"WC-botrány" tört ki egy kijevi óvodában (Video)

"WC-botrány" tört ki egy kijevi óvodában (Video)

Az óvónők nem engedték, hogy a kisfiúk a WC-ben a számukra megszokott módon, azaz állva végezzék szükségleteit. A gyerekekhez „rendőrséget” is hívtak, illetve kinevették őket. 

Az egyik kijevi óvodában botrány robbant ki, miután kiderült, hogy a óvónők megtiltották a kisfiúknak, hogy a megszokott módon, állva végezzék természetes szükségleteiket.

Ezért ki is csúfolták a gyerekeket

– írja a Korrespondent.net hírportál az 1+1 összeállítása nyomán. 

Alexandra, az egyik érintett gyermek édesanyja a Facebookon írt erről a helyzetről az SOS Szülők csoportjában. Fiának, a négyéves Vladnak az óvónők nem engedték, hogy állva pisiljen.

„Megbüntették őket: a csoportszoba közepén egy székre ültették őket és felhívták a „rendőröket”, a többi  gyereknek pedig nevetni kellett rajtuk” – írta az édesanya.

Hírdetés

Az említett esetről egy másik fiú édesanyjától értesült, kinek a fia megerősítette a csoporttársa a szavait.

Az óvoda vezetője és maguk az óvónők azt állítják,

hogy semmilyen hasonló nem történt a csoportban.

„Bár vannak olyan gyerekek, akik megerősítik, hogy Vladot szisztematikusan büntetik” – írta Alexandra.

Az óvoda vezetője nem akarta kommentálni az esetet az újságíróknak, csupán kijelentette, hogy folyamatban van a szolgálati vizsgálat.

A gyermek anyja úgy döntött, hogy egy másik intézménybe íratja át fiát. 


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »