Vizsgálódik az OLAF a csornai kamugyár ügyében

Vizsgálódik az OLAF a csornai kamugyár ügyében

A HVG úgy tudja, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatot indított a be nem indult csornai napelemgyár ügyében. Mint a portál írja, a birtokába került dokumentum szerint a hivatal áttekintette az EcoSolifer Kft. által uniós pénzek bevonásával fejlesztett csornai napelemgyár ügyét, és augusztus végén arra a megállapításra jutott, hogy hivatalos vizsgálatot indít a pénz felhasználása kapcsán. A dokumentum eredetiségét egy OLAF-fal kapcsolatban álló forrásuk is megerősítette.

A napelemgyár alapkövét több mint négy (!) éve tette le a város szülötte, Áder János államfő,akkor 2015-ös indulásról és 212 fő foglalkoztatásáról szóltak a hírek. Az üzemcsarnok felépült, de a gyártósornak se híre, se hamva. Pedig a részben svájci érdekeltségű üzem 1,9 milliárd forint uniós támogatással valósult volna meg, a modulgyártó leánycég az Eximbanktól további 22,4 millió euró, valamint 363 millió forint hitelt vehetett fel. Ebből az összegből a gyártósor beszerzését kellett volna finanszíroznia a beruházóknak.

Hírdetés

A fantomgyár kérdésében Magyar Zoltán, a Jobbik képviselője volt aktív a Parlamentben és helyszínen is, ő írásbeli kérdést intézett Polt Péter legfőbb ügyészhez, melyben a pénz sorsáról érdeklődött. Polt válaszképp a kérdést feljelentésként értékelte, továbbította a megyei főügyészségnek, akik természetesen lezárták a nyomozást.

Az EcoSolifer Kft. tagadta, hogy OLAF-vizsgálat lenne folyamatban nála, az Eximbank pedig azt válaszolta a lap kérdésére, hogy „az OLAF vizsgálattal kapcsolatban nem kíván állást foglalni”. A pénz kérdésében pedig banktitokra hivatkozva nem adtak tájékoztatást.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »