Volt egy kis házkutatás a Momentumnál

Szerda reggel megjelentek a Momentum Mozgalom Múzeum körúti székhelyén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztályának nyomozói, akik arról tájékoztatták a Momentum munkatársait, hogy a NAV kutatást, motozást és lefoglalást rendelt el a Momentum irodájában költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyben a bűncselekmény tárgyi, okirati bizonyítékainak, bizonyítási eszközeinek felkutatása és biztosítása céljából.

A kutatást a Momentum 2018-as országgyűlési kampány költségvetési támogatásának elszámolása miatt rendelte el a NAV, a párt Indexhez eljuttatott közleménye szerint valószínűsíthetően az Állami Számvevőszék korábbi – mára visszavont – feljelentése miatt. A közleményben a Momentum sérelmezi, hogy az elmúlt több mint fél évben, miután az ÁSZ visszavonta a Momentum állami támogatásának felfüggesztését, semmilyen problémát nem jelzett sem az ÁSZ, sem a NAV.

Hírdetés

Azaz nem kértek be újabb iratokat, nem keresték meg a pártot az ügyben, most azonban az önkormányzati választás – melynek eredményei alapján a Momentum megerősítette a DK melletti vezető helyét az ellenzéki oldalon – után két héttel bűncselekményekkel gyanúsítják a Momentumot, és nyomozóik fiktív számlákat keresnek. A párt mindazonáltal leszögezte, "áll a hatóságok rendelkezésére", hiszen "nincs semmi rejtegetnivalója".

Mint azt az Index Hajnal Miklóstól, a párt kommunikációs igazgatójától megtudta, a NAV nyomozói 1,5-2 órát tartózkodtak a párt székházában, motozásra végül nem került sor, de a jelenlévőket mind igazoltatták. Az ellenzéki párt országgyűlési kampányköltéseinek elszámolását keresték, amelyet végül a Momentum könyvelőjétől vittek el pendrive-on – az ő irodájában szintén közel két órát voltak a nyomozók. Hajnal hozzátette: nyolc napuk van panaszt tenni, jelenleg vizsgálják, hogy mennyire volt törvényes a NAV eljárása.

Az Állami Számvevőszék az év elején felfüggesztette a Momentum Mozgalom állami támogatását, arra hivatkozva, hogy a Momentum nem tett eleget beszámolási kötelezettségének – hiába juttatta el akkor levélben és emailben is a Momentum az elszámolását az ÁSZ-nak, mely a régi székhelyén kereste a pártot. Akkor az ÁSZ még azzal is meggyanúsította a Momentumot, hogy külföldről kaphatott tiltott támogatást a kampányához, de 2019 februárjában aztán az ÁSZ végül megállapította, hogy a pártnál megteremtették a törvényi előírásoknak megfelelő gazdálkodás alapvető kereteit. Mindez azt jelenti, hogy a Momentum hozzájuthat a felfüggesztett állami támogatásához.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »