Az Új Ember Kiadványok sorozatának legújabb kötetében Viszolajszky Károly alsószemerédi esperes-plébános 1885-ös szentföldi útleírását olvashatjuk. A szerző a bátyja volt Horváth Béla egykori parlamenti képviselő, a Hit Pajzsa díja alapítója dédnagyapjának. A volt honatya a könyvről Kiss Károly orvos, orvostörténész cikke révén szerzett tudomást.
Viszolajszky Károly (1843–1929) Érsekújvárott született, József nevű édesapja kovácsként dolgozott, édesanyja Desát Erzsébet volt. Gimnáziumi tanulmányait követően Esztergomba került a szemináriumba, 1869-ban szentelték pappá. Több felvidéki faluban lelkipásztorkodott, majd 1874-től haláláig, vagyis ötvenöt éven keresztül a Hont megyei, ötszáz-hatszáz lelkes Alsószemeréd plébánosa volt.
Az Úr írói tehetséggel is megáldotta, már diákkorában lapot szerkesztett, felszentelése évében jelent meg az Isten ujja némely feltűnő, de való eseményben című dolgozata; emellett rendkívül gazdag publicisztikai tevékenysége, amely még feldolgozásra vár.
Hívei minden bizonnyal nagyon szerették, „leghűségesebb” plébánosuknak nevezték, sírhalma fölé a csehországi Horicéből hozattak síremléket, a Jó Pásztort ábrázoló, ember nagyságú szobrot.
Az alsószemerédi plébános szentföldi útjára 1885-ben került sor, egy bajorországi zarándokcsoporthoz, egy „karavánhoz” csatlakozott. A huszonnégy résztvevő közül ő volt az egyetlen magyar. Az oda-vissza utazással három hónapos út során a Szentföld valamennyi jelentős pontját bejárták. Hazaérkezése után Viszolajszky Károly azonnal íróasztalhoz ült, hogy papírra vesse szentföldi és olaszországi élményeit. Könyve 1887-ben jelent meg Budapesten. A mostani a második, javított kiadás.
A könyv egyszerre tekinthető kordokumentumnak és művelődéstörténetnek is. Amellett ugyanis, hogy bemutatja a Szentföld hihetetlenül színes, gazdag világát, Jézus földi életének helyszíneit, a tevékenységét megörökítő templomokat, minden egyes épülethez, helyszínhez történelmi magyarázatot fűz. Ezek mellett mitológiai és történelmi személyekről, csodás eseményekről is ír, megismerjük például a loretói kegyhely kialakulásának történetét.
Viszolajszky Károly időnként nem titkolja elragadtatását, megpillantva Jeruzsálemet, így elmélkedik: „Ki az, kinél ismeretlen e város neve? E névnek csak említésénél is bizonyos misztikus érzet fogja el az ember belsejét. Egész hívő keresztény világ kegyeletes szent emlékében őrzi e nevet, a hitetlen pedig néma hallgatással mereng annak említésénél. Itt van a megváltás sarkpontja, itt van a két ezredéves religió megvetett horgonya Golgota óriási sziklájában. Milliók és milliók varázs ihlettséggel festik a képzelet ezerféle variációjában e város fekvését, és íme most én itt vagyok, nem képzelet, de valóságban, mit szívem érez, azt szemem látja: előttem Jeruzsálem városa!” Az alsószemerédi plébános e pillanatban felfogja Szent Ágoston szavainak mélységét:
A lépcsőzetes Golgotára lépdelve felkiált: „Golgota! – fájdalom s öröm, büntetés s érdem dombja. Itt vérzett el az Isten Báránya fájdalmában, hogy az elátkozott embert elenyészhetetlen öröm részesévé tegye. Itt győzte le a halálbüntetés fullánkját, hogy megnyissa a híveknek az érdemek mennyországát, e ponton hullott Isten ember vére a paradicsomban elátkozott földre, hogy az átok súlyát áldás könnyítse, itt öletett meg a gonosz emberért az igaz Isten:
A Megváltó Jézus Krisztus születésének helyszínéről, Betlehemről tűnődve a lelkipásztor kiemeli: Betlehem magyarul „kenyérhely”, és valóban megfelel nevének, miután Palesztinának legtermékenyebb helye és legtisztább városa. A születés barlangjáról megállapítja: „Sohasem volt ezen Isten háza más, mint keresztény ájtatosságnak szentelve, s egy győző sem vonult a Szentföldre, ki legnagyobb megilletődéssel ne közeledett volna e szent háza felé. A perzsák rablása nem lépte át e templom küszöbét, a Kalifa e város bevétele után, midőn itt imádkozott, még teljes ékességével pompázott e templom, s diadalmas hadai az elfoglalt tartományokból olajat küldenek az itteni lámpák élesztésére. Egész Hakim szultán idejéig: 1029. évig marad e templom megkímélve.”
Az egyszerű, őszinte, bizalommal teli hit kifejeződése, amikor az esperes-plébános Jézus éjszakai gyötrődésének helyszínén, a Getszemáni-kertben imádkozik egy hívéért, aki lelki fájdalmait leírta egy levélkében, és megkérte: tegye ez irományt itt, a kertben egy odvas fába, „azt földdel behányva, örökre úgy eltemessem, miszerint arról soha senki se vegyen tudomást, egyedül az, kinek szól, kitől orvoslást, enyhülést kér, sóhajt, az itt szenvedő Jézus. A fiú őszinte szeretete, a romlatlan szívnek ily kedélyesen megható kifejezése, édes érzéssel töltött el, midőn a levélkét a mélyedésbe beeresztvén, azt földdel eltemettem.”
Viszolajszky Károly 1887-ben, könyvének első kiadásához írt előszavában így határozta meg útirajza megírásának célját: „e nemzet figyelmét akartam általa fölhívni ama mulasztásra, hogy Jeruzsálemben… magyar nyelvünk… távollétével tündöklik…” A kötetben utal is erre: a Pater noster-templomban 32 nyelven van külön fülkébe s külön márványkőre, aranybetűkkel bevésve a Miatyánk, de magyar nyelven nincsen. A Pallas Lexikon 1895-ös kötete viszont már arról ad hírt: „1888. júl. 23. eltávolították a tibeti nyelven készült fordítást, és helyére tették a magyar Miatyánkat, mely Viszolajszky Károly szemerédi plébános gyűjtéséből és Fraknói püspök adományából készült.”
Az előszót jegyző Horváth Béla lelkipásztor-író rokonának vallomásával ajánlja olvasásra a könyvet: „Nem az az igazi hazafi, ki idehaza lármázza telt torokkal, hogy ő magyar, hanem az, aki tettekre is képes.”
A könyv szakmai jegyzeteit a Központi Papnevelő Intézet kispapjai, Molnár Ádám és Pongrácz Benedek készítették.
Viszolajszky Károly: Egy zarándoklat éleményei –
Egyiptom, Jeruzsálem és Rómában, Útirajz. 1887
Magyar Kurír-Új Ember Könyvkiadó, 2022
Szerző: Bodnár Dániel
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
