Vitézy Dávid Mészáros Lőrincet is említve mondott egy felfoghatatlan számot

Vitézy Dávid Mészáros Lőrincet is említve mondott egy felfoghatatlan számot

Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami „brutális, felfoghatatlan” szám – hangsúlyozta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Vitézy Dávid elmondta, elkezdték átvilágítani az autópálya-koncessziót. A 24 ezer milliárd forintos szerződést Szíjj László és Mészáros Lőrinc magántőkealapjaival kötötte meg a kormány, 35 évre csaknem minden magyar autópálya működtetését és fejlesztésének a jogát átengedték, amit a magyar állam, a költségvetés, az adófizetők finanszíroznak – mondta.

Egy koncesszió arra épül, hogy van egy 35 éves szerződés, egy jól felkészült cég kockázatot vállal, működteti, fejleszti az autópályákat, és ha jól csinálta, a végén visszanyeri a pénzét. Ehhez képest ez egy fejnehéz koncesszió, ahol a magyar állam csak önti bele a közpénzt, több mint ezer milliárdot, és valójában a koncesszor még be sem épített ennyit – fogalmazott, hozzátéve:

Hírdetés

elkezdtek építkezni az M1-es autópályán, volt néhány felújítás, de ezer milliárd forintnyi műszaki tartalom nem jött létre.

„Ez valójában nem egy koncesszió, hanem egy közpénz-kicsatornázási eszköz annak alapján, amit láttunk” – húzta alá.

Vitézy Dávid emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást folytat a koncessziós szerződés miatt, mert megkérdőjelezik a szerződés jogszerűségét.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=476&href=https://www.facebook.com/reel/2099483684309876/&show_text=true&width=267&t=0


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »