Washingtoni tüntetés: megvonnák a rendőrség forrásait, hogy négerek között osszák szét

Ezrek tüntettek szombaton Washingtonban a rendőri brutalitás elleni tiltakozáshullám kilencedik napján, amit "George Floyd május végi meggyilkolása" (máskor odafigyel az MTI és a fősodor, hogy csak szándékos emberölést nevezzen gyilkosságnak, kivételt éppen ennél a vitatható esetnél kell tenniük… – a szerk.) váltott ki az Egyesült Államokban.

Amerikai tisztségviselők a tiltakozó akciók kezdete óta a legnagyobb megmozdulásra számítanak a fővárosban, amelynek számos pontján tartanak rendezvényeket.

Az egyik tiltakozó csoport a Lincoln emlékmű előtt gyülekezik, ahol Martin Luther King Jr ismert polgárjogi aktivista tartotta híres beszédét 1963-ban. Menetet terveznek indítani a kongresszus épületétől, és rendezvényeket tartanak helyi idő szerint délutántól éjfélbenyúlóan a Fehér Ház előtt is.

Hírdetés

Az elnöki rezidencia előtt összegyűlt tömeg a "Black lives matter" (A fekete életek is számítanak) mellett George Floyd és más, rendőri erőszaknak áldozatul esett "afroamerikaiak nevét" skandálta. Több aktivista a rendőrségi források megvonását követelte, azzal, hogy az így felszabadult pénzösszegeket a "szükséget szenvedő közösségek" támogatására kellene fordítani.

A fekete bőrű Floyd május 25-én halt meg, mert egy fehér rendőr csaknem 9 percig térdelt a nyakán, miután a férfi egy hamis 20 dollárossal próbált fizetni. A "gyilkosságba torkolló intézkedésnél" négy rendőr volt jelen, másnap mindannyiukat elbocsátották, és később vádat is emeltek ellenük. A Floyd nyakán térdelő rendőrről videófelvétel is készült, amelyen többször hallható, hogy a fekete férfi azt nyögi, hogy nem kap levegőt. Mint kiderült, az utolsó három percben Floyd már nem mozdult, és pulzusa sem volt. A "gyilkosság" miatt helyenként zavargásokba és fosztogatásba torkolló tiltakozások kezdődtek az Egyesült Államok több városában, melyek során szintén számos bírálat érte a rendőrség fellépését a békés tiltakozókkal és újságírókkal szemben is.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »