Vona megszólalt a Jobbik-alelnökök ügyében

A Jobbik elnöke szerint csak pártja képes leváltani a Fidesz-kormányt, de ehhez személyi változásokra van szükség. Vona Gábor erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt csütörtökön. A Hír TV Reggeli járat című műsorában is erről kérdezték a pártelnököt, mindkét helyen aláhúzta: vannak jobbak Apáti Istvánnál, Novák Elődnél és Szávay Istvánnál.

A párt érdekeit mérlegelte Vona Gábor, amikor megvétózta pártja radikálisainak – Apáti István, Novák Előd, Szávay István – elnökségi taggá választását – mondta a pártelnök a Hír TV Reggeli start című műsorában. A párt stabilizálja sikeres volt, ebben a három alelnök is benne volt, de a következő évek prioritása, hogy kormányzásra képes erő legyen a Jobbik. Vona azt mondta, nem tart attól, hogy a fent említett országgyűlési képviselők kilépnének a pártból.

„Mindenkinél vannak jobbak”

– folytatta Vona, aki olyan polgármestereket akar beültetni, akik már most is kormányoznak és „be tudják hozni a győzelem illatát az elnökségbe”. Már megvannak a fejében a konkrét nevek, de ez ügyben néhány nap türelmet kért. Jó eséllyel Janiczak Dávid ózdi és Fülöp Erik tiszavasvári polgármester is köztük lesz.

Tényleg a néppártosodás áll a háttérben

A politikus, arra reagálva, hogy a Jobbik vezetéséből, az ő döntésére, kiszorul Novák Előd, Apáti István és Szávay István alelnök, azt mondta a 180 percben: 2018-ban olyan elnökségre lesz szükség, amely rendelkezik a kormányra jutás és a kormányzás képességével. A pártelnök itt is hangsúlyozta: a távozó három alelnökkel együtt kíván működni, de náluk

„vannak jobbak”.

Vona Gábor kifejtette, hogy a kormányra kerüléshez a Jobbiknak néppártként kell működnie. Ez a törekvés szerinte sikerrel járt, példaként a tavaly áprilisi tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választást említette, amelyen pártja megszerezte első egyéni mandátumát. Vona Gábor arról is beszélt, hogy a mai pártok közül egyikkel sem akarnak szövetségre vagy koalícióra lépni.

Van, akit nem érdekel Vona vétója

Az Indexnek szerdán sikerült megszólaltatnia Szávay Istvánt és Novák Elődöt, utóbbi leforrázva érezte magát a párt szerda délutáni elnökségi ülését követően. Nem nagyon tudott megszólalni azt követően, hogy Vona Gábor pártelnök megvétózta az újrázását.

Szávay István elmesélte, kedden egyesével hívta be Vona az elnökségi tagokat és közölte velük, hogy nem támogatja az újrajelölésüket. Szávay hozzátette:

Apáti István a Hír TV-nek azt mondta, az elnöki vétó ellenére is indul az alelnöki posztért. „Eldöntöttem, hogy indulok, és ha meg kell hogy haljak, akkor szépen, a méltóságomat megőrizve – úgy gondolom, a tagság tőlem ezt várja. Egy esetben nem indulok, ha úgy érzem, hogy a tagság részéről irántam nem mutatkozik valós igény. Ha azonban azt érzem – és most ezt érzem –, hogy erős a támogatás, csak akkor tudok a tagtársaim, a bajtársaim szemébe nézni, ha vállalom a megméretést” – fejtette ki.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »