Washington egyre inkább hajlik az orosz állásponthoz

Washington egyre inkább kész elfogadni Moszkva álláspontját a szíriai konfliktus kérdésében – hangoztatta szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Sajtójelentések szerint azokra a kommentárokra reagált, amelyeket John Kerry amerikai külügyminiszter tett, miután az orosz és az amerikai kormányzat képviselői – hosszú idő után először – ismét katonai szempontú megbeszélést folytattak Szíriáról.

Lavrov kijelentette:

Hírdetés

Úgy vélem, hogy az amerikaiak már sokkal inkább fogékonyabbak azokra az érvekre, amelyeket évek óta hangoztatunk.

Szerinte Kerry nyilatkozatából „kihallatszott” az Oroszországgal való együttműködés óhaja a szíriai rendezés kérdésében, amire van is lehetőség. „A két védelmi miniszter (az orosz Szergej Sojgu, valamint az amerikai Ashton Carter) beszélgetése során szintén kedvező értékelés hangzott el” a témakörben – tette hozzá.

„Úgy vélem, hogy (az amerikaiak) egyre inkább hajlanak az objektív helyzetfelismerésre” – hangoztatta Lavrov.

A Reuters brit hírügynökség jelentésében azt emelte ki, hogy egy orosz diplomáciai forrás szerdán azt mondta: Moszkva egyre nagyobb esélyt lát egy nemzetközi egyezségre a szíriai rendezés kérdésében.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »