Vona – az alsó középosztályt kellene felemelni

Vona Gábor szerint a TTIP Európának ártana, és az, hogy Colleen Belltől tudták meg, hogy az Orbán-kormány „egyértelműen támogatja” a szabadkereskedelmi megállapodást, meglepte a Jobbik elnökét, hiszen eddig Orbán Viktor ezt még sosem mondta a Parlament vezető politikusai előtt – erről a legerősebb ellenzéki erő vezetője beszélt az N1 TV Vona7 című műsorában. A Jobbik-elnök szerint ahogy az Európai Unió felfalta a csatlakozott kisebbeket, úgy most az Egyesült Államok mint „még nagyobb hal” felfalja Európát

Magyar Menedék - Badiny

Az adásban szóba került a Jobbik vélt orosz támogatásának kérdése is, melyről Vona azt mondta, „már a könyökén jön ki”. Emlékeztetett, a Jobbik „kismilliószor” elmondta, hogy nem kaptak ilyen pénzt. Ha pedig a Fidesz nem hiszi, akkor „állítsunk fel egy vizsgálóbizottságot”, és zárjuk le ezt a kérdést – szögezte le. „Hungarikumnak” nevezte, hogy pártja saját magára egy vizsgálóbiztottság felállítását kéri. Ennek fideszes elutasítását követően – mint Vona Gábor fogalmazott – végül az irónia eszközéhez nyúlt, és arra kérte Orbán Viktort, februári moszkvai látogatásán kérdezze meg Putyin orosz elnököt az ügyről. Ennél többet a Jobbik nem tud tenni az ügyben – szögezte le a pártelnök.

Hírdetés

A csokkal kapcsolatban az ellenzéki vezető kiemelte: a Fidesz a középosztály megerősítését fölülről képzeli el, a felső középosztály, illetve a felső réteg felől kell lefelé építkezve. Vona ezt „rossz társadalompolitikai stratégiának” nevezte, szerinte az alsó középosztályt kellene felemelni. Úgy fogalmazott, „egyre több keserű pirula” kerül elő, egyre többen érzik úgy, hogy nem fogják tudni igénybe venni a csokot. A Jobbik ezért indítványozta, hogy tegyék szélesebb körűvé ezt az „irányát tekintve jó javaslatot”. Mint mondta, pártja szakmai javaslata a használt lakások területére is kiterjesztené a csokot. A pártelnök értelmes, konstruktív vitát szeretne a kérdésben.

A taxisok és az Uber vitájáról szólva Vona kiemelte, itt a „sharing economy” kérdéséről van szó. A legerősebb ellenzéki erő vezetője szerint itt az a kérdés, hogy a XXI. századi állam hogyan lesz képes ezt az új gazdasági szolgáltatást kezelni. „Az időt nem lehet feltartani, ezek a tendenciák be fognak gyűrűzni (…), ezért azon az állásponton vagyunk, hogy próbáljunk meg ebben az ügyben is és általában a jövőt tekintve is alkalmazkodni a világnak ezen irányú mozgásához” – ismertette a Jobbik álláspontját a pártelnök.

A miskolci fideszes feketekasszával kapcsolatban Vona Gábor úgy fogalmazott, „már nem is lepi meg az embert”. Úgy vélte, a feketekasszák működése általános lehetett Magyarországon a választási mozgósítások érdekében.

A Nemzeti Italboltokról hét közben felröppent sajtóhírekről Vona Gábor úgy gondolja, a Fidesz új klientúrát épít. „Akik eddig tisztességesen, becsületesen próbáltak ebben az üzletágban talpon maradni, azok alól kihúzzák a talajt” – fogalmazott.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »