Vlagyimir Putyin: Mintegy 600 ezer orosz katona van Ukrajnában

Vlagyimir Putyin: Mintegy 600 ezer orosz katona van Ukrajnában

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken közölte, hogy mintegy 600 ezer orosz katona van jelenleg az „ukrajnai harci övezetben” – erről a brit BBC számolt be az orosz állami médiára hivatkozva.

Putyin  a Szentpétervári Állami Haditengerészeti Műszaki Egyetem diákjaival tartott találkozón említette ezt a számot. A diákokhoz szólva Putyin egyúttal elismert „bizonyos problémákat, amelyek további figyelmet és megoldásokat igényelnek”. Kifejtette, hogy „a különleges katonai műveletet (az ukrajnai háború orosz narratíva szerinte megnevezése; megj.) támogató mechanizmus olyan, mint bármely más állami mechanizmus – bizonyos adminisztratív problémákkal működik”.

Putyin szerint azonban ez a helyzet érthető, hiszen „a harci övezet nagy – ez egy majdnem 2000 kilométer hosszú területsáv – és több mint 600 ezer ember tartózkodik itt”.

Hírdetés

A BBC hozzátette, hogy Putyin már korábban is beszélt az Ukrajnában állomásozó orosz csapatok létszámáról. „Állampolgári kérdésekre” válaszolva 2023 végén akkor azt mondta, hogy 617 ezer orosz katona van az ukrajnai harci övezetben.

Vlagyimir Putyin megismételte korábbi kijelentését, miszerint az ukrajnai invázió elindítása „nem egy háború kezdete”, hanem „egy olyan háború befejezésére tett kísérlet, amelyet az ukrán vezetés kezdett el” még 2014-ben.

Az ukrajnai háború kitöréséhez vezető indítékokról Putyin megismételte, hogy „kizárólag Oroszország érdekeinek védelméről” volt szó.

Teraz.sk nyomán


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »