Úgy zajlik egy vita a napokban a férfiak felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentáltságáról, hogy a megszólaló felek egyikét sem igazán érdekli azok szempontja, akik ezt elszenvedik (vagyis a férfiak problémája) és maguk az érintettek és az őket képviselők egyáltalán nem kapnak szót ebben. Érdemes alaposan megnézni, hogy kik a szereplői ennek a vitának, milyen érdekeik vannak és milyen ideológiákat képviselnek.
A vita az Állami Számvevőszék tanulmánya kapcsán indult, amely felvetette azt a problémát, hogy a fiúk rosszabb helyzetben vannak az oktatásban és a férfiak alulreprezentáltak a felsőoktatásban. De nem az volt ennek a motivációja/kiindulópontja, hogy a fiúk helyzetén javítson. A problémafelvetése az volt, hogy kevés gyerek születik. És ennek okai között jelent meg az is szerintük, hogy nemi aránytalanságok vannak a felsőoktatásban. Emögött alapjait tekintve egy konzervatív ideológia van (nemzet fennmaradása, több gyerek) ami nem feltétlenül koherens az egyenlőségpárti ideológiákkal (se a nőjogi, se a férfijogival). Megjelenik az egyenlőség, mint hivatkozás, de csak akkor ha az az eredeti motivációt támogatja.
A következő szereplők, akik beléptek azok a nagyobb kormánykritikus médiumok (Népszava, HVG, 444, Telex) voltak. Itt az figyelhető meg, hogy azt tulajdonították a tanulmánynak és a kormányoldalnak, hogy lényegében a nők oktatását akarják rontani. Hogy nem csak erről van szó az egészen biztos, hiszen konkrétan voltak olyan tartalmai a tanulmánynak, amik szó szerint kimondták, hogy a fiúk oktatási helyzetét kell javítani (ami egy egyenlőségpárti cél) és ezek a médiumok ezekről is úgy írtak, mintha ezek a célok is a nők oktatását rontanák (ami nem igaz). Milyen motivációk jelennek meg itt? Nyilván a másik politikai oldal kritikája. A kritika pedig abba narratívába illeszkedik, hogy a kormány a férfiaknak kedvező, a nőknek kedvezőtlen politikát folytat. Ami narratíva férfiegyenlőségi szempontból nézve elfogadhatatlan, hiszen a kormányzati politika, ami folyamatosan diszkriminálja a férfiakat, ami nem tesz érdemi lépéseket az egyenlőségükért egyértelműen kedvezőtlen a férfiak számára, ahogyan az is, hogy ez a kérdés is csupán a demográfiai problémáknak alárendelve, részlegesen merül fel, nem a maga egészében, nem egy koherens férfi-női egyenlőséget az élet minden területén figyelembe vevő ideológiába ágyazva.
Egy újabb Népszavában megjelent cikkel egy harmadik szereplő is belépett, a gendertudomány magas rangú képviselői. Még pedig oly módon, hogy relativizálja, bagatelizálja a fiúk, férfiak oktatási hátrányait. Példák erre Fodor Évának, a CEU professzorának megszólalásaiból:
Itt kisebbíti a probléma látszatát azzal, hogy máshol is így van (holott ez csak azt mutatja, hogy még nagyobb a probléma). Aztán pedig a következőket mondja:
Itt relativizálja a problémát. Ez olyan, mintha a női-férfi bérkülönbség kapcsán azt mondanánk, hogy annál sokkal nagyobb különbség van a női-férfi munkahelyi halálozás nemi arányaiban. Ezt a relativizálást gyakorlatilag szinte minden egyenlőségi probléma esetében meg lehet játszani, mert nyilván szinte minden egyenlőtlenségnél van statisztikailag nagyobb is. És nem mellesleg a felsőoktatásban a különbség nem 1-2%, hanem 14 százalékpont(!) körüli 57-43 kb. ami azt jelenti, hogy a férfiak több mint 30 százalékkal kisebb eséllyel szereznek diplomát. Mint ismert, a százalék és a százalékpont nem ugyanazt jelenti, és egy gender-kutatótól ezért ennek helyes használata és a pontos adatok idézése talán elvárható lenne.
De menjünk tovább, az előző gondolatmenetet folytatva azt mondja, hogy:
Hogy senki nem aggódna az előbbin? Konkrétan nemzetközi nőjogi szerződések kötelezik az országot a nők arányának kiegyenlítésére, számos parlamenti párt programjában benne van, számtalan sajtócikk jelent meg erről. Ezzel szemben a másik problémát, ami miatt szerinte aggódnak, semmilyen nemzetközi szerződésben nem jelenik meg, egy párt programjában sem, illetve cikket se nagyon találni erről a sajtóban. Milyen érdekek mozgathatják ezt a megszólalást? Annak a monopóliumnak a megtartása, amivel a gender-téma területén a nőjogi témák jelenleg rendelkeznek, vagyis a férfiegyenlőségi témák kiszorítása. Ami azért is különösen figyelemreméltó, mivel a gender-tudomány funkciója többek között éppen az lenne, hogy feltárja azt, hogy milyen problémákkal jár a fiúk és férfiak oktatásban való alulteljesítése.
Mit látunk ebből?
Azt, hogy a politika, a média, illetve a gendertudomány területén sem a férfiak egyenlősége van a fókuszban a felsőoktatásban tapasztalható férfiakat sújtó egyenlőtlenségek kapcsán, hanem más érdeknek, ideológiáknak alárendelve, a férfiegyenlőségi szempontokat marginalizálva illetve teljesen kiszorítva folyik erről a diskurzus.
A fiúk-férfiak felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentációjával kapcsolatban azokat kellene meghallgatni, akik a probléma érintettjei. Vagyis őket magukat: az oktatásban problémákkal küzdő fiúkat-férfiakat, illetve azokat a szakértőket, érdekvédő szervezeteket, akik képviselik az ő perspektíváikat, akik törődnek a problémáikkal, akik szeretnének javítani a helyzetükön. Ilyen hangot nem hallunk a mainstream sajtóban, ezzel szemben napok óta egész más társadalmi problémával foglalkozó, más területeken kompetens szereplők beszélnek erről;
– Akik a demográfiai problémák miatt és a nemzet fogyása miatt aggódnak.
– Akik egyszerűen csak kormányellenesek és a kormányzat kritikájának a lehetőségét látják ebben.
– Akik a női érdekvédelem képviselői.
Konkrétan egyetlen cikk sem jelent meg a mainstream sajtóban, ahol azok kaptak volna szót, akik eleve a fiúk/férfiak problémáival foglalkoznak és nem csak más (demográfia, kormánykritika, női egyenlőség) fókuszból szemlélnék helyzetüket.
Nem véletlen, hogy semmilyen tekintetben nem jelenik meg a párbeszédben az érintettek perspektívája és a velük szembeni szolidaritás szükségessége. Nem jelenik meg a diskurzusban, hogy a férfiak folyamatos kiszorulása a felsőoktatásból milyen káros hatásokkal jár rájuk nézve, holott ez komoly problémák forrása: nehéz fizikai munkavégzés, rosszabb egészségi állapot, évekkel alacsonyabb várható élettartam, nagyobb esély a kirekesztődésre, beleértve a hajléktalanságot, az erőszak áldozatává válás esélyét és más súlyos társadalmi hátrányokat. És az sem véletlen, hogy az sem része a párbeszédnek, hogy milyen káros gender normák, milyen sztereotípiák vezetnek ezekhez a különbségekhez. – Ilyen az, ha egy társadalmi csoportnak nincs megfelelő erővel bíró érdekvédelme. Ha valaki számára kétséges, hogy miért van szükség erősödő férfimozgalomra, aktívabb férfiszervezetekre Magyarországon, akkor itt elég nyilvánvalóan láthatja a választ.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
