Von der Leyen Kijevben: Az EU így vagy úgy, de folyósítja a 90 milliárd eurós hitelt

Az Európai Unió mindenképpen folyósítja Ukrajnának a 90 milliárd eurós hitelt – jelentette ki Kijevben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Hangsúlyozta, hogy a pénzügyi támogatást 27 állam- és kormányfő hagyta jóvá, a vállalt kötelezettséget pedig teljesíteni kell. A hitel tényleges jóváhagyását azonban jelenleg Budapest blokkolja, azt követelve, hogy Ukrajna először indítsa újra az orosz kőolaj tranzitját Magyarországra.

A Barátság kőolajvezetéken keresztül Magyarországra és Szlovákiába irányuló orosz kőolajszállítás január 27-e óta szünetel. Kijev állítása szerint egy orosz drón találta el a vezeték egyik nyugat-ukrajnai szakaszát, az ukrán szakemberek pedig mindent megtesznek a javítás érdekében. Ezzel szemben Szlovákia és Magyarország úgy véli, hogy a tartós leállásért Ukrajna a felelős, és nincsenek olyan műszaki akadályok, amelyek gátolnák a tranzitot.

„A kőolajvezetéket Oroszország tette tönkre, nem mi állunk a megsemmisítése mögött”

jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az uniós vezetőkkel tartott közös sajtótájékoztatóján. Hozzátette: nem ez az első, és nem is az utolsó ilyen támadás, amit ráadásul számos bizonyíték és műholdkép is alátámaszt.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a héten provokálatlan ellenséges cselekedetnek nevezte az orosz agresszió ellen védekező országon keresztüli kőolajtranzit leállítását, amely szerinte veszélyezteti Magyarország energiabiztonságát. Az Európai Tanács elnökének, António Costának írt hétfői levelében úgy fogalmazott: éppen ez késztette arra, hogy felülvizsgálja korábbi álláspontját az Ukrajnának szánt uniós hitellel kapcsolatban. Costa válaszában leszögezte, hogy az Európai Tanács döntését tiszteletben kell tartani, és felszólította a magyar kormányfőt a hitel blokkolásának befejezésére.

„Ha az Európai Tanács jóváhagy egy határozatot, azt senki sem blokkolhatja. Csak az Európai Tanács változtathatja meg az Európai Tanács döntését”

Hírdetés

jelentette ki Costa, aki szintén Kijevben vett részt az orosz invázió kezdetének negyedik évfordulója alkalmából tartott megemlékezéseken.

„Ezért is írtam Orbán miniszterelnöknek, hogy Magyarország megsérti a lojális együttműködés elvét, és felszólítottam, hogy ne blokkolja a hitelt”

tette hozzá az Európai Tanács elnöke.

A lojális együttműködés elvét az Európai Unióról szóló szerződés 4. cikkének (3) bekezdése rögzíti, ezen elv megsértése pedig kötelezettségszegési eljárást vonhat maga után az érintett tagállammal szemben.

hnonline.sk

Nyitókép forrása: sita/AP Photo/Jean-Francois Badias


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »