Vitézy Dávid: megújul egy fontos vasútvonal, három fontos döntést hozott a kormány

Vitézy Dávid: megújul egy fontos vasútvonal, három fontos döntést hozott a kormány

A kormány által is támogatott, de zömében a hazahozott uniós forrásból finanszírozott beruházással a veresegyházi 71-es vasútvonalon a Rákospalota–Újpest és Vác-Alsóváros közötti szakaszon számos fejlesztést végeznek majd el.

Döntött a kormány: felújítjuk az ország egyik legnagyobb utasforgalom-növekedési potenciállal rendelkező vasútvonalát, a Veresegyház térségét kiszolgáló Budapest–Fót–Veresegyház–Őrbottyán–Vác elővárosi vasútvonalat – írta kedd reggeli Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.

A tárcavezető a kormány döntését azzal indokolta, hogy a fejlesztés nem halogatható tovább, hiszen ezekről a településekről is egyre többen ingáznak a fővárosba, többségük autóval, jelentős torlódásokban. Mint írta, normális, modern vasúti szolgáltatással itt hatalmas növekedést lehetne elérni az utasforgalomban, és ezáltal csökkenteni az agglomerációt megbénító autóforgalmat.

Vitézy Dávid felidézte, hogy még a Budapest Fejlesztési Központ vezetőjeként munkatársaival már évekkel ezelőtt dolgozott a 71-es vasútvonal felújításának előkészítésén. Az akkor megrendelt tervek alapján

a veresegyházi vonal utasainak száma a jövőben három-négyszerese lehet a jelenleginek.

Hozzátette, a fejlesztés Lázár János minisztersége alatt teljesen leállt.

Hírdetés

Most viszont, köszönhetően a hazahozott uniós forrásoknak, a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részeként mintegy 174 milliárd forintból az a minisztérium célja, hogy néhány éven belül korszerű vasút jöjjön létre, amely a fővárosi agglomeráció ezen népes településeiről is gyorsabb és sűrűbb vonatközlekedést, valamint akadálymentes peronokat biztosít.

A kormány által is támogatott beruházással a Rákospalota–Újpest és Vác-Alsóváros közötti szakaszon számos fejlesztést végeznek majd el, ezek közül pedig a legfontosabb, hogy a jelenlegi egy helyett a legtöbb szakaszon két vágányon közlekedhetnek majd a vonatok. Jelentős átemelési műtárgyat alakítanak ki Rákospalota–Újpest állomáson, a biztonságosabb és gyorsabb közúti és vasúti közlekedés érdekében különszintű keresztezéseket hoznak létre, és közúti fejlesztéseket hajtanak végre. Emellett Vácig bezárólag valamennyi megállóhely és állomás infrastruktúrája megújul, és P+R parkolókat is kialakítanak.

A fejlesztések célja, hogy óránként legalább négy vonat legyen elérhető az elővárosból, és a reggeli, valamint az esti csúcsforgalomban annyi járatot lehessen elindítani, amennyi képes a jelentősen megnövekedett utazási igényeket is kiszolgálni.

A kormány a beruházás felgyorsítása érdekében három dologról döntött a legutóbbi ülésén:

  • felgyorsítják a beruházást, hogy a lehető legrövidebb időn belül vállalkozásba lehessen adni;
  • a kormány kiemelt beruházásnak nyilvánította a vasútvonal felújítását, és döntött a végleges nyomvonal kijelöléséről, ami fontos előrelépés a projekt megvalósítása érdekében – annak tudatában, hogy a második vágány kiépítéséhez szükséges kisajátítások miatt lesznek viták –;
  • továbbá döntött a kormány arról is, hogy a projekt megvalósítása a MÁV Pályaműködtetési Zrt. feladata lesz.

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »