Vona Gábor szerint Orbán Viktornak beteg a lelke, különben nem így küzdene az ellenfeleivel

Vona Gábor szerint Orbán Viktornak beteg a lelke, különben nem így küzdene az ellenfeleivel

A pártelnök egy szolnoki utcafórumon fogalmazott úgy, hogy az elmúlt 27 tapasztalatai alapján elképzelhetetlennek tartotta,

hogy a választások előtt 4 hónappal a legerősebb ellenzéki pártot a kormány az Állami Számvevőszéket felhasználva lényegében ki akarja iktatni a választásról.

Méghozzá mondva csinált okokból – hiszen az ÁSZ által kért adatokat a Jobbik át akarta adni, ám azt a volt fideszes politikus által szervezet részéről senki nem vette át tőlük.

A 660 millió forintos büntetés pedig lényegében azt jelenti, hogy a Jobbik ebben a formában nem tud neki vágni a választásoknak.

„Ők azt akarják, hogy ne legyen ellenfelük”

– fogalmazott.

Hírdetés

Azért, hogy Orbán Viktor is megértse, amit mit csinál, Vona Gábor egy jellemző példával szolgált a helyzetre.

Ez olyan, mintha a Felcsút úgy akarna bajnokságot nyerni, hogy az összes többi csapatot kizárná, megvonná tőlük a szponzori pénzeket, és úgy futna ki a pályára a Felcsút, hogy mind a két térfélen a Felcsút van, a bíró is felcsúti, a közönség is felcsúti, a cserepad is felcsúti, mindenki felcsúti.

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje megállapította, ez már nem egy politikai verseny, nem arról van szó, hogy kinek mi a programja, ki tud többet tenni Magyarországért.

„Van egy politikai maffia, aminek az élén van egy korrupt zsarnok, akinek beteg a lelke”.

Orbán Viktornak beteg a lelke, ugyanis akinek egészséges a lelke, az nem így küzd az ellenfeleivel, hanem tisztességes eszközökkel – tette hozzá a legerősebb ellenzéki párt elnöke.

De Vona Gábor szerint minden rosszban van valami jó, a Jobbik eltiprására tett kísérlet például azt mutatja, „hogy ezek félnek”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »