Az Európai Néppárt frakcióvezetője felszólította az Európai Uniót, hogy térjen át a háborús gazdaságra és az önvédelemre. Az EU csütörtökön kezdődő csúcstalálkozója előtt a német politikus megismételte, hogy Európának váltania kell a háborús gazdaság felé, és képessé kell válnia arra, hogy önállóan megvédje magát. Ez nem következett volna be a „Trump 2.0.”, azaz a teljesen megváltozott hangnemű új washingtoni politika nélkül, állította.
„Tekintettel a fenyegetésekre, nekünk Európában most katonai gazdaságra kell átállítanunk a gondolkodásunkat. Ez a katonai felszerelések engedélyezésének felgyorsított eljárását, az európai fegyvergyártók közötti szorosabb együttműködést is jelenti” – mondta a néppárti vezető.
Ennek szellemében a jövőben akár hétvégenként és váltott műszakban dolgozhatnak a fegyvergyártók, és olyan cégek is bekapcsolódnak, amelyek korábban polgári célú iparcikkeket gyártottak.
„Függetlenül kell tudnunk védekezni. Belefáradtam, hogy biztonságunk érdekében mindig Washingtonra hagyatkozzunk” – hangsúlyozza a politikus. Európának nincs szüksége 17 különböző típusú harckocsira, míg az amerikaiaknak csak egy van. El kell kötelezni magunkat a közös fegyverbeszerzésért, és ezeket elsősorban európai cégektől kell megvásárolni.
Weber emellett úgy véli, hogy Európának közös légvédelmi pajzsra is szüksége van a rakéták és drónok ellen, és fel kell építenie a saját európai műholdas megfigyelő- és követőrendszerét.
„Legyen egy kutatóközpont a mesterséges intelligenciára épülő innovációk fejlesztésére, és szükség van egy közös európai parancsnokságra is, amely integrálva van a NATO-struktúrákba” – javasolta a politikus. Szerinte a közös európai vezérkari főnöknek képesnek kell lennie arra, hogy vezesse a modernizált nemzeti hadseregeket, és világosan nyilatkozzon a beszerzésekről.
Weber ugyanakkor megjegyezte, hogy nem lepte meg Donald Trump amerikai elnök kijelentése, mely szerint a jövőben Európának kell felelősséget vállalnia saját biztonságáért. „A mi problémánk az, hogy erre nem voltunk felkészülve. Az elmúlt években gyakran kiálltam az európai védelem mellett, és sok évet elpazaroltunk ezzel Berlinben és Párizsban. Nyilvánvalóan a Trump 2.0. kellett ahhoz, hogy felébressze Európát” – vélekedett a néppárti vezető.
Euronews.com/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »