Vona: Orbán egy maffiavezér

Vona: Orbán egy maffiavezér

A Jobbik elnöke erős hangvételű Facebook-bejegyzésben támadt neki Orbán Viktornak és kormányának. Vona Gábor szerint „gátlástalan és beteglelkű alvilági kör” vezeti az országot, néhány év múlva pedig mindenki döbbenten fog visszaemlékezni arra, hogy mi zajlott hazánkban, de addig még kemény időszak jön, és mindenféle eszközt fel fognak használni a Jobbik megtörésére, illetve megosztására. A Reuters nemzetközi hírügynökségnek azt nyilatkozta: a Jobbiknak van programja a jobboldalból, és a baloldalból kiábrándult szavazók számára is.

A Jobbik elnöke „Orbán Viktor egy maffiavezér” című bejegyzésében azt írja a Facebookon, hogy már önmagában „az a korrupt, közpénzek ellopására épülő rendszer, amit Orbán Viktor felépített”, igazzá teszi a címben szereplő gondolatot. A helyzet azonban szerinte ennél is súlyosabb, mert Orbán Viktor és csapata „nem egy művelt, kifinomult, galléros bűnbanda, hanem egy ócska, gátlástalan és beteglelkű alvilági kör, amely nem válogat az eszközökben”.

„És most azt hagyjuk is, hogy engem folyamatosan és törvénytelen módon megfigyeltetnek, és ehhez külföldről hívnak embereket, hogy elvégezzék a piszkos munkát. (Ezzel kapcsolatban egyszer majd eljön az igazság pillanata, de addig egy kis türelmet kérek.)”

– írja Vona.

Ezután a teljesség igénye nélkül felsorol néhány „megdöbbentő példát” az elmúlt időszakból:

– kidobókkal próbálnak megakadályozni egy népszavazást,

Tavaly februárban egy tucat kopasz megakadályozta, hogy az MSZP a vasárnapi zárvatartásról szóló népszavazási kezdeményezését leadja a Nemzeti Választási Iroda épületében. A kopaszok segítségével Erdősi Lászlónénak négy másodperccel sikerült megelőznie a szocialista Nyakó Istvánt. Erdősi Lászlónéról aztán kiderült, hogy Erdősi László András, Herceghalom 2010-ben fideszes színekben, 2014-ben függetlenként megválasztott polgármesterének a felesége, és Orbán Viktor rajongója. A kopaszokról meg kiderült, hogy a Fradi Securityhez, illetve az FTC elnökéhez és a Fidesz alelnökéhez, Kubatov Gáborhoz köthetőek.

– Irakban árulják a letelepedési kötvényeket, miközben 15 milliárdért kampányolnak azért, hogy ne jöhessen migráns Magyarországra,

Óriási hisztériát csapott a kötelező bevándorlási kvótát elutasító népszavazás kampányában a Fidesz, milliárdokat elszórva, ahelyett, hogy a határon szolgáló rendőrök és honvédek ellátására, illetve felszerelésére költötte volna a pénzt. A népszavazás végül megbukott, nem lett érvényes, hiába voltak többségben az elutasítást támogatók. Orbánék az eredményt mégis sikernek propagálták, az eredménytelenséget azonban ráfogták Jobbikra. Az Alaptörvény módosításánál nem voltak hajlandóak a gazdag migránsok betelepülését segítő letelepedési kötvényt eltörölni, utána pedig egyszer sem támogatták a Jobbik kezdeményezésére az Alaptörvény módosítását a kötvények kivezetése mellett. Mégis a Jobbikra próbálták a felelősséget hárítani azért, mert az Alaptörvény-módosítás nem valósult meg. A legfrissebb kormányzati kommunikáció szerint eltörlik a letelepedési kötvényeket, de lehet hogy nem

– megtiltják, hogy más pártok szimpatizánsai tévés vetélkedőben szerepeljenek,

Varga Dánielt azután nem engedték, hogy részt vegyen az állami csatorna Maradj talpon! című kvízműsorában, miután kiderült, a fiatalember a Jobbik színeiben jutott be lakhelye önkormányzati testületébe. Azonban a tavaly nyáron Habony Árpád érdekeltségébe kerülő produkció közel sem ennyire finnyás, ha épp nem a Jobbikhoz köthető jelentkezők próbálnak náluk szerencsét.

– lehallgató készüléket csempésznek városvezetők irodájába,

Az eddigi leggusztustalanabb választási kampányra kell felkészülnie az országnak, közölte december végén egy Facebook-bejegyzésben Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere, miután a feltételezések szerint több hónapon keresztül hallgatták le ismeretlenek a hivatali irodáját.

– feltörnek országgyűlési képviselői irodákat,

“Most hívtak Budapestről kollégák, hogy az Országgyűlés Képviselői Irodaházában lévő 4. emeleti irodám tárva-nyitva, s mint kiderült, azt ismeretlenek feltörték! Ugye ez az irodaház, amely elvileg szigorúan védett objektum és biztonságos beléptetőrendszerrel rendelkezik. Ennek ellenére simán feltörték az irodánkat, ahol kollégámmal közösen végezzük napi munkánkat”– írta néhány napja a Facebook oldalára Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője. Eredmény: a hatóságok három perc alatt kihallgatták telefonon, majd az lett az ügy vége, hogy “megállapították”: két iroda ajtaján a természetes használatból, elhasználódásból, és nem erőszakos feszítésből származó sérülések láthatóak. Vagyis „maguktól kinyíltak”… Nem mellékesen más jobbikos irodák is „maguktól kinyíltak”…

– terrorizmust támogató, nemzetközileg körözött személyekkel üzletelnek, majd miután a dolog kipattan, az illető meghal és egy luxusszállodában tartják a temetési szertartást, és még sorolhatnánk.

Ghaith Pharaont szaúdi milliárdost az Egyesült Államokban többek között csalás előkészítésével, csalással, zsarolás előkészítésével, valamint bűnrészességgel és bűnpártolással vádolták, amelyek miatt legfeljebb 30 év börtönbüntetésre, továbbá pénzbüntetésre számíthatott volna,. A szaúdi milliárdos neve emellett olyan bűncselekményekkel kapcsolatban is felmerült, mint a terrorizmus támogatása, nukleáris technológiával való kereskedés, prostitúció és illegális bevándorlás elősegítése. Áprilisban a Heti Válasz egy 2002-es francia parlamenti jelentésre hivatkozva írt arról, hogy az üzletember összefüggésbe hozható a terrorszervezetek által is használt, havala nevű iszlám pénzügyi hálózattal. Ez a Pharaon, aki sokáig kérdéses volt, hogy akkor most az-e Paharaon, bizonyítottan jó kapcsolatokat ápolt a kormánnyal, Orbán Viktorral és a miniszterelnök környezetével, sőt, Orbán szomszédjában házat is vett….aztán most meghalt.

„Ez egy hihetetlen történet”

– írja a Jobbik elnöke. Szerinte néhány év múlva, mindenki döbbenten fog visszaemlékezni arra, hogy mi zajlott ebben az országban.

„Az érintettek majd rejtegetik a Fidesz tagkönyvüket, minden jelenlegi haszonleső és -élvező tagadni igyekszik majd az egykori kapcsolatot, a kormányközeli médiumok munkatársai kitörlik majd az önéletrajzukból ezeket az éveket, és igen, lesz olyan is, aki az elszámoltatás elől külföldre menekül.”

Addig azonban a Jobbik elnöke szerint még kemény időszak jön. Le akarják majd vadászni, a Jobbikot pedig megtörni, megosztani, felhasználva mindenféle eszközt.

„Egy politikai erő tisztességes eszközökkel küzd, érvel, vitát folytat. Egy maffia viszont ledarál, megsemmisít, tönkretesz, eltüntet, hazudik, lop, csal. 2018-ban a választás erről is szól majd: vezetheti-e egy maffia az országot?”

– zárja bejegyzését a Jobbik elnöke.

A Jobbik hidakat építene a csalódott szavazók felé

Vona Gábor a napokban interjút adott a Reuters nemzetközi hírügynökségnek, és arról beszélt, hogy a Jobbiknak több hídra lesz szüksége a baloldali szavazókhoz, de nem a baloldali pártokhoz.

„A Jobbiknak van programja a jobboldalból, és a baloldalból kiábrándult szavazók számára is”

– jelentette ki.

Hozzátette: pártja „modern konzervativizmusa” a progresszív és a jobboldali programokból is kölcsönzött elemeket, például a környezetvédelmet, az uniós béregyenlőséget, valamint a nem bevándorló munkaerőre támaszkodó gazdasági növekedés megvalósítását.

Vona éles választóvonalat húzott pártja és a Fidesz között, amely nyomást gyakorol a független médiára és „ki akarja söpörni” a civil szervezeteket.

„Független intézmények, fékek és ellensúlyok… talán nehéz elképzelni, de egy Jobbik-kormány sokkal demokratikusabb politikai rendszert teremtene Magyarországon, mint amit a Fidesz épített az elmúlt hét évben”

– mondta a Reutersnak.

Vona Gábor szerint nagyon komoly tartalékaik vannak.

„Biztos vagyok benne, hogy egyszer a Jobbik fogja kormányozni Magyarországot, ez csak idő kérdése. Természetesen azért dolgozunk, hogy ez már 2018-ban sikerüljön.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »