Vona: nyitottak vagyunk az együttműködésre az LMP-vel

A Jobbik elnöke erről az ATV Húzós című műsorának felvételén beszélt. Egy nappal korábban párttársa még komolytalannak nevezte a zöldpártot, és kijelentette, hogy a választás előtt nem tárgyalnak.

Dúró Dóra egy hétfői, oktatásról szóló sajtótájékoztatón értékelte a vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást, ahol gratulált Márki-Zay Péternek. A képviselő a legnagyobb tanulságnak azt nevezte, hogy a Fidesz legyőzhető, ennek receptje pedig az, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltet kell támogatniuk az embereknek.

Ugyanakkor közölte: semmilyen tárgyalás nem képzelhető el a Jobbik és az MSZP között, a szocialisták már nem képviselnek erőt, s mivel könnyen lehet, hogy ki fognak esni a parlamentből, a rájuk adott szavazatok elvesznek. Az LMP-re vonatkozó felvetésre azt felelte: a választások előtt semmilyen más párttal nem tárgyalnak. Értékelése szerint beszédes, hogy az LMP nem hozta nyilvánosságra mind a 106 egyéni jelöltjét, úgy tűnik, a pártnak az is probléma, hogy kiállítsa őket. Innentől kezdve komolytalan erőről van szó – jegyezte meg, ezzel szembeállítva, hogy a Jobbik mindenhol önálló jelöltekkel készül a kormányváltásra.

Hírdetés

Ezt az álláspontot cáfolta némiképp a Jobbik elnöke az ATV Húzós című műsorának keddi felvételén. Vona Gábor ugyan megerősítette, hogy a régi formációkkal – MSZP, DK, Fidesz – nem hajlandók együttműködni, viszont azt is kijelentette:

Az LMP-vel, a Momentummal, az új politikai formációkkal nyitottak vagyunk az együttműködésre.

Vona Gábor a műsor felvételén igennel felelt Rónai Egon azon kérdésére is, hogy örömmel leülnének-e tárgyalni az LMP-vel – olvasható az ATV honlapján.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »