Házon belüli szétlövésben, Zalka Csaba helyett került be negyedikként a tokiói négyesbe, Botek Ádám, Samuel Baláž és Denis Myšák mellé. Háromszoros olimpiai érmesként a mostani lesz a hatodik részvétele nyári ötkarikás játékokon, ami szlovákiai rekord. A 39 éves kajakossal, Vlček Erikkel elutazása előtt beszélgettünk – nem csak a rengeteg halról az óceánban.
Milyen érzésekkel készül hatodik olimpiájára?
Már nagyon közel van az olimpia rajtja, ami az eredeti időponthoz képest egy évet késik, úgyhogy már nagyon várjuk a fiúkkal a versenyt. Örülök neki, hogy megtartják a játékokat, és hogy versenyezhetünk az olimpián. Várjuk a rajtot, kíváncsiak vagyunk. Azt tudjuk, hogy nem olyan lesz, mint amilyennek normál körülmények között kellene lennie egy olimpiának, de legalább megrendezik. Nagyon szigorúak lesznek a szabályok, sok mindent be kell tartani, de ezzel jár most ez a koronavírusos helyzet. Felkészültünk erre is, és magára a versenyre is.
Hol és hogyan készültek az utóbbi hetekben?
Igyekeztünk minél jobban kihasználni ezeket a napokat. Elmentünk Szolnokra, ahol egy és fél hetet töltöttünk. Az edzőtáborban négyeseket is tudtunk evezni, Ádám és Samuel páros edzéseken is részt tudott venni, mivel ők K2 1000 méteren is indulnak. Plusz egyénileg is készültünk. Össze voltunk zárva és együtt készültünk Tokióra.
Milyen tanácsokkal tudott szolgálni jóval fiatalabb társainak, akik most debütálnak olimpián?
A fiúk már megéltek hasonló kemény, nehéz versenyeket, úgyhogy nem kellett nekik tanácsokat osztogatni. Az edzések is nagyon jók voltak, a srácok tudják, mit kell, hogyan kell csinálniuk. Inkább igyekeztem összetartani a csapatot, hogy jó legyen a hangulat.
Mit tudnak a tokiói körülményekről?
Két éve jártunk ott az olimpiai tesztversenyen. Az szeptemberben volt, és az első két napon nagyon fülledt, nehéz volt a levegő. Ilyen körülmények között Európában még nem versenyeztünk. Tudjuk, hogy ez vár ránk. A pálya az óceánon van kialakítva egyfajta szigeten. Ez azt jelenti, hogy az óceán felől nagy eséllyel fújhat a szél, vagyis jobb hátszélre számítunk. És ami nagyon furcsa volt, hogy rengeteg hal volt azon a versenyen a pályán. Nem tudom, ezzel már kezdtek-e valamit. Persze minden kajakos megélte már, hogy nekimegy a hajónak egy hal vagy sikerül a lapáttal eltalálnia egyet, de ez egyszer-kétszer fordul elő az egész karrier során. Vagyis a jelenség nem egyedi, de ha a verseny 1000 méteres távja alatt kétszer-háromszor beleütsz egy halba, közben meg kettő nekiúszik a hajónak, három pedig veszélyesen közel ugrik ki a hajód mellett, hogy félő, hogy eltalál, az már nagyon furcsa. Ez nagy érdekessége volt a pályának, bízom benne, hogy elterelik, kihalásszák a halakat, vagy másképp megoldják a dolgot. Az evezősöknek vannak előbb a számaik az olimpián, tőlük fogjuk tudni, mire számítsunk.
Az akklimatizáció mennyire okozhat nehézséget? Könnyen alkalmazkodó típus?
Gyakran járunk Amerikába, ahol kilencórás az időeltolódás, úgyhogy tudjuk, mi vár ránk. Általában két-három napon belül képesek vagyunk átállni, amikor hazajövünk, akkor is. Megvannak ehhez a módszerek, most már otthon is próbáltunk korán kelni és korábban menni aludni. Remélem, Tokióban is hasonlóan simán lezajlik az időátállás.
Mik a céljai az olimpián? Érem nélkül nagyon elégedetlen lenne?
Igen, mondhatjuk, hogy igen. Nagyon nagy esély van az éremre. Amióta a K4 500 méter lett az olimpiai szám 1000 m helyett, csak a német és a spanyol hajó versenyzik az elsőségért. Tudjuk, hogy ők nagyon gyorsak, ők lesznek a legnagyobb ellenfeleink. Legalább a harmadik helyért zajló küzdelembe azonban mi is beleszólhatunk, és nagyon bízom benne, hogy a bronzéremért vívott küzdelemből mi fogunk sikeresen kijönni. Egy éremnek nagyon-nagyon örülnék, ha nem sikerülne… akkor viszont nem nagyon (nevetés).
A tokiói lesz a hatodik olimpiája, amivel szlovákiai csúcstartó lesz a részvételeket illetően. Mi az az élmény, érzés, ami az egyes korábbi játékokról a leginkább megmaradt önben? Sydney-ben 2000-ben egy negyedik hellyel nyitott…
Ami az elért eredményeket illeti, nekem mindig furcsák voltak az érzéseim ezzel kapcsolatban az olimpiákon. Általában úgy mentünk a játékokra, hogy mi voltunk a nagy esélyesek az aranyéremre. Sokszor mentünk ki úgy, hogy előtte nem vesztettünk egy versenyt sem, az olimpián pedig nem jött össze a győzelem. Az érmeknek ezért nem is nagyon tudtam örülni. Furcsa volt, hogy nagy eredményt értünk el, de mégsem volt az igazi az érzés, nem az volt az eredmény, amit elvártunk magunktól. Talán Rióban tudtunk tényleg örülni az ezüstéremnek, ott minden jól alakult. Megéltünk nagy csalódást is, amikor a londoni olimpián a hatodik helyet sikerült csak megszereznünk, pedig talán 920 méterig érmes helyen haladtunk. Harcoltunk a második-harmadik helyért, és végül csak hatodiknak jöttünk be. De arra is emlékszem, hogy az első olimpiámon, Sydney-ben annak a negyedik helynek úgy őszintén tudtam örülni, rögtön azonnal, már a célban.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
