Már két napja várja az Ukrajnából érkező menekülteket a Szlovák Műszaki Egyetem (STU) Bősön található épülete, amelyet az elmúlt években leginkább menekült szállóként használtak – a pandémia első hullámában karanténközpontként funkcionált. Az egyetem épületének fenntartójával a belügyminisztérium egyezett meg, hogy az ukrajnai menekülteket fokozatosan ide szállítsák a keleti határról, de vannak olyanok is, akiket szinte azonnal elvisznek más városokba.
Az átlagos szemlélődő azt tapasztalhatja a bősi központ előtt, hogy a környék csendes, nyugodt, csak annyi változás történt, hogy idegen kinézetű civilek járkálnak az épületbe ki és be tetőtől talpig felpakolva különféle holmikkal. Vannak, akik már felfedezték a várost maguknak – bevásárló szatyrokat cipelnek élelemmel és ivóvízzel –, és vannak olyanok is, akiket tovább szállítanak Pozsonyba kiskedvenceikkel együtt, mert nem akarják megvárni a következő utasítást a felsőbb szervektől.
Ottlétünkkor éppen megjelentek a dunaszerdahelyi Vörös Kereszt munkatársai, akiket helyszíni terepszemlére küldtek, hogy amiben lehet, segíteni tudjanak. Michal Deraj, a Dunaszerdahelyi járás elöljáróját is éppen sikerült elcsípnünk, aki elmondta: ,,A dunaszerdahelyi idegenrendészet kezeli a helyzetet, egyelőre azt kellene pontosítani, hogy hányan vannak azok, akik hosszabb ideig maradnának, s hányan azok, akik tovább mennének Bősről. A becslések szerint több mint 400 ember érkezett meg a helyszínre. Nem tudjuk, hogyan gondolkodnak a külföldiek, viszont elengedhetetlen egy pontos lista róluk, amely segítségével aztán biztosítani tudjuk a szükséges ellátást a rászorulóknak, s követni tudjuk, ki honnan származik” – vázolta a nem éppen rózsás helyzetet Deraj.
A hely megismerésekor két ráti (kárpátaljai) fiatallal találkoztunk, akik teljesen lesújtva érkeztek a szállóra, mert azt sem tudják, mihez kezdenek majd a napokban. ,,Nekünk csak azt mondták, hogy háború lesz, ezért el kell mennünk otthonról. Hátra kellett hagynunk a családunkat, édesapánk és nagyapánk nem is jöhettek át a határon, mert besorozták őket. Összesen heten érkeztünk meg a szállóba és nem tudjuk, meddig maradunk” – tudtuk meg Evelinától és Edlintől, a két kárpátaljai menekülttől.
A szállón főleg édesanyákat és gyermekeikkel figyeltünk meg, de voltak idősebb (nyugdíjas korú) férfiak és nők is. A bősi lakosok közül a szerdai nap folyamán civilek is jöttek, akik adományokat hoztak a rászorulók részére. Lamos Anikó, fiatal önkéntes elmondta, hogy találkozott olyan fiatalasszonnyal, aki tizenegy gyermeke után már a tizenkettediket hordja a szíve alatt. Számos afroamerikai diák lézeng a környéken, akik az ukrajnai egyetemek egyikére járnak, őket annyira nem viseli meg a háború, mert nem az ő országaik között dúl a harc, de nem tudni, mikor térhetnek vissza a saját hazájukba.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
