Vivát Visegrád!

Vivát Visegrád!

Visegrád szomorú képet mutat az évente visszatérő palotajátékok után. Üres utcái azt hirdetik, hogy hazavonultak az előkelőségek, lovagok és fényes udvartartások, pihenőre mentek a középkori urak és szolgák, hogy majd jövőre újra köszönthessék a három uralkodót, Károly Róbertet, Luxemburgi Jánost és Nagy Kázmért, az 1335-ös visegrádi királytalálkozó résztvevőit. A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok egy nagyszerű időutazás segítségével, továbbá kivételes odaadással és profizmussal immár 32. alkalommal jelenítette meg történelmünket. Gond nélkül helyezett el minket Európa közepén, megmutatta az egykori Magyarország szebbik arcát.

Ezekben a napokban kobzosok játékától és gyerekek ricsajától hangos a reneszánsz udvar, a palota kerengője, olasz felcser fohászkodik Szent Borbálához, és tanítja foghúzásra az érdeklődőket, mutatványosok járnak fel és alá a Fő utcán, páncélos lovagok jönnek szembe velünk. Dobosok vágnak rendet a vásárosstandok előtt ácsorgók között, a parkoló melletti parkban gyerekek tanulnak körtáncot és játékokat. Olyanokat, amelyek a szüleik kelléktárában is ott voltak, csak az érintőképernyő kitörölte a mindennapokból. Beköltözik Visegrádra az ódon multikulti, lengyel, olasz, szlovák és német mondatfoszlányokat hallani az utcán, külföldi autók parkolnak a padkán, jelezvén, hogy a fesztivál elérte, amit szeretett volna. Visegrádot 1335 példájára találkozóponttá tette.

Péntektől vasárnapig tart a színes kavalkád, délelőtt felvonulás, lovagi tornák, majd este a fáklyásmenet. A lovagok alig várják, hogy kardjukat söröskorsóra cseréljék, ilyenkor megszokott látvány, hogy láncinges marcona férfiak adomázgatnak a kocsmában, akikhez lóháton érkezik néhány külföldi nemes, a király bolondjának pónija pedig irányvesztetten kódorog a visegrádi éjszakában. Elolvad a kinti világ, középkor van, reneszánsz van, Mátyás királyról és Beatrixről mesél a mutatványos. Másnap újra felhangzik az Induljon a lovagi torna, a Vivát Visegrád! felkiáltás, hogy a hagyományőrző csapatok Olaszországtól Szerbiáig, Csehországtól Szlovéniáig bemutassák harci tudományukat. A torna kedves momentuma a visegrádi apródképző tanoncainak vizsgája, ahol a kék-piros öltözetű személyek bizonyságot tesznek harcedzettségükről.

Ez itt nem színház, nem szemkápráztató fellépés, hanem a visegrádi élő hagyomány bemutatása, megélése. A gyerekek a Szent György Lovagrend oltalma alatt egész évben a bajvívás, a fegyverforgatás fortélyait tanulják, és ismerkednek a magyar hagyományokkal, történelemmel. Az olaszországi Lancianóból (Visegrád testvérvárosa) minden évben ellátogat a híres zászlóhordozók csapata, akik látványos mutatvánnyal vívnak ki tapsot. (Az idén mintha több újonc lett volna közöttük, sok volt a pontatlan zászlódobás.) Nem fogjuk elfelejteni Kassai Lajos lovasíjász és a számos vidéki hagyományőrző egyesület tornaprogramját sem.

Az egyébként rendkívül igényes, válogatott árukészlettel bemutatkozó kirakodóvásár egy szakaszára is jegyet kellett váltani, és akkor még be sem juthattunk a harci bemutatókra – Károly Róbert lovagi tornájára 3500 forint volt a belépő –, a visegrádi kiruccanás az idén tehát húzós volt. A kettős beléptetés elhagyásával, szerényebb árképzéssel dugig lehetett volna tömni a lelátókat. Most viszont foghíjas maradt a nézőtér. A 700 forintos másfél literes langymeleg ásványvíz leginkább arra volt alkalmas (szomjoltás helyett), hogy kizökkentse az embert a középkori álomból. Még szerencse, hogy a helyi lakosok ismerik, hol van a kerti csap, ahonnan a lovaknak is inni adnak.

Visegrád most csendes, a hadak elvonultak. Ritkán érezzük ilyen erősen, hogy jó dolog a történelem örökében élni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 15.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »