Wéber Gábor a Forma–1 „fából vaskarika” trükkjéről, a monacói sprintről és a Nelson Piquet-interjúról is beszélt

Wéber Gábor a Forma–1 „fából vaskarika” trükkjéről, a monacói sprintről és a Nelson Piquet-interjúról is beszélt

Rövidebbek lesznek a Forma–1-es futamok a jövő évtől, ráadásul több sprintet is a versenynaptárba tettek. A Magyar Nagydíj augusztus 1-jén lesz. A hungaroringi pálya első 40 évéről készülő film jövő őszre készül el, ehhez most fontos interjút készített a Wéber Gábor vezette stáb. Az InfoRádió erről is kérdezte a kommentátort.

Az interjúban elsőként a Hungaroringről készülő film került szóba. Wéber Gábor elmondta: a legutóbbi forgatásnak egyetlen célja volt, hogy a film egyik főszereplőjével, Nelson Piquet-vel, a háromszoros világbajnokkal forgassanak, hiszen az első két magyar nagydíjat is a brazil sztár nyerte 1986-ban és 1987-ben.

„Ez eléggé átfogó interjú lett, hiszen egy nagy stábbal utaztunk ki, jó hat órán keresztül ott voltunk Piquet birtokán, és elég hosszasan beszélgettünk, kifejezetten érdekes interjú kerekedett belőle. Ezt majd a filmben különböző szerkesztési módok szerint fogjuk több részletben elhelyezni, a történet szálait összefűzve jelennek majd meg az egyes epizódok, jelenetek.”

Az interjúban a brazil pilóta sokat beszélt pályafutásának fontos mérföldköveiről. Niki Lauda volt az első csapattársa 1979-ben a Brabhamnél, és elmondta, hogy miket tanult a legendás osztrák pilótától, vagy hogy mik voltak a legfontosabb állomások számára, miként élt meg belülről bizonyos dolgokat.

Piquet, Prost, Senna és Mansell – micsoda névsor!

„Például a ’86-os világbajnokságot, hiszen nemcsak a Magyar Nagydíj miatt volt érdekes ez az év, hanem mert négy klasszis versenyző, Piquet, Prost, Senna és Mansell hatalmas csatáját hozta, és az utolsó futamon dőlt el a világbajnoki cím sorsa. Piquet elmondta, hogyan élte meg ezt az évet, ahol végül elbukott, Alain Prost volt a nevető harmadik a két Williams pilóta közül. De aztán a rá következő évben sikerült a harmadik vb-címét is megnyerni, úgyhogy inkább a mentalitása volt érdekes, az, hogy ő miként élte meg a legfontosabb fordulópontokat a karrierjében” – fogalmazott a kommentátor.

A film bemutatóját 2027 őszére tervezik, még a jövő év elején is lesz forgatás.

A jövő évtől tíz sprintfutamot rendeznek, miközben a nagydíjtávok kicsit rövidültek, 15 kilométerrel. Wéber Gábor értékelte ezeket a változásokat is. Mint mondta, a versenytávcsökkentés szükséges velejárója a jövő évi motorszabály-módosításoknak, hiszen 5 százalékkal nagyobb üzemanyagmennyiséggel lehet nekivágni a futamoknak, ennyivel nő az erőforrások, a belsőégésű motorok teljesítménye.

A Forma-1 ársapkái

„Vagyis ennek köszönhetően nagyobb üzemanyagtankokkal kellene gyártani az autókat, de a költségsapka korában versenyeznek már a csapatok, és sok csapatnál szeptember második felére a jövő évi autók már hónapok óta készülnek a tervezőasztalokon, tehát előrehaladott állapotban vannak. Egy utólagos módosítás, egy üzemanyagtartály-növelés teljes egészében átszabta volna a már megtervezett autókat, óriási plusz költségeket okozva, meg időbeli csúszást is, úgyhogy ezért volt ez egyfajta fából vaskarika megoldás, hogy a csapatoknak ne kelljen hozzányúlni a jövő évi autókhoz” – magyarázta Wéber Gábor, hozzátéve, hogy mivel 5 százalékkal nő jövőre az üzemanyag mennyisége, 5 százalékkal csökkentették a versenytávot – fogalmazott a szakértő.

Hozzátette: „a tíz sprintről az a véleményem, hogy valahol már megszoktam, de sosem lesz nekem természetes egy versenyhétvége sprintfutammal, ugyanakkor mégiscsak kedvelem a két időmérő miatt. Ennek fényében kifejezetten örülök annak, hogy az egyik sprinthelyszín Monaco lesz, hiszen évek óta az a magánvéleményem, és ezt sok fórumon el is mondtam már, hogy

Monacót azzal lehetne még érdekesebbé tenni, hogyha folyamatosan kvalifikációkat tartanának, és a versenyt magát hanyagolnák.

Hírdetés

Így legalább kapunk két monacói kvalifikációt, meg egy rövid versenyt szombaton, és nincs három, úgymond fölösleges szabadedzés.”

Magyar Nagydíj, szünet

A Magyar Nagydíj majd augusztus elsején lesz, utána pedig egy öthetes szünet következik, az Olasz Nagydíjra szeptember 5-én kerül sor. Wéber Gábor rámutatott: a Forma–1 modern időszakában nem volt ilyen nagy űr még a hivatalos nyári szünetben.

„Gondolom, a csapatok nem bánják, hiszen jövőre is 24 futamból áll a világbajnokság, hogyha minden helyszínre elmegy a Forma-1, és minden helyszínre meg lehet rendezni a versenyeket, hiszen idén még lehetnek további elmaradt futamok, és persze voltak is. Tehát egyelőre 24-et terveznek, és azért így hatalmas a darálás, most is három egymás utáni versenyhétvége lesz, a jövő évi naptárban is szép számmal vannak egymást követő versenyhétvégék. Egy ilyen hosszú szünet jól jön a csapatoknak” – jegyezte meg.

Most Baku következik csütörtöktől, és szombaton rendezik majd az Azeri Nagydíjat. Egy újabb utcai pályás versenyre kerül sor, melynek esélyeiről a kommentátor elmondta:

„Ez egy nagyon érdekes pálya, mert energia-visszanyerés szempontjából Janus-arcú helyszín,

hiszen elképesztően kanyargós, sőt az óvárosi részen még nagyon szűk is, folyamatosan viszonylag könnyű visszatölteni, mint Monacóban is láttuk ezt. Ugyanakkor van egy nagyon hosszú egyenes, az a leghosszabb, 2,2 kilométeres lent a tóparton, és abban az egyenesben bőven el fog fogyni az energia, ugyanakkor a falak között a városban viszonylag könnyű lesz majd visszanyerni”.

Wéber szerint egy „libikókát” látunk majd: bent a városban, a falak között intenzív kigyorsítások lesznek, és folyamatosan arra játszanak, hogy az egyenesek végén aztán amennyit lehet, töltsenek a versenyzők, de ezt nem igazán fogjuk észrevenni, mert a dinamika miatt a kezdeti gyorsulás nagyon erős lesz. Hozzátette: „Monacóban sem láttuk semmilyen kárát az idei szabályrendszernek, és ahogy kiérnek majd a Kaszpi-tenger partjára, az azt követő több mint 2 kilométeres egyenesben viszont 4 megajoul kell, tehát a maximális akkumulátor-töltöttségekkel szükséges rendelkezniük, így fogják belőni a csapatok is a rendszerüket.”

Elmondása szerint a 4 megajoule maximális teljesítménynél közel 12 másodpercig elég, de ez az egyenes, ez 20 másodpercnél tovább is eltart, vagy inkább 22-24 másodperc. Köridőre vetítve pedig azt várja, hogy nem lesznek messze a versenyzők az abszolút korrekordoktól sem: az 1.42-es köridő tartomány környékére várja az összes előzetes szimuláció a mezőnyt, ami majdnem a leggyorsabb, amit valaha futottak Bakuban.

Esélylatolgatás

Az összetettben Kimi Antonelli előnye óriási, 81 pont George Russellel szemben, és ha a tendenciákat is figyeljük, akkor az olaszt nem nagyon lehet megállítani. Lando Norris megpróbálta, de legutóbb neki sem volt szerencséje, és ő is 100 ponton kívül van, tehát a címvédésre nem nagyon pályázhat már. Ezzel kapcsolatban a szakíró elmondta:

a címvédés már szinte biztosan elúszott Norrisnak, annak ellenére, hogy nagy formában van.

„Baku valószínűleg nehezebb pálya lesz a McLarennek, ezzel együtt nehéz őket leírni, hiszen Norris nagy formában vezet. Sokkal inkább azt gondolom, ahogy Monacóban láttuk a Red Bullt jónak, ezen a hétvégén ezen a pályán, ha jól eltalálják az autó beállításait, Verstappen ugyanúgy veszélyes lehet, és a Ferrarik szintén, hiszen a lassú kanyarokat a Ferrari továbbra is nagyon szereti” – mondta.

Wéber Gábor nulla százalék esélyt ad annak, hogy Antonelli nem lesz világbajnok. Innen szerinte nem lehet elveszíteni, csak ha megsérül és nem tud rajthoz állni néhány futamon. „Alapesetben, ha csak a formát nézzük, és innentől kezdve nulla pontról indulnának, még akkor is azt mondom, hogy egyelőre Antonelli nagyon nehezen legyőzhető, de 85 pont előnyből meg egyszerűen legyőzhetetlen”

A cikk Farkas Dávid interjúja alapján készült.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »