Vonat elé löktek egy anyát gyermekével Frankfurtban

Vonat elé löktek egy anyát gyermekével Frankfurtban

Vonat elé löktek egy anyát gyermekével hétfőn a németországi Frankfurt főpályaudvarán, a nyolcéves kisfiú életét vesztette, a feltételezett elkövetőt elfogták.

Az áldozat édesanyja még el tudott menekülni a vágányra érkező InterCity Express (ICE) nagysebességű vonat elől, a kisfiú viszont a szerelvény alá került és szörnyethalt.

A feltételezett elkövető egy 40 éves férfi, a rendőrség tájékoztatása szerint az afrikai Eritrea állampolgára. A nyomozás első megállapításai szerint szándékosan lökhette a sínek közé a 40 éves nőt és gyermekét, és megpróbált letaszítani egy harmadik embert is, akinek sikerült elhárítania a támadást.

A sötét ruhát viselő támadó megpróbált elmenekülni, a pályaudvar közvetlen közelében járókelők üldözőbe vették, leteperték és átadták a rendőröknek. Emberölés és emberölés kísérletének gyanúja miatt indítottak eljárást ellene. Az eset délelőtt történt. Nincsenek arra utaló adatok, hogy a gyanúsított ismerte volna mindazokat, akikre rárontott.

A Hessischer Rundfunk (HR) közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, egy helikoptert is bevetettek, a mentők pedig 16 rohamkocsit irányítottak a Hessen tartományi nagyváros főpályaudvarához.

A Düsseldorfból érkező ICE vágányának peronján és a pályaudvar várócsarnokában drámai jelenetek játszódtak le, többen összeomlottak a történtek hatására és orvosi segítségre szorultak – áll a HR beszámolójában.

Hírdetés

<img alt="Am Hauptbahnhof konnten die Passagiere ihre Reisen vorerst nicht fortsetzen" data-src="https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/am-hauptbahnhof-konnten-die-passagiere-ihre-reisen-vorerst-nicht-fortsetzen-201195726-63628208/1,w=1280,c=0.bild.jpg" data-zoom-src="https://bilder.bild.de/fotos/am-hauptbahnhof-konnten-die-passagiere-ihre-reisen-vorerst-nicht-fortsetzen-201195726-63628208/Bild/1.bild.jpg" data-zoom-title="Am Hauptbahnhof konnten die Passagiere ihre Reisen vorerst nicht fortsetzen

Foto: Fredrik von Erichsen

” src=”https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/am-hauptbahnhof-konnten-die-passagiere-ihre-reisen-vorerst-nicht-fortsetzen-201195726-63628208/1,w=993,q=high,c=0.bild.jpg” style=”width: 720px;” />

Foto: Fredrik von Erichsen

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter megszakította szabadságát és visszatért tárcája berlini központjába, hogy tanácskozzon a biztonsági szervek vezetőivel. Közölte, hogy nemcsak a frankfurti támadás, hanem az utóbbi napok „több súlyos bűncselekménye” miatt hívta össze a tanácskozást. Az eredményekről kedden tájékoztatja a nyilvánosságot.

Horst Seehofer közleményében kiemelte, hogy a legélesebben elítéli a frankfurti „iszonyú tettet”, kifejezte részvétét az áldozat hozzátartozóinak és mielőbbi teljes gyógyulást kívánt a sebesülteknek. Hangsúlyozta, hogy a bűncselekményt a lehető leggyorsabban és teljeskörűen fel kell tárni, amihez a szövetségi hatóságok minden segítséget megadnak a hesseni szerveknek.

Legutóbb július 20-án történt hasonló eset Németországban, az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Voerde vasútállomásán a hatóságok szerint egy 28 éves, németországi születésű szerb férfi lökött vonat elé egy családanyát. A 34 éves nő életét vesztette, a feltételezett elkövető és az áldozat ebben az esetben sem ismerte egymást.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »