Vizsgálódik a rendőrség K. Endre rejtett kamerás felvétele ügyében, Ungár Péter is feljelentést tesz

A rejtett kamerás felvételen az látszott, ahogy a kegyelmi ügy egyik kulcsfigurája, a Novák Katalin által elnöki kegyelemen részesített K. Endre a bicskei gyermekotthon egyik volt lakóját próbálta vallomása megváltoztatására bírni. Az RTL Házon kívül című műsorában leadott felvételről az Infostart is beszámolt. A riportban az hangzik el, hogy K. Endre pénzt, cigarettát és a háztartáshoz szükséges élelmiszereket vitt a 21 éves fiatalembernek és családjának. A videón K. Endre azt magyarázta a fiúnak, hogy nem igaz, ami a bírósági ítéletekben szerepel, és ő ott sem volt akkor, amikor az igazgató arra kényszerítette az egykori áldozatot, hogy módosítsa a korábbi vallomását az érdekében. „Majd lecseng, és ha eljön az igazság napja, akkor sok minden kiderül. Akkor majd fény derül arra is, hogy engem meghurcoltak, a köztársasági elnököt, itt politika az egész, tudod” – magyarázta a felvételen K. Endre. A Telex értesülése szerint a riport kapcsán magánszemélytől érkezett feljelentés a Budapesti Rendőr-Főkapitányságra.

A lap kérdésére a rendőrség hétfő reggel közölte, hogy a feljelentés tartalmát, és a riportban elhangzottakat is vizsgálja a BRFK. Donáth Anna, a Momentum elnöke Facebook-bejegyzésben reagált a rejtett kamerával rögzített kísérletre: „K. Endrét nem szabadott volna szabadon engedni, ez jól tudjuk. K. Endre kegyelmének körülményeit ki kellene vizsgálni, ez lenne a minimum. De az, hogy az áldozatokat továbbra is így nyomaszthatja, túlmegy minden határon. Rendőri védelmet kérünk az áldozatnak” – írja.

Hírdetés

Később Ungár Péter is hozzátette a saját közösségi oldalán, hogy az ügyben feljelentést fog tenni: „Mivel a részben letöltött büntetés jól láthatóan semmilyen bűnbánattal nem járt, ezért elég egyértelmű, hogy a társadalom és főleg az áldozatok szempontjából súlyos probléma, ha K. Endre szabadlábon van. És kegyelem ide vagy oda, folyamatban lévő ügyekben nem zsarolunk tanukat. Ezért én feljelentést teszek az ügyben, és remélem az igazságszolgáltatás végül újra megkapja a lehetőséget, hogy a köztársasági elnök bűne után valóban igazságot tudjon szolgáltatni” – írja az LMP társelnöke.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »