Vona a Parlamentben mondta el, hogy ki a hazaáruló

Vona a Parlamentben mondta el, hogy ki a hazaáruló

Szétrabolják az országot a Fideszes urizáló politikusok – kezdte napirend előtti felszólalását Bangóné Borbély ildikó, az MSZP politikusa a Parlamentben hétfőn. Mint mondta, a kormánypárt nem a szegénység felszámolásáért küzd, hanem az ország szétrablásáért dolgozik. Rétvári Bence államtitkár válaszában elmondta, a Fidesz erénye, hogy nem halat adnak az embereknek, hanem megtanítják őket halászni, kormányzásuk alatt elmondása szerint 600 ezer emberrel többen élnek a saját keresetükből, mint korábban.

Rétvári Bence az elbukott alaptörvény-módosítás kapcsán elmondta, a Jobbik-frakció ötször annyiszor szavaz az MSZP-vel, mint a Fidesszel, szerinte a Jobbik nem mer nemzetben gondolkodni. Rétvárival egyetértésben az alaptörvény megtorpedózása kapcsán Dömötör Csaba sajnálatát fejezte ki, hogy „az ellenzéki pártoktól csak bojkottra telik, és pár tucat sípra”. Szólt továbbá arról, hogy 15 százalékos minimálbér-emelést javasol a kormány, 2017-ben pedig 4 százalékos járulékcsökkentés. November 8-án a Jobbik képviselői egy táborba kerültek Gyurcsány Ferenccel – mondta a elbukott alkotmánymódosítás kapcsán Répássy Róbert.

Ikotity István, az LMP politikusa arra kérte a döntéshozókat, hogy szüntessék meg a központosítást az oktatásban, és fejezze be a kormány a felsőoktatás szétverését, és a vidéki főiskolák megszüntetését. Rétvári válaszában Eurostat adatokra hivatkozva elmondta, ha Magyarországon valaki elvégzi az iskolát, gyorsabban találnak munkát, mint az átlag Európai Unióban.

Hírdetés

Szeretné a Jobbik az alaptörvény-módosítást

Az a hazaáruló, aki pénzért árulja a hazáját – mondta Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője. Szerinte a Fidesz sértett óvodásként viselkedett, miután az ellenzéki pártok nem támogatták az alaptörvény-módosítást. A múlt heti lejárató Terry Black-interjú kapcsán elmondta, a Fidesz a kommunikációs atomháborúban elővett még egy fegyvert. „Amíg Önök Terry Blackkel voltak elfoglalva, mi a letelepedési kötvények kivezetésével” – fogalmazott. Vona elmondta, a Jobbik szeretné az alaptörvény-módosítást, ezért szóról szóra ugyanazt a javaslatot nyújtják be, mint Orbán Viktor, kiegészítve a letelepedési kötvények kivezetésével.

A Jobbik nem támogatta az alaptörvény-módosítást, annak ellenére, hogy Vona azt mondta a Parlamentben, hogy aki ezt nem szavazza meg, az a hazaárulással felérő tett – emlékeztetett válaszában Dömötör Csaba. Miért nem szavazták meg a módosítást? – tette fel a kérdést. A Jobbik Gyurcsány Ferenccel került egy platformra, ami egy nemzeti párttól nagyon furcsa – tette hozzá. Milyen érzés a baloldallal egy vályúból enni? – tette fel a kérdést a politikus. Dömötör szerint fontosabbnak tartja a Jobbik a pártpolitikát, mint az ország nemzeti ügyét.

Percről percre tudósításunkat itt olvashatja.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »