Vitaest a Reviczky Házban

Vitaest a Reviczky Házban

Tabuk nélküli vitaesttel nyitotta meg a Reviczky Társulás a 2023-as év rendezvénysorozatát. A vitaest vendége Ján Krtík, Léva város polgármestere volt, aki Urbán Zoltán, a Reviczky Társulás elnökének a kérdéseire válaszolt. 

A vitaest elején a polgármester köszönetet mondott a megjelenteknek, hogy ismét bizalmat szavaztak neki az önkormányzati választásokban. Hangsúlyozta, kész megküzdeni az előttük álló nehézségekkel, valamint mindent megtenni annak érdekében, hogy a város lakóira a legkevesebb teher háruljon.

A vitaest három részre tagolódott, az első részben Urbán Zoltán olyan témakörökből tett fel kérdéseket, amelyek megválaszolása hosszabb magyarázattal szolgált, a második részben rövid igen-nem felelet volt a kérdésekre, a harmadik részben pedig a hallgatóság tehetett fel kérdéseket a vendégnek.

A polgármester a válaszában elmondta, hogy a napokban kapták meg az első számlákat, a város objektumainak energetikai ellátása a kétszeresére nőtt, a gázfogyasztás terén nem annyira kétségbeejtő a helyzet. Hogy minél hatékonyabb óvintézkedéseket tudjanak meghozni, egy profi cég segítségét vették igénybe, amely felméri a város objektumainak energetikai állapotát, munkatársaik az önálló jogi személyenként működő intézményekbe és a kulturális központokba is ellátogatnak. Jelen pillanatban nem olyan rossz a helyzet, mint 2022 novemberében és decemberében. Kifejtette azt is, hogy annak nincs értelme, hogy a közvilágításnál esetleg csak minden második lámpa égjen, mert az nem biztonságos a lakosok számára. 

Az iskolákban semmiképpen sem lehet takarékoskodni a fűtéssel, mert a téli szünet után, amíg újra kifűtötték a termeket, a diákok napokig dideregtek.

A kérdések sorában elhangzott az is, hogy a város idén is emeli-e a helyi adókat és illetékeket. Ján Krtík válaszában kifejtette, hogy Léva azon kevés városok egyike, ahol 2023 elejétől nem emelték a helyi adókat és illetékeket. 2022 decemberében csupán a szemétszállítási díjat kerekítették fel 40 euróra személyenként. Azért választották ezt a taktikát, mert a vállalkozókat a koronavírus okozta korlátozások nehéz helyzetbe hozták, sokuknak részletfizetést vagy türelmi időt kellett igénybe venniük. Akkor a velük való értekezleten ígéretet tettek, hogy az elkövetkező időszakban nem lesznek áremelések ezen a téren.

“Ez az értekezlet egyben arra is ösztönzött, hogy az új testületet meggyőzzem arról, hogy a költségvetést én terjesszem be polgármesterként, mert korábban a pénzügyi bizottság elnöke tette, de ennek nincs meg a logikai menete, hiszen más készíti, de én vagyok érte az egész időszak folyamán a felelős. Az adók nem emelése mellett is fontos tényező volt, hogy nem szeretnénk a lakosokat még jobban terhelni, hisz a magas árakkal már a reggeli élelmiszer bevásárlásnál vagy tankolásnál szembesülnek” – mondta.

Hírdetés

Arra a kérdésre, hogy más ország zászlajának mikor megengedett a kitűzése a város főterén, így válaszolt.

A vitában szó esett a szivárványszínű zászlókról is, valamint arról, hogy mennyire való ezt a felvilágosítást bevezetni az iskolákba. Krtík úgy véli, hogy ez egy személyes jellegű dolog, s szerinte az iskolán kívül biztosan van más formája annak, hogy tájékoztassák a fiatalokat ebben a témában. 

Az est folyamán szó volt a város fejlesztéséről illetve épületeinek tatarozásáról. A polgármester ismertette, hogy több beruházás tervdokumentációja készült el az elmúlt időszakban, melyekkel a városháza az adott beruházással megfelelő pályázati lehetőségre vár. A legfőbb prioritások közé tartozik a főtéri Družba kultúrház felújítása, mellyel újra fellendülne az élet a város központjában, mivel az épület kávézóval, gyermekközponttal várná egész évben a családokat. A tervek alapján az emeleti részben felújítanák a színháztermet és esztrádtermet, kialakítanának szemináriumi helyiségeket, bérelhető termeket. Az épület ideális lenne kongresszusok szervezésére, s így megnövekedne a szállodák és éttermek látogatóinak száma is. 

Nagy sikernek tartja, hogy az egykori zsidó iskola épületét sikerül felújítani a Norvég Alap támogatásával. Készen van az egykori szabadtéri színpad felújításának is a tervdokumentációja, melyben pihenőzónát szeretnének létrehozni kötélparkkal kiegészítve. A várpark felújítása is a tervek között szerepel valamint a város többi parkját zárhatóvá szeretnék tenni, hogy védve legyen a terület az éjszakai vandalizmus elől. 

Urbán Zoltán rákérdezett a Juhász Gyula Alapiskola tornatermének a helyzetére is. Mivel a megjelentek között volt az alapiskola igazgatója Lőrincz Katalin, így a polgármester a válaszát felé fordulva mondta el. A tornaterem felújításának teljes tervdokumentációja készen van, a megfelelő pályázati kiírásra várnak, de mihamarabb orvosolni szeretnék a helyzetet, mert a város többi iskolájához hasonlóan a Juhász Gyula Alapiskolát is a sajátjának tekinti. 

Erre a kérdésre a polgármester végleges választ nem tudott adni, de megígérte, hogy rákérdez, kész tárgyalni a televízió vezetésével.

Ján Krtík az est végén magyarul mondott köszönetet a vitaesten résztvevőknek, hogy megtisztelték jelenlétükkel és mindenkinek boldog új évet kívánt.

Ševeček Judit/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »