Vona Gábor, a münsteri próféta – Szakács Árpád a politikai kalandor új életéről

A kommunizmus gondolatának története hosszú időre nyúlik vissza az emberi múltban, de mivel ezek az eszmék komolyabb tömegeket sokáig nem tudtak megmozgatni, így a XVIII. századig látványos eredményeket sem értek el a terjesztői. Talán az első figyelemre méltó, de kérészéletű kivétel az anabaptisták, azaz a kikeresztelők protestáns szektájához kötődött, akik 1533-ban hatalmukba kerítették Münster városát, ahogy ők hívták: az Új Jeruzsálemet.

A XVI. század meglehetősen zűrzavaros katolikus-protestáns háborúinak időszakában nem voltak ritkák azok az esetek, amikor valakik egyenesen Isten prófétájának képzelték magukat. Prófétára pedig szüksége van a népnek, így a tömegek mindenhol nagy várakozással tekintettek Isten eme földi ajándékára.

Így esett meg az egyik napon, hogy a leydeni Bockelson János, a „Három heringhez” címzett lebuj ifjú korcsmárosa sörcsapolás közben „megvilágosodott”: őt az Isten is prófétának hívta erre a világra, így a Fennvaló elleni vétek lenne, ha eme kivételes képességét nem ajánlaná fel népének. Azonnal otthagyott (sör)csapot-papot, és elhatározta, hogy a gonosz katolikus püspök által ostrom alatt tartott protestáns településen világgá kürtöli az Isten kinyilatkoztatását személyes prófétaságáról.

Tehát Leydeni János összehívta a népét a piactérre, és kijelentette, hogy Isten azt akarja, miszerint „Leydeni János Dávid királyi székét újra felállítsa, és uralkodjék mint király az egész föld kerekségén. Általa kiirtatnak a gonoszok, a királyok és fejedelmek megfojtatnak, s az ország egyedül a jámboroknak adatik birtokul.”

János próféta igencsak hatásosan érvelhetett, mert a derék münsteri polgárok jóváhagyásával 1534. augusztus 31-én megalapította az „Új Sion királyságát”. Természetesen magát királlyá választatta, barátait pedig királyi tanácsosokká tette. Azután újabb „isteni kinyilatkoztatásra” hivatkozva, apostolokat küldött a szomszéd városokba az új tanítás terjesztésére. Később tizenkét herceget választatott, akiknek királyságot ígért arra az esetre, ha a világuralom tényleg az ölébe hull.

Ahogy azt előre sejteni lehet, Leydeni János „Dávid királyi székében” a „vagyonközösség és egyenlőség” jegyében összehordott értékekből – ugyanis mindenkinek be kellett szolgáltatnia a pénzét, ékszereit –, féktelen pazarlást rendezett.

Ráadásként János próféta a münsteri polgárok erkölcsi törvényeit is megreformálta. Amikor kiszivárgott, hogy a tiltás ellenére nem egy, hanem több hölgyet is mélyreható prófétai kegyeiben részesített – jó politikai érzékkel –, kötelező jelleggel azonnal bevezette a többnejűséget, ahogy egykoron „az ószövetségi pátriárkák és királyok példái is megkövetelik” –, így közvetítette Isten akaratát a próféta. János nyilván maga járt elől a jó példával, rögtön 17 feleséggel örvendeztette meg magát, és folyamatos terror mellett – amely során bárkit kivégeztetett, aki ellent mert mondani –, mindennapi tivornyát rendeztetett az ostromlott városban, ahol már olyan körülmények voltak, hogy a „lakosság patkányokat, békákat s füvet volt kénytelen enni.”

Aztán a derék polgárság megelégelte a boldog kommunista békeidőket, akadt néhány ember, aki az ostromlókat bejuttatta a városba, és rövid időn belül véget ért a világuralomra vágyó Leydeni János próféta Dávid-királysága.

Dávid világuralmi törekvései ma is vonzó perspektívát jelentenek korunk prófétái számára, akik fősodratú politikusként professzionális módon közvetítik a tömegek felé az éppen aktuális isteni akaratot. Jelenkorunkra ugyanis a politika foglalta el a vallásos hit szerepét. A tömegek a legminimálisabb gondolkodás nélkül dogmává tesznek mindent, amit a politikus-próféta mond. Aki ellentmond, az eretnek, áruló, és jöhet is a virtuális lincselés. Naponta jön a feladat, kit kell gyűlölni, ki az ellenség, és ki a barát.

A münsteri vagyonközösség is kezd megvalósulni, a többnejűség még nem kötelező, de erősen ajánlott borkaizsoltosodni vagy szájerjóskásodni, ha be akarsz lépni a politikusok szűk magyar nemzeti keresztény konzervatív klubjába.

Így esett meg anno, hogy Zázrivecz Gábor, amikor ügynökként éppen az egyik hírhedt cégnél toborozta telefonon az ügyfeleket, a kagylón keresztül furcsa suttogást hallott. – Gábor! Prófétai küldetésed van, hagyd el mindenedet, és vezesd népedet! – mondá néki az Úr angyala.

Gábor próféta otthagyta a telefonkagylót, és azonnal eleget tett Isten utasításának. Hamar meglettek az első követői, és rövid időn belül már tömegek látták benne az egyetlen üdvözítő prófétai reményt. Nevet és stylistot változtatott, és hamarosan Attila, a hun nagyfejedelem unokájaként szövögette világhódító terveit. Ekkor már a hitetlenek számára is kiderült, alkalmas a prófétai szerepre, hiszen fényes udvartartást, testőrséget tartott, szimpátiát mutatott az esetleges többnejűséggel kapcsolatban is, valamint apostolokat küldött a nagyvilágba eszméinek terjesztése végett.

Nem sokkal később pedig a hun- és türktudatú népek szürke farkasának képzelete előtt a Spinoza klubban „Dávid király széke” is feltűnt.

És eljött az idő, amikor Gábor a döntő pillanatban hadba indult az uralmon lévő hamis próféta megdöntésére, hogy átvegye isteni jussát, amelyet egykoron az Úr angyala ígért neki a telefonkagylóba. Csakhogy a nagy küzdelemben Csaba királyfi hadai nem jöttek a csillagösvényen, így Attila unokájának, a magyarok kiválasztottjának rövid münsteri prófétasága véget ért.

„Dávid király székének” valódi ura megkegyelmezett a Pálból Saullá vedlett Vonának, hiszen mégiscsak egy prófétai vérből valók.

A porszívóügynök pedig gyorsan magára talált az új szerepben: egykor Orbán székébe akart beülni, mára odacsúszott hason az áhított trón alá, és a tolvajnak, a zsarnoknak tartott Orbán egyszerű talpnyalójává vált. Mostanában éppen vezércikkeket ír a Fidesz-propaganda zászlóshajóján, az Index.hu portálon, ahol egykori prófétai bölcs tanácsait osztja meg öt pontban a nagyvilággal.

Legutóbb viszont már Noé békegalambjaként olajággal a szájában röpködte körbe a magyar nemzeti keresztény égboltot, melyet Orbán Viktor fénye világított be. Az egykori Gábor próféta olyan kenetteljes békítő üzenetet küldött a hétvégén Dnyipró tahó polgármesterének, hogy azt anno a renegátnak született Kovács (tanuljunk meg kicsik lenni) László is megirigyelhette volna.

A történelemtanárként (!) végzett Saulfia Gábor így próbál békülni a haragos taplóval:

Pontosan ezeket a „gondolatokat” hangoztatták egykoron „Dávid király székének” hazai internacionalista kommunistái, amikor a fenti vérmarxista hazugságot mint kötelet próbálták a magyarság nyakába akasztani. Bűnös nép vagyunk, elnyomtuk a kisebbségeket, megérdemeljük a sorsunkat, trianoni büntetésünk jogos volt, ezért tanulnunk kell a hibáinkból – kürtöli világgá a magyarok nevében az egyetértését a szélsőséges ukrán polgármesterrel Vona Gábor, ráadásul mindezt egy fideszes propagandaoldalon.

Arról a szkizofrén politikai ripacsról van szó, aki korábban Trianont példátlan politikai bűntettnek nevezte, és állítólag olyan érzékletesen mesélte el saját fiának a borzalmakat, hogy szegény elsírta magát bánatában. Mi meg a röhögéstől könnyezhetünk, mert annyira nevetséges, ahogy az egykori orosz propagandistának most éppen az ukránok hátsó felébe szorult be a feje.

Nekünk, magyaroknak valóban tanulnunk kell: például azt, miként ismerjük fel és hogyan tegyük megfelelő helyre jelenkorunk münsteri prófétáit.

(Forrás: Magyar Jelen)