Vlagyimir Putyin Oroszország Hősévé nyilvánította a Szíriában elesett Specnaz katonatisztet

Vlagyimir Putyin Oroszország Hősévé nyilvánította a Szíriában elesett Specnaz katonatisztet

Vlagyimir Putyin orosz elnök rendeletet adott ki, melyben Oroszország Hőse címet posztumusz adományoz Alekszandr Prohorenko főhadnagynak a bátorságáért és hősiességéért, ahogy teljesítette katonai kötelességét és hősi halált halt az Iszlám Állam elleni harc közben, közölte a Kreml sajtószolgálata.

Prohorenkot 2016. március 17-én ölték meg az Iszlám Állam fegyveresei, amikor is ő, mint a Specnaz tisztje orosz harcigépek tűzvezetését irányította a földről a szíriai Homs tartományban.A  terroristák felfedezték és körülvették egységével együtt. Bajtársai kimenekülése érdekében magára vonta a banditák figyelmét, majd légicsapás kért magára és a fegyveresekre is.
Ezalatt katonatársai biztonságban elhagyták a veszélyes zónát.

Prohorenko 1990. június 22-én.született Orenburg régióban, munkáscsaládban.

Hírdetés

2007-ben diplomázott (a középiskoláját kitüntetéssel (ezüstérem) fejezte be), és ezután kérte felvételét az Orenburgi Légvédelmi Akadémiára, azonbelül a magasabb légvédelmi rakéta szakra.
2008-ban, amikor az Akadémiáról átiratkozott a földi légi felderítők szakra. A legnagyobb kitüntetéssel diplomázott, majd elhelyezkedett a Specnaznál, vagyis az Orosz Különleges Műveleti Erőknél.
Részt vett a szíriai orosz katonai hadműveletekben.
Az orenburgi hatóságok úgy döntöttek, hogy utcát neveznek el a hős katonatisztről.

Fotó: © Mihail Klementyev / Elnöki sajtószolgálat / TASS

magyartudat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »