Vona Gábor kilépett a Jobbikból: „Más dimenzióban veszek részt a közéletben”

Vona Gábor kilépett a Jobbikból: „Más dimenzióban veszek részt a közéletben”

A Népszava elsőként közölte, hogy Vona Gábor, a Jobbik korábbi elnöke kilépett az ellenzéki pártból. Ezt maga az érintett is megerősítette a lapnak.

A Népszavának azt mondta: szándékát már idén tavasszal jelezte Sneider Tamás pártelnöknek, akivel abban állapodtak meg, hogy csak az önkormányzati választást követően távozik a Jobbikból. Néhány nappal a választás után be is jelentette kilépését.

„Semmilyen konfliktus nincs a háttérben, a döntésem már régóta érlelődött”

– nyilatkozta Vona Gábor. Szerinte kilépése jó lélektani pillanatban, a Jobbik számára relatív sikeres szereplést hozó választás után történt.

Hírdetés

„Más dimenzióban veszek részt a közéletben. Olyan társadalmi problémákkal szeretnék foglalkozni, amelyek nem férnek bele a pártpolitikai keretekbe. Vloggerként hasznosabb és hitelesebb, ha nem vagyok egyik pártnak sem a tagja”

– közölte Vona.

Arról is beszélt, nem lenne elegáns, ha minősítené a Jobbik mostani politikáját, valamivel egyetért, valamivel nem, de ennek nincs köze a kilépéséhez, illetve máig tartó barátságok is fűzik a párthoz. Vona sok sikert kíván korábbi pártjának.

A Jobbik tiszteletben tartja Vona Gábor hivatalosan is meghozott döntését, közleményben reagáltak az egykori pártelnök kilépésére:

„Egykori pártelnökünk a tavalyi parlamenti választások után visszavonult a pártpolitikától, azóta a Jobbik munkájában sem vett részt. Vona Gábor hivatalosan is megszüntette párttagsági jogviszonyát, közéleti aktivitását elsősorban a Második Refomkor Alapítvány vezetőjeként kívánja folytatni. Ehhez a Jobbik sok sikert kíván neki. Vona Gáborral már tavaly tavasszal lezárult egy fontos fejezet a Jobbik történetében. Köszönet és tisztelet illeti közösségünkért tett erőfeszítéseiért, sikereiért!”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »