Waldorf-képzés Illyefalván

Waldorf-képzés Illyefalván

Fontos, országos jelentőségű Waldorf-esemény zajlott a hétvégén az illyefalvi KIDA Központban – a magyar nyelvű képzésre az ország minden Waldorf-iskolájából érkeztek pedagógusok: voltak résztvevők Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgy mellett Kézdivásárhelyről is, ahol a jövő tanévtől szeretnének Waldorf-iskolát indítani.

A képzést tavaly indította el a sepsiszentgyörgyi Waldorf-iskola, és az volt a kezdeményezés elsődleges célja, hogy legyen egy olyan fórum, ahol a már komoly hagyományokkal rendelkező magyarországi Waldorf-oktatás szakemberei megoszthatják tapasztalataikat a romániai magyar Waldorf-pedagógusokkal – mondta el lapunknak Papp Judit tanítónő, a sepsiszentgyörgyi Pro Waldorf Egyesület tagja, a Romániai Waldorf Föderáció vezetőségi tagja, az egyik szervező. A tavalyi képzést is Illyefalván tartották, nagyon sokan érdeklődtek iránta, így idén már a megyei tanács is támogatta a rendezvényt. „Nagy lehetőség számunkra ez a találkozás, nemcsak azért, mert fontos ismeretekre tehetünk szert, hanem azért is, mert alkalmat kínál megbeszélni közös dolgainkat, például a román nyelv tanításának kérdését, hiszen ez a helyi Waldorf-közösséget érinti” – fogalmazott a tanítónő.

Hírdetés

Az eseményt az országos Waldorf-föderáció is támogatja, ez abban áll, hogy működési engedélyt kap, aki elvégzi a képzést. A költségvetés összeállítása és a rendezvény lebonyolítása a Pro Waldorf Egyesület segítségével történik. Az idei képzés fő témája a művészeti nevelés volt. A résztvevők táblarajzzal, festéssel, Bothmer-gimnasztikával, agyagozással, bútorfestéssel kapcsolatos ismereteiket gazdagíthatták. Mint megtudhattuk, tavaly kicsit több résztvevője volt a képzésnek, ami talán annak is tulajdonítható, hogy idén magasabbak az árak, többe került a részvétel.

Gödöllőn már nagyon régi gyakorlat, hogy tanév-előkészítő műhelyeket szerveznek a Waldorf-pedagógusok számára, egy ideig Romániából is fogadtak jelentkezőket erre a képzésre, de ahogy megnőtt a Waldorf-iskolák és azokban dolgozó pedagógusok száma, a határon túliak lassan kiszorultak onnan, és egyre kevesebb lehetőségük maradt, hogy szakmai téren továbbfejleszthessék magukat. Így született meg az ötlet, hogy Erdélyben is szervezzenek továbbképzőt, melyen évente egyszer minden pedagógus részt vehet, és amelyet szakmai szempontból nagyon fontos eseménynek tartanak, hisz felfrissíti az ismereteiket, támpontokat ad, segítséget nyújt az évközi munkához.

Kérdésünkre Papp Judit elmondta, hogy ezek a képzések valójában minden Waldorf-pedagógusnak szólnak – tanítóknak, általános iskolai tanároknak egyaránt –, a művészeti nevelés is annyira átfogó témakör, hogy mindenki tanulhat belőle. Ezenkívül nagyon sok fontos beszélgetésre, komoly szakmai tapasztalatcserére is lehetőséget adott az illyefalvi képzés, tantárgyi elemzés része is volt a programnak, valamint átnézték, átbeszélték a tantervet és más adminisztratív jellegű kérdéseket is.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »