Össztűz alá került az Európai Bizottság (EB) 2028-ban induló, kétezermilliárd eurós költségvetési javaslata (MFF), amelyről ma kezdődik a vita az Európai Parlamentben (EP) – derül ki a Világgazdaság cikkéből. Ursula von der Leyen bizottsági elnök koalíciója súlyos válsággal néz szembe: már saját pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) is a tervezet elutasításával fenyeget.
A példátlan feszültség hátterében az áll, hogy a képviselők elfogadhatatlannak tartják a kohéziós (regionális fejlesztési) és a mezőgazdasági támogatások tervezett átalakítását (értsd: drámai megnyirbálását, hogy kétszázmilliárd eurót Ukrajnába lehessen tolni – a szerk. megj.).
Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője a Politicónak arról beszélt, hogy a vétófenyegetéssel a tárgyalások korai szakaszában akarnak nyomást gyakorolni, hogy a Bizottság vegye figyelembe a követeléseiket. Az EPP erős szerepet követel a régióknak, a gazdák hangját meghalló közös agrárpolitikát, valamint az EP hatásköreinek megőrzését.
Siegfried Muresan, az EPP fő költségvetési tárgyalója szerint a jelenlegi javaslat gyengíti az EU fő beruházási eszközeit és a vidéki munkahelyeket, ezért a szöveget „át kell dolgozni”.
Von der Leyen helyzetét tovább nehezíti, hogy a koalíciós partner szocialisták (S&D) is jelezték: készek elutasítani a csomagot. Ők többek között a munkavállalók átképzését és a lakhatási árak csökkentését kérik számon a tervezeten.
Bár a Bizottság jelezte, hogy konstruktívan állnak az aggályokhoz, az idő sürget. Szerda délután a felek megpróbálnak kompromisszumra jutni. Ha ez nem sikerül, az EP várhatóan november 12-én határozatban utasíthatja el az MFF kulcsfontosságú részeit. A tervezetet egyébként a tagállamok, köztük Németország is, élesen kritizálták.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Geert Vanden Wijngaert
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


