Vörös gróf, fehér lovas

Vörös gróf, fehér lovas

Ha nincs a kommünbe torkolló őszirózsás bohózat, alighanem elmarad a fehér lovas bejövetel is.

ilágnézeti kérdés, ki hogyan emlékezik meg két egymást követő esztendő – 1918 és 1919 – november tizenhatodikájáról. 1918-ban e napon kiáltotta ki gróf Károlyi Mihály az első népköztársaságot, egy évre rá ekkor vonult be „fehér lován” a fővárosba Horthy Miklós. Az elsőből következett a második. Ha nincs a kommünbe torkolló őszirózsás bohózat, alighanem elmarad a fehér lovas bejövetel is. 

Ha a „vörös gróf” által hatalomra segített marxista csőcselék nem dúlja föl az országot, Horthyt sem várta volna akkora könnyező, boldog emberáradat a Gellért Szálló előtti placcon.

Hírdetés

Csak hát nem így történt… Szamuely Lenin-fiúi 133 nap alatt végiggyilkolták az országot, rá válaszul érkezett a Duna partjára a későbbi kormányzó; nyeregből elmondott beszédétől számolja a történetírás a negyedszázados Horthy-korszakot: „Ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit, és vörös rongyokba öltözött.”
A szivárványos lobogót akkor még nem találták ki a liberálisok.
Budapest állítólag félt Horthy Miklóstól. A Bécsbe menekült Kun Béláék sajtója véres leszámolások rémképével ijesztgetett. Már akkor is hazudtak. Horthy semmit sem akart jobban, mint a nyugalmat. Tudta, csakis így fogadja el majd az új rendszert a háborúban győztes antant. 

Titkon pedig remélte – még Trianon előtt vagyunk! –, hogy egy emberséges békét kapunk. Ám a nagybetűs Nyugat már akkor is legyintett ránk.

(Kádárék 1975-ben szobrot emeltek a kétségbeejtő grófnak, amit csak 2012-ben sikerült eltávolítani az Országház mellől. A bronz Károlyi jelenleg egy balatonszéplaki parkban mereng a zavaros múltján.)
Csak szólok: egy „fehér lovas” bejövetel ma is jót tenne a szivárványos rongyokba öltözött Budapestnek.

Pilhál György – www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »