Vulgárisan szidalmazta kollégáját a népszerű riporter

Vulgárisan szidalmazta kollégáját a népszerű riporter

Egy nap alatt 300 ezres nézettségre tett szert az a felvétel, amelyen Marcel Merčiak, a közszolgálati televízió sportriportere szidalmazza kollégáit.

Merčiak kiküldött tudósítóként tájékoztat a pekingi téli olimpiáról. A markáns szóváltásra az adott okot, hogy a síugrás időpontját 12-ről 13 órára módosították. Míg Merčiak 12 órai versenykezdetről tájékoztatott, a képernyőn már látható volt az egy órára módosított időpont. Merčiak nehezményezi, hogy erre nem figyelmeztették, kellemetlen helyzetbe hozva őt a nézők előtt.

Hírdetés

A köztévé szóvivője a Šport24.sk portál megkeresésére elmondta, hogy a beszélgetés nem került adásba, a munkatársak magánjellegű kommunikációjáról van szó, azt azonban sajnálják, hogy a nagy lendülettel végzett, embert próbáló szerkesztőségi munka konfliktusba torkollott, és a felvétel kikerült. Andrea Pivarčiová hozzátette, ezzel nemcsak a kollégáknak, hanem az intézménynek is ártottak. 

Az ügyben Merčiak is megszólalt. „Az egész szituáció emberileg bánt, az érzelmek nyomása alatt nem a megfelelő módon reagáltam. Most azonban a munkára kell koncentrálnom. A kiélezett helyzetekben problémák is keletkeznek” – írta. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »