Völner Pál fel van háborodva, és felmentő ítéletre számít

Völner Pál fel van háborodva, és felmentő ítéletre számít

Völner Pál folyamatosan készül ügyvédeivel, a tárgyalások közötti időt igyekszik családjával tölteni. A Blikknek a korrupcióval vádolt egykori fideszes államtitkár azt mondta, nyugodtan megy a tárgyalásokra, mert nem követett el bűncselekményt, a tények személyével kapcsolatban nem támasztják alá a vádiratban foglaltakat.

Megítélése szerint a hamis koncepciós nyomozati szakaszt egy rehabilitációs bírósági szakasz váltotta fel, ahol még az ügyészség koronatanúja is kijelentette, soha nem látta, hogy ő pénzt vett volna át, a többi tanú pedig még egyértelműbben cáfolta a vele kapcsolatos vádakat. Összességében jó irányba halad az ügy, de vannak még neki is fontos mondandói, tette hozzá.

Völner Pál számára a legfelháborítóbb az volt, amikor családtagjait zaklatták, velük szemben – anélkül, hogy az ügy szereplői lennének – intézkedéseket tettek, fizetésüket zárolták, tízéves gépjárműveket foglaltak le, olyan vagyonelemeket zároltak náluk, amelyek eredete jogszerű és igazolható volt.

Hírdetés

Úgy véli, ő nem tett mást, mint szűken vett feladatain túl is segített a hozzá forduló embernek, ami egy bírónak, ügyésznek, rendőrnek tilos lehet, de egy képviselőnek, államtitkárnak szerinte kötelessége. Ezért soha senkitől pénzt nem kért, nem kapott. Völner Pál szerint nemcsak a büntetőper másik főszereplőjével, Schadl Györggyel, hanem más jogász hivatásrendi vezetőivel is rendszeresen találkozott.

A bíróság felmentő ítéletére számít.

Ügyvédeivel további indítványokat tesznek, további személyek meghallgatását javasolják, és más, az üggyel összefüggő események feltárására is javaslatokat tesznek. Szerinte karaktergyilkosságot követtek el ellene azért, hogy politikusként a jövőben feladatot vállaljon.

(24)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »