságával köztudomásra jussanak. Mihelyt Felséged e megbízást reám ruházni méltóztatott, ámbár őszintén megvallva, minden igyekezetet, szorgalmat és serénységet arra használtam, hogy Felségednek tehetségemhez képest, a lehető legteljesebb engedelmeskedjem; mégis tudtam, hogy nem fognak hiányzani olyanok, a kik, mivel őket az irigység szövétneke ingerli, ezt az oly nagy és annyira közhasznú munkát ócsárolni meg nem szünnek, mert az ádáz irígységnek az a szokása, hogy kaján és legbőszültebb támadásait mindig az ellen intézi a mi jelesebb s a mi nagyobb dicséretre méltó.
Ámde tökéletesen bízom abban, hogy Felséged engem annak a szörnyetegnek legiszonyúbb torkából könnyen kiragad, és magam is, Felséged paizsának mintegy védelme alatt, mindazokat a nyilakat, melyeket a rágalmazók szórni fognak, rettenthetetlenül vagy visszalököm vagy felfogom. E buzgó fáradozásomért pedig, azt vélem, eléggé, sőt túlságosan is meg vagyok jutalmazva, ha azt fogják látni, hogy mind hazámnak, melynek rendkívül nagy szeretetét minden hazafi szivében hordja, e részben hasznára voltam, mind pedig Felséged, kinek magamat örök időre átengedém és odaadám, tehetségemhez képest, engedelmeskedtem, ismételve kérvén és esdekelve könyörögvén, hogy Felséged eme szentséges nevének ajánlott fáradságos munkámat újra meg újra átolvasni, megvizsgálni és megrostálni kegyeskedjék.
És minthogy az emberi alkotásoknak az a sorsa, hogy semmi sem olyan bevégzett és annyira tökéletes, hogy azt jobbá tenni nem lehetne; mindazt, a minek akár elhagyását, akár megváltoztatását, akár hozzáadását Felséged éles ítélete szerint szükségesnek tartja, legszigorúbb birálatával akkép igazítsa és javítsa ki, hogy abban semmi sem maradjon, mit a vetélytársak és rosszakarók ócsárolhatnának.
Azt pedig senki se hitesse el magával, mintha én magamnak akkora hatalmat tulajdonítottam volna, hogy új törvényeket merjek hozni és betoldani, hanem és csak azt, a mit elődeimtől kaptam és a minek követését a törvénykezésben és peresügyek tárgyalásában láttam, hallottam és tanultam, mintegy egy könyvbe gyűjtöttem és rendbe szedtem, mindazonáltal nézeteimet előzetesen többi tiszttársaimmal és azokkal közölvén, kik a hazai jogban és szokásokban járatosak.
Mely munkámat most Felségednek mutatom be és ajánlom, alázatosan esdekelve kérem, méltóztassék e fejtegetéseimet kedvezően fogadni és szentséges tekintélyében, ha erre méltónak tartja, részeltetni és minden alattvalójának megtartása végett kihirdetni.
Inkább mérlegelje pedig Felséged szándékom minőségét, mint a felajánlott munka csekélységét. Mert ez ajánlat, bármilyen csekély is az, az engedelmesség és őszinteség műhelyéből került ki. Jövendőre pedig, a mennyire erőmtől kitelik, minden igyekezettel, gonddal és szorgalommal azon leszek, hogy szolgálatom Felségedre nézve valóban hasznosnak bizonyuljon. Az akarat és a hűség bizonyára sohasem fog hiányzani. Éljen Felséged, kegyelmes király sokáig és igen boldogul!
Werbőczy István: A Tripartitum teljes szövege
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
