Nemrég egy nagy harcos és igaz barát hagyta itt ezt a földi poklot.
Vitéz Porubszky István 1931. július 31-én született és 2016.április 8-án tért meg az égi sereghez.
A születésnapja alkalmából a gyászoló család néhány régi barátot meghívott, hogy tiszteleghessünk az „öreg” – bocsánat, ez nem tiszteletlenség, de ő saját magát is így nevezte – nyughelyénél.
Ahogy azt illik, vigyázban álltunk, főhajtással tisztelegtünk a nyughely előtt és elhelyeztük a virágokat, mécseseket. Ekkor láttuk meg, hogy egy doboz cigaretta is a váza mellett volt. Megkérdeztük az okát.
Doxa bajtárstól meg is kaptuk a választ.
Potyka bácsi mindig azt kérte tőle, ha jön látogatóba, hozzon neki egy doboz cigarettát. Ezen most elmosolyogtuk magunkat, mert valóban, Potyka bácsi sosem hazudtolta meg magát.
A hangulat vegyes volt, a sírást halvány mosoly váltotta fel, és ahogy jöttek a történetek, események felidézése már-már nevetés is hallatszott a kis kertből.
Nehéz felfogni, hogy nem hallhatjuk tőle többet az „ejus” beszólásait, hogy nem nevethetünk már az állandó „bindzsulás üveges” problémáin.
Nem érhette meg az 56-os forradalom 60. évfordulóját, pedig milyen nagyon készült a beszédére.
Törékeny teste nagy erőt sugárzott és tisztessége példa értékű az utókor számára.
Pár órát töltöttünk el a nyughelye mellett, fizikailag ugyan nem volt jelen, de minden pillanatban éreztük, hogy köztünk és velünk van. Bekukkantottunk a kicsi műhelyébe ahol az ecsetek, üvegcsék és festékek emlékeztettek arra, hogy egy festő dolgozott ott. Az üres képkeretek meg azt sugallták, hogy bizony ez a festő már nincs köztünk, mint ahogy egyetlen egy festményét sem láthattuk. Érdekes egybeesés volt számunkra.
Szívünkben tompán sajgó fájdalommal, de egyben megnyugodva tértünk haza. Egy jobb világban van és amíg mi élünk, beszélünk róla, tovább adjuk történeteit a következő nemzedékeknek, addig élni fog és nem felejtik le soha.
Forrás:gardamozgalom.org
Tovább a cikkre »
