Vona Gábor: A java még csak most jön

Vona Gábor, a Jobbik elnöke Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet rá, hogy a migránsokkal egyre több baj lesz.

„Aki azt hitte, hogy ami az elmúlt hetekben migráció címén történt a déli határainkon és aztán az ország számtalan városában, már nem fokozható, az nagyon téved.

A hírekből tudjuk, hogy mi történt/történik Macedóniában, és a legnaivabb ember sem hiheti, hogy mindez nem ér el bennünket is igen hamar. Nyakunkon van a második ütem, amelyik még nagyobb és még veszélyesebb, mint az eddigi hullámok. Azt is kalkulálni lehet, hogy az ezután jövő bevándorlók sokkal dühösebben, frusztráltabban fognak érkezni, mint az eddigiek. Azt gyanítom, hogy mire a híres kerítés teljesen megépül, már csupán muzeológiai értéke lesz. Megállítani nem fog senkit. (Arra most nem is térek ki ismét, hogy aki a kerítés túloldalához eljut, már Magyarországon van, vagyis az egész teljesen értelmetlen.)

Hírdetés

Fontos azt is tudni, hogy a második ütem mögött ott van egy többmilliós fekete-afrikai harmadik ütem. Nos, az lesz a harmadik és egyben végső csapás, ha nem védjük meg magunk. Az is biztos, hogy összeurópai megoldásra felesleges várni, mert az nem lesz, ha lesz, későn, és akkor is alkalmatlan.

A lényeg tehát: Magyarországnak magát kell megvédenie. Rendkívüli helyzet van, nem kell törődni Brüsszellel! Rendkívüli helyzet, rendkívüli intézkedések.

A Fidesz szeptember 3-ra összehívta az Országgyűlést, a Jobbik pedig benyújtja és ott ismertetni is fogja a javaslatait. De addig is ott vagyunk Ásotthalmon, Szegeden, Martonfán és mindenhol, ahol szükség lesz rá. A kedves kommentelőket pedig arra kérem, hogy az elkövetkezendő hónapokban ne azt írják: „csináljatok már valamit!”, hanem azt kérdezzék: „én mit csinálhatok?” Sajnos szükség lesz rá…”

Vona Gábor – Facebook


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »