Vitézy zsidózó Toroczkairól ír, a pártelnök pedig Magyar Péter lakásán egyezkedő, 500 milliót felmarkoló titkos Fidesz-jelöltről

Vitézy zsidózó Toroczkairól ír, a pártelnök pedig Magyar Péter lakásán egyezkedő, 500 milliót felmarkoló titkos Fidesz-jelöltről

A Telex nyomán ma már foglalkoztunk Vitézy Dávid legújabb bejegyzésével, a lap azonban nem idézte teljesen azt. Pótoljuk most a hiányzó részt, ugyanis Toroczkai László tegnapi bejegyzésére reagál benne, erre pedig nemrég válaszolt a pártelnök is.

Ezt írja Vitézy:

Talán az egész történetben a legelszomorítóbb, amit a magát a tényellenőrzés zászlóshajójának tartó, az egész ügyet felhájpoló 444 művelt ebben a témában. Most éppen 16 órája tartanak címlapon és posztolgatnak újra és újra egy olyan írást, melyben Csárdi Tóni saját maga által megcáfolt állítása mellett a Mi Hazánk elnöke által írt, engem nyíltan zsidózó posztot használják hivatkozási alapként – ami egy héttel Lázár János aberrált libsizése után jelent meg. A Mi Hazánk saját maguk által pletykának minősített megjegyzését viszont tényként kezelik. Az antiszemita gyűlöletkeltés rögtön rendben van, Toroczkai László rögtön maga a hiteles forrás, amint ez a 444 céljainak megfelel.

"Titokban Magyar Péter lakásán egyezkedő, titokban a Fidesztől 500 millió forintot felmarkoló, titokban Fidesz-jelölt Vitézy Dávidról" ír Toroczkai a válaszában:

Vitézy Dávid előhúzta a régi jolly jokert, az antiszemitizmus-kártyát. Régi, bevált módszer, ha sarokba szorítják az ilyen politikusokat, mint ő. Így nem kellett válaszolnia arra, hogy kapott-e 500 milliót Rogánéktól. Zsidózással vádolt meg engem a 2 órával ezelőtti Facebook-posztjában (a nevemet is leírta, de neki nem kell cenzúrától félnie, rágalmazni ugyanis büntetlenül lehet engem a Meta felületein), pedig se zsidókról, se homoszexuálisokról nem írtam, és persze nem is volt gyűlöletkeltő a posztom.
Legfeljebb azokkal a politikusokkal szemben kelthettem undort, akik úgy átverik a szavazóikat, mint a titokban Magyar Péter lakásán egyezkedő, titokban a Fidesztől 500 millió forintot felmarkoló, titokban Fidesz-jelölt Vitézy Dávid.

Hírdetés

Egy tényt közöltem, amikor azt írtam, hogy Vitézy fideszes politikai pályája már akkor elkezdődött, amikor a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolába járt. Ha a Petőfi Sándor Szakközépiskolába járt volna, akkor azt írtam volna, de nem oda járt.
A hangsúly inkább azon volt, hogy Orbán Viktor családjához tartozik, és bár nem vérrokonok, csak közös rokonuk van, de a politikai pályája ennek a kapcsolatnak köszönhetően korán beindult.
Vitézy Dávid előhúzta a régi jolly jokert, az antiszemitizmus-kártyát. Régi, bevált módszer, ha sarokba szorítják az ilyen politikusokat, mint ő. Így nem kellett válaszolnia arra, hogy kapott-e 500 milliót Rogánéktól. Zsidózással vádolt meg engem a 2 órával ezelőtti… pic.twitter.com/usQgHjBRea

— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) October 22, 2024

Korábban írtuk: Toroczkai: Vitézy 500 milliót kapott kampányra a Fidesztől


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »